Nagyhétfő

Nagyhétfő

Az Egyház liturgiájában igyekszik megjeleníteni Jézus szenvedése előtti eseményeket. Jeruzsálembe történt ünnepélyes bevonulását ünnepeltük tegnap barkaszenteléssel és körmenettel. Ma nagyhétfőn a betániai vacsoráról emlékezünk.

Igaz, hogy e két esemény időrendben fordítva volt, de az emlékezés a lényeg.

Mire emlékezünk? Lázárék vacsorájára, amit Jézus tiszteletére rendeztek, valószínűleg Lázár föltámasztásának örömére. Senki sem sejtette, csak Jézus tudta, hogy ez az örömünnep az Ő szívében már szomorú búcsúzás. Márta szolgál...

Mária és Júdás alakja lép előtérbe hirtelen. Mária egy font, tehát nagyobb mennyiségű nárdus olajt hoz és megkeni Jézus lábát, a ház megtelik a kenet illatával. Hajával törölgeti Jézus lábát, de kedves ereklyének szánva az Úr bőrébe be nem ivódott olajt, semmi sem drága neki, mert nagyon szereti Jézust.

Júdás bosszankodva a pazarlás láttán szóvá is teszi, hogy 300 dénárt ért ez az olaj, mennyi szegényt lehetett volna megsegíteni evvel. János – akkor talán csak gondolatban – helyrerakja e nagy ügybuzgóságot. A saját zsebe hasznát akarta volna növelni úgyis, hisz eddig is lopott az adományokból.

Jézus értékeli a helyzetet. Júdást rendre utasítja, hogy szegények mindig lesznek veletek. Nem fedi fel, hogy tudja Júdás már árulóvá lett, éppen erről a vacsoráról lóg majd el a részleteket megbeszélni.

Hagyj békét neki, hogy temetésem napjára megőrizze azt. Ezt a csodás élményt, hisz akkor nem is lesz eme szolgálatra sem idő, sem mód. Jézus még föltehette volna a kérdést: Ki szeret engem jobban? Júdás-e, akit tanítványommá, apostolommá, barátommá tettem és pár nap múlva csókkal árul el, s ad át a poroszlóknak, vagy ez a Mária, aki rajongó szeretete jeléül.

Mi sohasem voltunk kicsit Júdások, még a szorongatás idején sem?

Mi Mária Magdolna rajongó szeretetével szeretjük ma is Jézust?

Ámen.

F. F.

Virágvasárnap. Passio

Virágvasárnap

Hallgassuk megrendült lélekkel Jézus kínszenvedésének történetét Szent Márk evangélista szerint! Csatlakozzunk Urunkhoz keresztútján! Érezzünk együtt vele. Legyünk készek mi is felvenni keresztjét, hogy vele együtt dicsősségre jussunk!

A mi Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedése Szent Márk szerint

(Rövidített)

Két nappal ezután volt a húsvéti vacsora és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók azon tanakodtak, miképpen fogják el őt csellel, és hogyan öljék meg. Azt mondták ugyanis: Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között.

Az iskarióti Júdás pedig, a tizenkettő közül az egyik, elment a főpapokhoz, hogy kiszolgáltassa őt nekik. Mikor azok meghallották ezt, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste az alkalmat, hogy kiszolgáltassa őt. A kovásztalan kenyerek első napján pedig, mikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai elkészítették a húsvéti vacsorát.

Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: ,,Vegyétek, ez az én testem.'' Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. Ő pedig így szólt: ,,Ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kion-tatik.

Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére. Odaértek a kertbe, amelyet Getsze-máninak hívnak. Akkor azt mondta tanítványainak: ,,Üljetek le itt, amíg imádkozom.'' Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és elkezdett remegni és gyötrődni. Azt mondta nekik: ,,Halálosan szomorú az én lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok.'' Egy kissé előbbre ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, távozzék el tőle ez az óra. Ezt mondta: ,,Abba, Atyám! Minden lehetséges neked. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te.'' Ezután visszajött, és alva találta őket. Így szólt Péterhez: ,,Simon, alszol? Nem tudtál virrasztani egy órát? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.'' Aztán újra elment és imádkozott, ugyanazokkal a szavakkal. Megint visszatért, és alva találta őket, mert a szemük elnehezedett; nem is tudták, mit feleljenek neki. Majd harmadszor is odajött, és azt mondta nekik: ,,Aludjatok már és nyugodjatok! Elég, eljött az óra! Íme, az Emberfiát a bűnösök kezébe adják. Keljetek föl, menjünk! Íme, közel van már, aki elárul engem.''

Még beszélt, amikor megérkezett az iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele nagy tömeg kardokkal és botokkal a főpapoktól, írástudóktól és a vénektől. Aki elárulta őt, jelt adott nekik: ,,Akit megcsókolok, ő az, fogjátok meg, vigyétek el szigorú őrizet alatt.'' Amint odaért, mindjárt odalépett hozzá, és így szólt: ,,Mester!'' És megcsókolta őt. Azok pedig kezet emeltek rá, és megragadták őt. Jézus így szólt hozzájuk: ,,Mint valami rabló ellen, úgy jöttetek ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. Mindennap veletek voltam, tanítottam a templomban, mégsem fogtatok el.

Jézust a főpaphoz vitték. Itt gyűltek össze a főpapok, az írástudók és a vének. A főpapok pedig, és az egész főtanács, tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják, de nem találtak. Sokan tettek ugyanis hamis tanúvallomást ellene, de vallomásaik nem egyeztek egymással. Ekkor a főpap középre állt, és megkérdezte Jézust: ,,Semmit sem felelsz mindarra, amit ezek tanúsítanak ellened?'' Ő csak hallgatott, és semmit sem felelt. A főpap újra megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia?'' Jézus azt felelte neki: ,,Én vagyok. És látni fogjátok hogy az Emberfia ott ül a Mindenható felségének a jobbján, és eljönni az ég felhőiben'' [Ekkor a főpap megszaggatta ruháit, és így szólt: ,,Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok a káromkodást. Mit gondoltok?'' Erre azok mindnyájan méltónak ítélték a halálra. Ezután egyesek elkezdték őt leköpdösni, bekötötték a szemét, ököllel verték, és azt mondták neki: ,,Prófétálj!'' Még a szolgák is arcul verték őt.

