A
kenyérszaporítás
Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk,
hogy mindazok, akik megtapasztalták a csodát és ettek a megszaporított ételből,
a későbbiekben is várták, hogy Jézus megismételje cselekedetét és újból adjon
kenyeret nekik. Talán maguk a tanítványok is vágyakoztak később arra, hogy újra
egyenek abból a kenyérből, amelyet egyedül Mesterük képes adni.
Úgy tekinthetjük Jézus tettét, mint
jövőbe mutató cselekedetet, amely magába rejti az Eucharisztia, az
Oltáriszentség ajándékát.
A kenyér- és halszaporítás történetének
lehetséges mondanivalói közül ma kettőt említsünk meg.
Mindenekelőtt, hogy ne sajnáljuk odaadni
Jézusnak azt, ami a miénk.
A fiú kezében csak öt kenyér és két hal
van. De ugyanez Jézus kezében sok ezer kenyérré és hallá változik át.
A fiú közreműködése, felajánlása nélkül
nincs csoda.
Jézus a mi kicsinyke emberi
adottságainkat és képességeinket is képes felhasználni nagyszerű dolgokra.
Ne sajnáljuk odaadni neki, amit kér
tőlünk!
A második tanulság pedig az, hogy a
történet rámutat az Egyház feladatára: szétosztani mindazt, amit az Úrtól
kapunk. Ez vonatkozik az ő tanítására, örömhírére és vonatkozik az
Oltáriszentségre is.
Egyházunk teljesíti a Jézus által rá
bízott feladatokat, azaz szétosztja Jézus tanítását, hirdeti evangéliumát, szétosztja
az ő Szent Testét.
Az Eucharisztia tehát apostoli abban az
értelemben, hogy a mi Urunk az apostolokra bízta az utolsó vacsorán, és abban
az értelemben is, hogy az apostolok utódainak, a püspököknek és a papoknak a
feladata annak létrehozása, azaz a szentmise bemutatása, s annak során Krisztus
Testének kiosztása a hívek számára.
Csodálatos kenyér ez, amelyet Krisztus
ma nem csak ezreknek, hanem millióknak nyújt.
Minden szentmisében felelevenedik
előttünk a csodálatos kenyérszaporítás eseménye és megismétlődik az utolsó
vacsora is, jelenvalóvá téve köztünk Jézus Krisztust, aki az örök élet kenyere
mindannyiunk számára.
Ámen.
F. F.