A főpapok korán reggel tanácsot tartottak, a vénekkel, az írástudókkal és az egész főtanáccsal aztán megkötözték Jézust, majd elvezették és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?'' Ő azt felelte neki: ,,Te mondod.'' A főpapok sok mindennel vádolták őt. Pilátus ezért újra megkérdezte őt: ,,Semmit sem felelsz? Nézd, mi mindennel vádolnak téged!'' De Jézus egy szót sem szólt többé, Pilátus pedig csodálkozott ezen. Ünnep alkalmával el szokta nekik bocsátani a foglyok közül azt, akit kérnek. Volt akkor egy Barabás nevű, akit a lázadókkal együtt fogtak el, s aki a lázadás során gyilkosságot követett el. Felvonult tehát a tömeg, és kérni kezdte azt, amit mindig megtett nekik. Pilátus azt felelte nekik: ,,Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?'' Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből adták őt a kezébe. A főpapok azonban felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa el nekik. Pilátus újra megkérdezte tőlük: ,,Mit akartok tehát, mit tegyek a zsidók királyával?'' Azok újra csak azt kiáltozták: ,,Feszítsd meg őt!'' Pilátus megkérdezte őket: ,,De hát mi rosszat tett?'' Azok erre még hangosabban kiáltoztak: ,,Feszítsd meg őt!'' Pilátus ekkor, mivel eleget akart tenni a népnek, elbocsátotta a kedvükért Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.

Ekkor a katonák bevitték őt a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot. Felöltöztették bíborruhába, tövisből koronát fontak és a fejére tették, azután elkezdték őt így köszöntgetni: ,,Üdvözlégy, Zsidók Királya!'' Majd náddal verték a fejét, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután csúfot űztek belőle, levették róla a bíbort, ráadták saját ruháit, és elvitték, hogy keresztre feszítsék.

Cirenei Simont, Sándor és Rúfusz atyját, aki a mezőről jövet éppen arra járt, arra kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Így vezették ki a Golgota nevű helyre, ami azt jelenti, hogy ,,Koponyahely''.

Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el. Azután keresztre feszítették, a ruháit pedig elosztották, sorsot vetve rájuk, hogy ki mit kapjon. Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Felírat is volt a kereszten, melyre elitélésének okát írták ,,A zsidók királya.'' Megfeszítettek vele két rablót is, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra járók pedig a fejüket csóválva káromolták őt, s ezt mondták: ,,Hé! Te, aki lebontod a templomot és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!'' Ugyanígy a főpapok is az írástudókkal együtt csúfolódva ezt mondogatták egymásnak: ,,Másokat megmentett, magát meg nem tudja megmenteni! A Messiás, Izrael királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higgyünk!'' Gyalázták őt azok is, akik vele együtt voltak felfeszítve.

A hatodik órában sötétség borult az egész földre a kilencedik óráig. Kilenc órakor Jézus felkiáltott, és hangosan így szólt: ,,Éloí, Éloí, leammá szabaktáni?'' Ez azt jelenti: ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?'' Az ott állók közül egyesek, amikor ezt hallották, azt mondták: ,,Íme, Illést hívja.'' Az egyikük odafutott, egy szivacsot ecetbe mártott, és nádszálra tűzve inni adott neki és így szólt: ,,Hagyjátok! Lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt!'' Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét.

Ekkor a templom függönye kettészakadt fölülről egészen az aljáig. Mikor a százados, aki ott állt előtte, látta, hogy így kiáltva kiadta a lelkét, ezt mondta: ,,Ez az ember valóban Isten Fia volt.''

Ezek az evangélium igéi.

F. F.

Melyik jótettemért

Melyik jótettemért …

Jézus nyilvános működése azzal kezdődik, hogy a Jordán folyónál Jánostól részesül a keresztségben. Erre az eseményre utal az evangélium befejező része. Ekkor kezdi el hirdetni tanítását a nép körében és ekkor kezdi csodatetteit.
Most visszatér arra a helyre, ahonnan elindult. Amikor János arról ír ennél a résznél, hogy sokan hittek Jézusnak, akkor egyértelműen azt sugallja, hogy az Úr működése eredménnyel zárult. Az emberek hittel elfogadták tanítását, amelyet csodái megerősítettek. Tanítása az Atyától származik, s a csodákat is az Atya erejével viszi végbe. Éppen ez az, amit egyesek azonban nem képesek elfogadni, s káromkodással vádolva őt, megkövezésére készülnek. Az evangélium e szakasza tehát a Jézus működésére adott kétféle választ tárja elénk.

Kijelentései, szavai alapján egyesek nem hisznek Jézusban. De miért nem hisznek a tettei alapján? Hiszen cselekedetei arról tanúskodnak, hogy olyan rendkívüli hatalommal cselekszik, amelyre ember nem képes. Miért nem hisznek neki, hiszen láthatták a jócselekedeteket, amelyekkel a betegeket segítette? Ezeket egyébként a zsidók is elismerik.
Hallottuk, hogy amikor Jézus azt kérdezi: Melyik jótettemért akartok megkövezni?” A zsidók azt mondják: „nem a jótetteidért kövezünk meg, hanem azért mert ember létedre Istenné teszed magad.”

Jézust, csak egyedülálló nagy jótette, az emberiséget megváltó kereszthalála és feltámadása érteti meg az emberekkel.

Azt, hogy Ő az Isten fia, Ő a megváltó, Ő nem egy zsidó forradalmár, Ő nem csak egy vallásalapító, úgy ahogy a történelem folyamán sokan be akarták állítani.

Akik a szeretetben és szentáldozásban találkoztak és találkoznak vele, akiket kegyelmével meggyógyított, azok, elfogadják hittel, hogy Ő a mi megváltónk, aki által megszabadulhatunk bűneink terhétől, és részesei lehetünk az országának.

Ámen.

F. F.

Gyümölcsoltó

Gyümölcsoltó Boldogasszony 2015

Március 25-e Jézus fogantatásának ünnepe. Amikor rögzítődött az Egyházban Jézus születésének december 25. ünnepe, akkor került ez az ünnep, az Annunciatió, régi magyar nevével Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, 9 hónappal korábbra, március 25-ére. Ez az elnevezés tömören és szépen fejezi ki ennek a hitigazságnak a lényegét. Isten, az örök Atya egyszülött Fiát oltotta bele Szűz Mária szeplőtlen méhébe; miként a kertész a nemes rügyet a vad alanyba. Ekkor oltatott be nemes rüggyel – Megváltójával - maga az emberiség is. Mi keresztségünk révén. De nemes gyümölcsöt termők vagyunk-e? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié-litánia

Jézus Krisztus, Aki a mindenható Isten egyszülött Fiaként jöttél. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Aki Szűz Mária méhében a Szentlélek erejéből testet öltöttél. Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Akiről az angyal előre hirdette, hogy Országodnak nem lesz vége. Uram, irgalmazz!

Dicsősség

15 évvel ezelőtt, a kereszténység kétezeréves nilléniumi évében, rendtartományunk majdnem minden tagja, együtt elzarándokolt a Szentföldre. Nekem jutott ott az a megtisztelő feladat, hogy a sok kedves kegytemplom közül, Názeretben, az Angyali Üdvözlet Bazilikájában főcelebránsként szólhattam rendi testvéreimhez és magasztalhattam a Szűz anyát.

Felejthetetlen élmény volt.
Amikor ott álltam az oltárnál, e szavakkal kezdtem beszédemet:

Ma felém hangzónak érzem, az Úr Istennek egykor Mózeshez intézett eme szavait: „Vesd le saruidat, mert szent ez a hely, ahol állsz!”

Az üdvtörténet legnagyobb eseménye ugyanis azon a szenthelyen történt meg, ahol álltam annak idején.. „Verbum hic caro factum est" – Az Ige itt lett testté. - Olvashattam a bazilika falán. Az örök Ige, az Atya Egyszülöttje itt lett emberré. S Mária itt lett nemcsak anya, hanem Istenanya is.

Miért lett Mária Istenanya? Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”

Testvérek! Mi ehhez az Istentől ennyire szeretett világhoz tartozunk valamennyien. És mindannyian hiszünk egyszülöttében is, és ezért reméljük, hogy ebben a hitünkben mindhalálig állhatatosak maradunk, és részünk lesz majd az örök életben.

Az első, amit a most felolvasott evangéliumról kiemelek, az angyalnak eme szavai: "Ne félj Mária!”

Nem tudjuk elképzelni sem, hogy az angyal megjelenése, az isteni világ hirtelen berobbanása milyen döbbenet volt Mária életében. Nem mindennapi félelmet keltett benne.

A félelem, érzelem, és ugyanúgy része életünk, mint értelmünk és szabad akaratunk. Mégis, amikor Isten kapcsolatba lép velünk, úrrá kel lennünk érzelmeinken, félelmeinken. "Ne félj Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél!”

Ha Isten megszólít bennünket, nem kell félnünk Tőle!

Mindnyájunkat, akik itt je1en vagyunk, megszólított az Úr. Mi több, miként Máriát, úgy bennünket is kiválasztott különböző feladatokra. Kit erre, kit arra. Sőt bizonyos értelemben, Máriához hasonlóan, bennünket is kegyelemmel teljessé tett és tesz: A keresztség, a bérmálás, és mindennap az Eucharisztia ünneplése révén.

Ne félj! Nekünk is szól, nincs helye életünkben a félelemnek, csak az életünket gazdagító szeretetnek és bizalomnak, a gondviselő Istenre való hagyatkozásnak.

Mária "az Úr szolgálóleányának" mondta magát. Ezáltal lett Ö az Isten legkedvesebb, legtisztább leánya, teremtménye, méltó az anyaságra, méltó az istenanyaságra. Nála ugyanis a „szolgálat”, a "diakónia", amely annyira felkapott, divatos fogalom manapság, nem puszta szólam. Az angyal távozása után, örömmel megy szolgálni, segíteni rokonához, Erzsébethez, és három hónapon át maradt mellette, egészen Keresztelő Szent János megszületéséig. És egész élete mi más volt, mint egy alázatos, csendes szolgálat, az üdvösség alázatos szolgálata. Mi más kell, hogy legyen a mi életünk is!

Szolgálatára lenni „nagy Istenünknek, s kicsike hazánknak” S kicsike hazánkban, minden honfitársunknak, kicsinek és nagynak egyaránt, mindenkinek, akiben magyarul dobog a szív. Ámen

A mai ünnepen, amikor azt mondjuk, és az Ige testté lett, térdet hajtunk majd a Hiszekegyben. Ezt a titkot hirdeti naponta háromszor templomaink harangja, hívva mindenkit az "Úr Angyalának" imádkozására.
Ámen

F. F.

Nagyböjt 5. vasárnapja

Nagyböjt 5. vasárnapja

Bevezetés

Közeledik a nagyhét. "Eljött az óra, mondja Jézus a mai evangéliumban, hogy megdicsőüljön az emberfia". A mai evangélium nemcsak a szenvedő Krisztust állítja elénk, hanem a bűn felett diadalmaskodó Megváltót is. Nemcsak e mondat hangzik el ajkáról, hogy "ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz". Hanem ez is: „Én pedig, ha fölmagasztalnak a földről, mindeneket magamhoz vonzok.” Kereszthalála lett a dicsőssége, s nekünk pedig az üdvösségünk.

Kirié litánia

Urunk, add meg nekünk, hogy mi is ki tudjuk mondani: Nem az én akaratom, hanem a Tiéd legyen. Uram irgalmazz!

Urunk, add meg nekünk, hogy mi is a szenvedésből tanuljuk meg mi az engedelmesség. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, add meg nekünk, hogy megtapasztaljuk, az istenszeretőknek minden a javunkra válik. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A népek tengerében élő, s kinyilatkoztatást őrző és hordozó, az üdvösség ígéretét továbbadó zsidó népnek volt az üdvtörténeti szerepe.

Már az Egyiptomból történő kivonuláskor is csatlakoztak hozzájuk idegenek. Számos ilyen Istenhez térő prozelitával éltek együtt. Jele volt ez annak, hogy a kinyilatkoztatás, s az üdvösség nem zártkörű, nem egy népé, hanem mindenkié. És ennek keresése ott él minden emberben. Az evangéliumban említett görögök is ezért keresik Jézust, ezért szeretnék látni, megismerni ennek az üdvösségnek a hirdetőjét.

Eljött az óra, mondja Jézus a ma hallott evangéliumban, hogy az Emberfia megdicsőüljön. Az Atya azért küldte, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. A mű végrehajtásához meg kell halnia. „… ha földbe hullott búzaszem nem hal meg, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz.” „… ha felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.” Mindezt Atyjának engedelmeskedve érte el.

A mai evangélium Jézusnak ebből az engedelmességéből fakadó belső szenvedéséről beszél. Szavaival, képeivel értelmezi a ráváró, bekövetkező tragikus események passióját. Sok olyan van ezek közt, amelyet, ha fel is fogjuk, de magyarázat nélkül, azonosulni vele első hallásra még sem tudunk.

„Eljött az óra” – ezzel kezdődik Jézus megnyilatkozása. Akkor mondta ezt, amikor már csak hat nap volt az igazi húsvét előtt. Földi életének utolsó hete kezdődik. Tudja jól, hogy annakidején a kánai menyegzőn azt mondta Anyjának: „Még nem jött el az én órám”, de most már ütni kezd ez az óra, amelynek végkimenetele: az Emberfia megdicsőülése.

Jézus fél a haláltól, és az azt megelőző szenvedésektől. Vérrel verejtékezik. Félelme a szenvedéstől és az elmúlástól valóságos, jogos, megjátszhatatlan. „Mélyen megrendült a lelkem” – mondja, sőt a Getszemáni kertben nyíltan könyörög: „Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tied!”

Ez a jézusi kérés megdöbbent bennünket. Milyen világosan látja emberi sorsát. A Zsidókhoz írott levélből vett sorokat idézek: „Jézus hangos kiáltással és könnyhullatással imádkozott és könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól”. Mégis „a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet”.

Isten volta ellenére neki is, mint minden e földre született embernek, az emberfeletti teljesítményeket kívánó szenvedésből kellett megtanulnia az embersors tragédiájának engedelmességét, a meghalást.

Jézus egy hasonlattal szemlélteti sorsát: „Ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad; de ha elhal, sok termést hoz”. Tudja, hogy halála egy bő termési folyamatnak lesz az elindítója az emberiség életében.

Az emberiség iránt érzett egyedülálló szeretete készteti erre.  „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” Jézus odaadta. Önként! „Önként adom én oda életemet és magam veszem azt vissza”. Mondotta kereszthalála előtt.

Micsoda hatalmas tett! Az odaadás áldozata egy nagy termésért, az emberiség megváltásáért. A keresztény mártírok, vértanúk pedig ebbe az áldozatba kapcsolódva mondtak le földi életükről, ha arról volt szó, hogy hittagadás vagy halál. Nem könnyen tették, de megtették. És megteszik ma is. Négyszer annyian tették ezt az elmúlt évben, mint az előtte lévő két évben együttvéve.

A mi szenvedésünk és tudatosan elfogadott halálunk sem véletlen, hanem az örök életért vállalt legnehezebb lépcsőfok, a búzaszem sorsa.

„Megdicsőítettem, és továbbra is megdicsőítem!” A mennyei Atya szavai ezek szenvedésbe induló Egyszülöttéről. „Ha fölemelnek a földről, mindeneket magamhoz vonzok.” szavak pedig Jézuséi. Prófécia az agóniában.

Jézust ismételten megdicsőítette már az Atya: a keresztségekor, a Táborhegyen, Lázár föltámasztásakor, minden egyes jótettében, csodájában, tanításában. A kereszten magasba emelve pedig valamennyi ember számára nyilvánvalóvá lesznek a százados eme szavai: „Ez valóban az Isten Fia volt”.

Krisztus igazi dicsőség az lesz, amikor halála, föltámadása és a Szentlélek kiáradása után a világ népei vonzódnak majd hozzá, megtérnek, és bebocsátást kérnek Országába.

Isten szeretete így nyilvánult és nyilvánul meg. És ez egy új, a keresztből kibontakozó világ rendjét teremtette és teremti meg. Európában is, ha alkotmányában nem hajlandó ezt elismerni. Sőt! Ennek a világnak a lerombolására törekszik. Ezek ellenére sokszor idézem, nincs másban remény, boldogulás, e világban, magyar földön sem, csak az Üdvözítő vérével festett keresztben, s abban, aki földről fölemeltetett és mindeneket, bennünket is, bűnbánatot tartó magyarokat is, magához vonz, hogy örömmel ünnepelhessük feltámadását és nemzetünk reménybeli feltámadását is. 

Ámen

F. F.

Személyes kapcsolat

Aki hallgat az én szómra…

Mindazok, akik jót tesznek, elgondolkoztatják és zavarják azokat, akik a sötétség cselekedetei szerint élnek. A jóság zavaró, és az emberiség örök nagy kísértése, hogy eltörölje a föld színéről mindazokat, akiknek példamutató élete megkérdőjelezi a gonoszságot. Így volt ez az ószövetség igazainak életében, Jézus élete is ezt mutatja.

Jézus titkos Jeruzsálemi útjáról olvasunk az Evangéliumban. Mégis nyilvánosan beszél. Jézus rejtőzése beszédes, nyílt beszéde pedig rejtélyes.

Hallgatói közül némelyek azt gondolják, hogy jól ismerik Jézust, pedig talán csak annyit tudnak róla, hogy hol született, melyik városban nevelkedett fel, esetleg van még valamilyen információjuk családjáról. Jézus pedig megérteti velük, hogy hiába ismerik földi származását, tulajdonképpen nem tudnak róla semmit. Hiszen nem ismerik az Atyát, akinek a küldötte, és nem ismerik küldetésének, evilági jelenlétének célját.

Vajon mi ismerjük Jézust? Mit tudunk róla? Hittan-ismereteink segítségével a keresztrejtvénybe helyesen be tudjuk írni születésének helyét, pontokat is szerezhetünk a vetélkedőn, ha ismerünk néhány csodát az életéből, vagy tudjuk idézni egy-egy mondását. De elég ez? A vele való személyes kapcsolatban mutatja meg igazi arcát és ismerjük meg őt.

Mi erre törekszünk?

Ámen

F. F.

Az az én eledelem

Az az én eledelem

A mai evangéliumi részben többször is, különböző módon jelzi Jézus, hogy nem Ő, hanem az Atya. "A Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is." Máshol arról szólt: "Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem" Vagy: "Az az én eledelem, hogy Atyám akaratát cselekszem" ismét: "... de azért ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd, Atyám!" Ez pedig a legnehezebb út kezdete előtti mondata.

Tőlünk is valami hasonlót vár, mint amit Ő bemutatott és végrehajtott: "Nálam nélkül semmit sem tehettek". Úgy nézni Őt, mint Ő nézte az Atyát. Úgy tenni azt, amit ő, amint Ő tette azt, amit az Atya. Úgy akarni azt, amit Ő elvár, mint tette Ő, amit az Atya tőle elvárt!"

És ennek következménye lehetne, ha valóban így tennénk, hogy mi is mondhatnánk, amit szent Pál: "legyetek az én követőim, amint én Krisztus követője vagyok". Tehát az Atya példa a Fiúnak, a Fiú példa nekünk, mi meg példaképei kell, hogy legyünk a környezetünknek, minden embertestvérünknek. (Gy. E.)

És miért? Hogy életük legyen nekik is, és minél bőségesebben.

Mert Isten az embert nem szenvedésre, nem lemondásra, hanem boldogságra és életre teremtette. Örök, tökéletes boldogságra és életre, amit csak őbenne lehet megtalálni.

Bizony, bizony mondom nektek, aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki küldött, annak örök élete van.

Ámen

F. F.

Nagyböjt 4. vasárnapja

Nagyböjt 4. vasárnapja 2006 2015

Bevezetés

Ma, Nagyböjt negyedik vasárnapján az evangélium emlékeztet minket arra, hogy „Úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta oda érte, hogy aki Benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Ezt a vigasztaló üzenetet halljuk, egy olyan korban, amikor fájdalmas fegyveres szembenállások fenyegetik az ember reményét. És gyűlölködések állítják szembe az embert az emberrel. Jézus megerősíti: „Úgy szerette Isten a világot!” Nos, az Atya minden embert szeret, aki a világon él. És mi? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy oly gyakran vagyunk félénkek hitünk megvallásában. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig bátran megvalljuk hitünket. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig bizalommal tekintsünk föl a keresztre. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Mindannyiunk előtt ismert a választott nép történetéből az az esemény, amelyikre a mai evangéliumi szakaszban történik utalás. Az Úr Isten meg akarta menteni választott népét, amely Egyiptomban kovácsolódott egy néppé, az egyiptomi szolgaságból.

Az Úr Isten kiválasztotta Mózest, és megbízta, hogy vezesse ki népét Egyiptomból. Sok nehézség után végre kivonultak a szolgaság földjéről.

A pusztai vándorlás azonban megviselte a népet. Feledni kezdték Isten csodás tetteit, amelyekkel kiszabadította, és szabaddá tette őket. Zúgolódni kezdtek szabadító Istenük, és Mózes ellen. Erre Isten kígyómarások által fenyítette meg népét. A fájdalom, a csapás, mint ahogyan ez már szokott lenni egészséges társadalmakban, ismét Istenhez térítette őket. Mózeshez fordultak, és kérték, hogy járjon közbe értük Istennél. Mózes teljesítette kérésüket.

Mózes Isten parancsára rézkígyót állítatott fel a pusztában, hogy mindazok, akik Istenbe vetett hittel tekintenek rá, megszabaduljanak, és életben maradjanak. Istenbe vetett, s bűnbánó hittel néztek rá és megszabadultak.

Ez a kép szolgált háttérként, annak a beszélgetésnek, amelyet Jézus és Nikodémusz folytattak egymással, titokban és éjjel. Amikor arról beszélgettek: Hogyan juthat be az ember az Isten országába? Ekkor jelentette ki Jézus, hogy vízből és Szent Lélekből történő újjászületéssel.

Erre a folytonos újjászületésre mindig, minden embernek szüksége van. Az emberiség kezdettől fogva a bűn marása alatt szenved. Ez keseríti meg, s teszi boldogtalanná életünket. A Gonosz, a Sátán, a kígyóhoz hasonlóan belemar életünkbe. Igaz, mi nem sivatagban élünk, mint a Mózes vezette nép, hanem termékeny tájakon, ha koszosak és elhanyagoltak is, de lakóhelyet és biztonságot nyújtó városokban és településeken. De nem hiányoznak ezekből sem – átvitt értelemben – a sivatagok sem. A sivatagok okozta nehézségekhez és megpróbáltatásokhoz hasonló, igaz embereket lázadásra késztető jelenségek és események.

A világméretű szegénység, munkanélküliség, éhínség, hajléktalanság, betegség és azok gyógyításának hiánya. Az egyik oldalon a soha nem látott meggazdagodás és fényűzés, ugyanakkor a másik oldalon hatalmas tömegek elszegényítése, a nyomor. Kegyetlen és hosszantartó háborúskodások, szadista gyilkosságok, és kínzások, ártatlanok lemészárlása, népirtások, emberek, embercsoportok elemi jogainak lábbal tiprása.

Ezek nem csak távoli népek problémái, hanem jó része, ha mérsékeltebb formában, égető hazai probléma is. A legvisszatetszőbb ebben csak az, hogy azok, akik annak idején a nép „morfiumozásával”, elaltatásával, ránk hagyták ezeket azt hangoztatják, hogy újkeletűek.

Vajon mi, vagy ki segíthet rajtunk? A Nikomédusszal közölt újjászületés! Önmagunk és népünk folytonos újjászületése! Jobbá, nemesebbé, emberszeretőbbé, embereket segítőbbé válásunk.

De kik akarják önmaguk és nemzetük újjászületését? A nem hívők? A mindent megígérők, de semmit sem teljesítők? Igazat csak véletlenül mondók? A legnagyobb nemzeti értékeinket is külföldieknek kiárusítók?  Azt hiszem, ők az újjászületésnek még csak a gondolatával sem foglalkoznak, legfeljebb akadályozásával.

Hát akkor kik? A nemzetben gondolkodók! A hívő magyar nép!

De ki segítheti a mi újjászületésünket?

Jó újra és újra megfontolni és tudatosítani magunkban azt, amit Nikodémusszal közölt Jézus. Lehet, hogy amit mondok, az sokak szemében csak papolás, de annyi, 85 év, illetve 62 év papi szolgálata után, igen őszintén mondom, hogy csak Jézus. Általa, az Úr által lehetséges újjászületni, s megszabadulni mindattól, ami bűn, vagy annak szomorú következménye.

Isten egykor felállíttatta a Golgotán a keresztfát, miként annak idején Mózes is a pusztában a fára függesztett rézkígyót. Aki feltekint Jézus keresztjére, és hisz a kereszten függő Megváltó személyében, megszabadul a gonoszság marásaitól, és életben marad. Életben marad ő. Életben maradnak fiai és leányai. Életben marad népe is.

Micsoda biztosíték az emberiség, s benne népünk számára a golgotai kereszt! A kereszt, amely azt hirdeti, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy Egyszülött Fiát adta oda érte, hogy mindaz, aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen.

El nem veszésünknek, fennmaradásunknak, örökké élésünknek a kulcsa a benne való hitünk. Ha hittel tekintünk a keresztre, a kereszten Függőre, akkor, miként egykor a pusztában a választott, nép, úgy mi is megszabadulunk a ma kígyómarásaitól. Én hiszek benne,

Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

Gyalázatában is nemzetemet!

Ámen.

F. F.

A főparancs

Péntek

„Mester melyik a főparancs a törvényben?”

Ma is ez a legnagyobb kérdés, csak már nem szakrálisan, hanem világi módon fogalmazzák meg, amikor arra kérdeznek: „Melyik a legfontosabb törvény?” Ma ezt szokták mondani a demokrácia. A demokrácia szinte már meghonosodott idegen szóval mondja el, hogy a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a társadalmat érintő legfőbb kérdéseket közös döntés alapján szabályozzuk. Azt viszont nagyon fontosnak tartják sokan, hogy elutasítsuk a diktátorok elképzeléseit.

Vajon ezek után van-e még értelme beszélni arról, amelyről az evangélium beszél, a fő parancsolatról?

Jézus nem kicserélhető, politikai kurzusok által változtatható jelszavakat adott a hallgatóságának, hanem a két legfontosabb törvényt deklarálta az őt kérdezőknek. Ebből az elsővel nem sokat tud kezdeni a mai ember. Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből és teljes elmédből!

Az Isten szeretet parancsát szinte minden vallás hangsúlyozta Jézus előtt is. Mégis érdekes jelenség a világon, hogy mindez lehetőséget ad arra, hogy vallási fanatizmussal motiválva egymás gyűlöletére kényszerítsenek embereket. Ezért sokan úgy gondolják, az Istennel nem érdemes fanatizálni az embereket. Sőt van, aki tovább megy, azt mondja nem jó, hogyha az ember túlságosan komolyan veszi a vallást, mert az is az együttélés egyik konfliktusává válhat.

Jézus azonban nem választotta el az Isten szeretet parancsát az embertestvér szeretetének parancsától A kettőt egybekötötte. Nem lehet szeretni Istent és gyűlölni az embert, és fordítva, nem lehet az embert szeretni és az Istent gyűlölni. Az istenszeretet parancsát nem választott el az emberszeretet parancsától, hanem egybekötötte.

A harmadik évezredben élő ember, parancsok nélküli ember. Törekszünk a parancsok nélküli éden megvalósítására. Ebből az édenből száműztük az Istent, következésként az első parancsot is. A második parancs helyett pedig, bevezettük a demokráciát. Csak az a baj, hogy kis istenekként ezt mindannyian a magunk javára akarjuk kihasználni. Mi is. Templomban itt jelenlévők? Válaszoljunk!

Ámen

F. F.

Beteljesíteni jöttem

Nem megszüntetni jöttem a törvényt

Szerda

Jézus a hegyi beszédet a most felolvasott ünnepélyes figyelmeztetéssel kezdte, melyben Istentől, a Sínai-hegyen, az első Szövetség megkötésekor adott Törvényt az Újszövetség kegyelmének fényében mutatta be.

,,Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a Törvényt vagy a Prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a Törvényből, hanem minden beteljesedik.

Képzeljünk el egy társadalmat, ahol nem tartanak meg a Tíz parancsból egyet sem. Ott hazudnak, lopnak, gátlás nélkül. Nincs bizalom a kapcsolatok terén. Az emberi élet egy garast sem ér. Napirenden van a gyilkosság. A szőlők, az idősek tisztelete? Idegen szó! A felebarát javai? Szabadrablás! A felebarát felesége? Szabad préda!

Szeretnénk egy ilyen társadalomban élni? Biztosan nem.

Nem összehasonlíthatatlanul jobb dolog egy olyan társadalomban élni, ahol a kölcsönös tisztelet uralkodik, ahol az ember bízhat és megbízhat egymásban?

Túlzott szabályozás idejében élünk. Törvények tömkelegében. Nem lenne elegendő számunkra csupán a Tíz parancsolat, amelyet beteljesíteni jött Jézus? Ha ehhez tartanánk magunkat, akkor nem volna szükségünk ezernyi egyedi szabályozásra. És ha a Tíz parancs még mindig túl sok lenne, Jézus kettőben foglalta össze: Szeresd Istent és felebarátodat. Ez elég!

Beteljesítjük mi ezt?

Ámen

F. F.

A templom megtisztítása

Nagyböjt 3. vasárnapja

Bevezető

Nagyböjt 3. vasárnapján, az evangélium Jézusnak a kufárok templomból történő kiűzését mondja el. Mit mond számunkra ez az esemény? Nincs e bennünk is valami ebből a mindenből, mindenkiből, mindenütt hasznot húzó kufári lelkületből, e világ szelleméből? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Bocsásd meg Urunk, hogy nem úgy tekintünk kőből épült templomainkra, mint Atyánk házára. Uram irgalmazz!

Bocsásd meg Urunk, hogy nem fáradozunk eleget azért, hogy egybe épüljünk Isten szent templomává. Krisztus kegyelmezz!

Urunk bocsásd meg, hogy nem annak tudatában éljük életünket, hogy mi egyenként is Isten temploma vagyunk. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az imént felolvasott evangéliumi szakaszban a Jeruzsálemi templom megtisztításáról hallottunk, amely megtisztulást már a próféták előre hirdették, hogy eljön majd Valaki, aki helyre állítja az istentisztelet rendjét.

Sokan voltak Jézus korában olyanok, akik nem jártak templomba, mert az egész papi gárdát és az istentiszteleti szolgálatukat merő képmutatásnak tartották.

Nem véletlen, hogy Jézus hallgatóságának tetszettek az olyan példabeszédei, amelyekben a képmutatást ostorozta. Olyan példázata, mint az Irgalmas szamaritánus, ahol az összevert embert két pap is elkerülte, a templomi szolgálatukat előtérbe helyezve, miközben egy idegen felkarolja.

A templomot, amelyet Jézus megtisztít, Heródes kezdte építeni, avagy pontosabban felújítani. Amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, a Kr.e. 6. század végén, az elpusztult templomot csak szegényesen építették fel. Heródes kedvezni akart a zsidó népnek, ezért határozta el a templom díszes felújítását, amely csak 64-ben fejeződött be, és alig pár év múlva, 70-ben Titus csapatai véglegesen elpusztították. Jézus idejében 46 éves volt az a templom, amelyről tudósít az evangélium.

A kereskedők kiűzése a templomból, az óriásmérető kövekből épült fallal körülvett templomudvar egyik területén, a pogányok udvarában történhetett.

Tudjuk, hogy a Jeruzsálemi templom az akkori világ 8 csodái közé tartozott. Romjaiban is imponáló. Ma a Szikla Mecset és az Aksza Mecset áll e területen.

Jézus innét űzte ki a kereskedőket. Innét, ostort fonva, a pénzváltók asztalát felforgatva, haragot szikrázó tekintettel, kergeti ki az állatokat és az árusokat a templomból.

Gyakorlatilag feldúl egy vásárcsarnokot. Csak épp az a baj, hogy ez a vásárcsarnok egy templom, sőt az egyetlen templom. Ha valaki ilyent csinálna ma kint a piacon, hogy az árusokat így zaklatná, azonnal bilincsben vinnék el.

Milyen érdekes, Jézust nem viszik el a rendőrök, katonák, pedig voltak ott. A templomőrség mindenképpen ott volt. Sőt odamennek és okoskodva kérdezik, vitába keverednek vele, ahelyett, hogy azonnal lecsuknák. Miért nem csukják le? Miért nem mernek hozzányúlni? Pedig nincs demokrácia, nincsenek jogvédők, nincs sajtó.

Jézus, nagy bátorságra valló tettet visz végbe. Megfeddi őket: „Ne tegyétek az én Atyám házát vásárcsarnokká!” Ezek a szavak Zakariás jövendölésének beteljesülésére e emlékeztetnek, mely szerint: „Attól a naptól fogva nem lesz többé kereskedő az Seregek Urának házában". Jézus beteljesíti.

A más létsíkban történő, templom lerombolására vonatkozó, szavait a jelenlévők nem értették, a tanítványok sem.

Egyébként a templom lerombolására és felépítésére tett jézusi kijelentés szimbolikus és profetikus. Mert, utaltam már rá, az a saját testének a lerombolására, kereszthalálára, illetve saját testének felépítésére, feltámadására tett előrejelzés.

Emlékezzünk csak! Mit mondott Jézus. „A Szentlélek megtanít majd benneteket mindenre, eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek". Feltámadása után a Szentlélek eszükbe juttatta e szavait is. Megértették, és rögzítették.

És mi van apjaink templomaival? Sokat panaszkodnak hívők és papok napjainkban, hogy egyre kevesebb ember jár templomba. A templomba nem járókat pedig eleve bűnösöknek mondják. Mintha ők tehetnének erről, s nem lenne abban része a korszellemnek, a társadalmi környezetnek, a tudatformáló, minden keresztény és nemzeti értéket tagadó és megsemmisíteni akaró médiumoknak.

A minap olvastam egy tanulmányt a világban történő terrorcselekményekkel, a Párizsi és a kopt keresztényekkel kapcsolatos kétféle értelmezésről. Idézem:

„Sok nyugati elemző egyszerűsítő érvelése szerint a legfőbb probléma maga a vallás; sőt, a kritikák tükrében az is bátran kijelenthető, hogy az iszlámon kívül a kereszténységet tekintik a legnagyobb veszélyforrásnak. Minden ésszerű bírálat ellenére a jelek szerint egyre jobban erősödni látszik ez a szemlélet. Hatalmas változások történnek az úgynevezett közbeszédben is. Nagy kérdés, hogy a nyugati világ az emberi méltóságot vagy a szólásszabadságot tartja-e nagyobb értéknek?”

Íme hová vezet, ha kihagyják a preambulumból a keresztény gyökereket és beveszik a tömegeket mészároltató szellemet.

Mindezek ellenére még mindig szép számmal vagyunk temp-lombajárók, olyanok, akik számára nagyszerű találkozásra ad lehetőséget a templom. Találkozásra Istennel, s találkozásra embertársainkkal.

Még szentendrei tanárkorom-ban mondta egy tinédzser, okos kislány: Atya! Én azért is járok templomba, hogy többen legyünk a templomban, mert olyan jó érzés, ha sokan vagyunk a templomban.

Tegyük magunkévá e kislány gondolatát. Járjunk minél többen a templomba, és mint élő kövek épüljünk eggyé, Isten szent templomává.

Ámen

F. F.

A szőlőskert és a gyümölcs

A szőlőskert és a gyümölcs

A szőlőskertben dolgozó gyilkos szőlőmunkásokról szóló példabeszéd mindenekelőtt Isten és Izrael népének kapcsolatának története. Isten először prófétákat küldött Izraelhez, majd saját Fiát.

De, ahogy Jézus mindegyik példabeszédének, úgy ennek a történetnek is van egy szélesebb értelme. Az Isten és Izrael közötti kapcsolatban felfedezhetjük Isten és az emberiség kapcsolatát. D e miért is „ültetett ”Isten szőlőskertet, és mik azok a „gyümölcsök”, amiket vár, hogy megteremjünk?

Itt a példabeszéd nem egyezik a valósággal. Az emberek nem a szőlőtő iránti szeretetből ültetik és gondozzák a szőlőt, hanem saját maguknak. Isten más! Ő nem a maga érdekéből teremti meg az embert és lép szövetségre vele, hanem, hogy az ember javát keresi tiszta szeretetből. A gyümölcs, amit remél az embertől: az Isten iránti szeretet, az elnyomottakkal szembeni igazságosság. Minden azért van, hogy az embernek legyen jó, nem pedig Istennek.

Jézusnak ez a példabeszéde félelmetesen igaz Európánkra és általában a keresztény világra. Ebben a szövetösszefüggésben azt kell mondanunk, hogy Jézust „kidobták a szőlőskertből”, elvetették abból a kultúrából, amely posztkeresztény-nek, vagy egyenesen keresztény-ellenesnek nevezi magát. A szőlőmunkások szavai, ha nem is kifejezetten, de tettekben visszhangoznak elvilágiasodott társadalmunkban: „Rajta, öljük meg és mienk lesz az örökség!”

Senki sem akar már hallani Európa keresztény gyökereiről, a keresztény patrimóniumról. Az elvilágiasodott emberiség maga akar lenni az örökös, az úr.

Amit most mondtam, az a példabeszéd szélesebb értelme.

De Jézus példabeszédeinek mindig van egy „szorosabb értelme”, s ez az egyénekről szól: alkalmazhatjuk azt minden egyes személyre, nemcsak az emberiség-re vagy a kereszténységre általában. Fel kell tenni a kérdést önmagunknak: Milyen sorsa van Krisztusnak az én életemben? Hogyan válaszolok Isten irántam való felfoghatatlan szeretetére? Kivetettem én is Őt házamból, életemből, elfelejtkeztem Róla, nem ismertem fel Őt?

Nem veszem észre, hogy „A fiamat csak tisztelni fogják.” szavak nekem szólnak. A mennyei Atya hozzám küldte és küldi az Ő Fiát e szentmisében is, az Oltáriszentségben, kenyér és bor színében.

Szomorúságot, csalódást érezhetünk a példabeszéd hallatán. Ennek oka, hogy nem happy end a történet vége. De a maga mélységében mégis arról a végtelen szeretetről szól, amellyel Isten minden embert és teremtményt szeret. Ez a szeretet pedig – a váltakozó elhagyások és visszatérések után – mindig győzedelmeskedni fog, övé lesz az utolsó szó.

Isten soha nem vet el senkit véglegesen. Ezek pedagógiai elhagyások. Még Izrael elvetése is, amelyek burkoltan ott vannak Jézus szavaiban – „Isten országát elveszik tőletek és annak adják, aki megtermi annak gyümölcsét. Látjuk napjainkban is, hogy a keresztény világot, legalábbis egy részét tényleg fenyegeti az a veszély, hogy Isten elhagyja és más népeknek, afrikaiaknak, s ázsiaiaknak adja. Legyünk hát újra gyümölcstermőkké, hogy el ne hagyjon, hanem velünk maradjon az Úr.

Ámen,

F. F.

Az Ember Fia azért jött

Mert az Ember Fia azért jött, hogy szolgáljon és életét adja váltságul sokakért!

Érezzük, hogy Jézus ma hallott tanításában valami új törvényszerűség érvényesül, ami merőben ellentétben áll a régivel. Valóban: Jézus Krisztusban egy teljesen új világ kezdődik, új életrend, az Isten országa. Ebben az Isten országában egészen más és új törvények vannak, mint a világban. Itt nyilvánvalóan látszik, hogy íme, nem az az erősebb, aki nagyobbat tud ütni, hanem aki jobban tud szeretni. Nem az a hatalmas és nem az menti meg a világot, aki erőszakoskodik a többiek fölött, aki pusztítóbb fegyverekkel tud ölni, hanem az, aki önmagát tudja föláldozni másokért.

A világ törvénye az uralkodás, Jézus Krisztusé a szolgálat. A világ eszköze az erőszak, a hatalom, Jézus Krisztusé a szeretet, az áldozat. A világ a jog világa, Jézus Krisztusé a kegyelem világa. A világ országaiban az emberek harcolnak egymás ellen, fölibe akarnak kerülni egymásnak, leigázni, kizsákmányolni egymást, kihasználni a gyengébbeket, Isten országában pedig segítenek egymásnak, szolgálnak egymásnak, ha kell, az életüket áldozzák egymásért.

Annyira benne van az emberi ösztönben az uralkodás vágya, hogy még a vallásban is egy újfajta eszközt akar látni, amivel mások fölé kerekedhet.

Semmi sincs távolabb Jézus Krisztus lelkületétől, mint éppen ez a hatalmaskodás, ez az uralkodási szándék. Azt olvassuk: A többi tanítvány haragudni kezdett Jánosra és Jakabra, e miatt a hiú kérdés miatt. De nem azért ám, mert látták ennek a kérésnek a Krisztusi tanítás ellenességét, hanem, mert mi emberek másokban rendszerint azt a bűnt tudjuk legnehezebben elviselni, ami bennünk is erős mértékben megvan. Azért háborodtak föl a két Zebedeus-fiú ellen, mert arra a két székre, majd ott a Krisztus dicsőségében, ők szerettek volna ülni, s most, íme, ezek meg akarják előzni őket!

Érezzük, mennyire új és mennyire más ez a krisztusi tanítás, mint ami szerint a világ él? Annyira új és más, hogy emberi erővel meg sem lehet valósítani. Nem elég hozzá jó szándék, tanács, elhatározás. Ennek a szolgáló életformának a titka abban a Valakiben van, Aki így szól: “Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és életét adja váltságul sokakért.”

Ő valóban azért járt itt valaha, hogy reggeltől estig másoknak szolgáljon, hogy a szegényeknek, betegeknek, tévelygőknek, szomorú embereknek odanyújtsa a kezét, a szavát, isteni erejét. Nemcsak életével, még inkább halálával szolgált. Halála váltságdíj, vére a bűnök bocsánatáért ontatik ki a keresztfán! Aki elfogadja az Ő legnagyobb szolgálatát, azt Ő arra teszi képessé, hogy képes legyen önként, szeretetből szolgájává lenni másoknak. Ne várjunk arra, hogy mások legyenek mássá: Kezdjük el magunktól, mostantól együtt Krisztussal!

Ámen

F. F.