Nagyböjt 2.
vasárnapja
Bevezetés
Évszázadok óta az Egyház nagyböjt II.
vasárnapján a színeváltozás jelenetét olvassa fel az evangéliumból. Az előző
vasárnapon Jézust egy nagyon is emberi oldaláról láttuk, amikor a sátántól
kísértést szenvedett. Ezzel azt hangsúlyozzuk, hogy Jézus Krisztus valóságos,
megkísérthető ember volt.
Ma pedig azt láttatja velünk az
evangélium, hogy ez a Jézus nem csak ember, hanem több mint ember, a Mennyei
Atya szeretett Fia, akinek a Táborhegyen felragyog isteni dicsősége egy
villanásra, a kiválasztott apostolai előtt.
A Mennyei Atya pedig a Rá való
hallgatást kéri apostolaitól, közvetve tőlünk is.
De milyen a mi Isten szeretett Fiára
való hallgatásunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié
litánia
Urunk Te azt kérted, hogy hallgassunk
szeretett Fiadra és mi sokszor nem őrá, hanem a kísértőre hallgatunk. Uram
irgalmazz!
Urunk! Fiad azt kérte, hogy úgy
szeressük egymást és mi mégsem szeretjük egymást. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Fiad azt mondotta, hogy amit
egynek teszünk a legkisebbek közül, neki tesszük. És mi mégsem tesszük. Uram
irgalmazz!
Evangélium
után
Felolvastuk Urunk színeváltozásának
történetét. Mondanivalója olyan igazságra tereli a figyelmünket, amelyet
nehezen tudunk és akarunk elfogadni. Csak emlékeztetés végett: A színeváltozást
megelőzte Péter vallomása (Mk 8, 20) és Jézus bejelentése, hogy szenvedni fog. E
látomással azt akarta elérni, hogy apostolai higgyenek benne majd akkor is, ha
szenvedni látják. Mert Jézus útja, de a miénk is a szenvedéseken át vezet az
isteni dicsőségbe.
Szentmisénk evangéliuma ezt misztikus
köntösben közölte velünk. Ebben Jézus arcának és ruhájának ragyogása, az
álomszerű látomás, a felhő és a belőle hallatszó hang kertül szolgál a nagy
igazság kifejezésére: Arra, hogy Jézus, az Isten Fia „tettben és szóban
hatalmas próféta”, mégis csak szenvedések árán jutott be Atyja dicsőségébe.
A szenvedés neki is éppúgy osztályrészül
jutott, mint Isten bármely szolgájának előtte.
Ennek igazolására jelenik meg a mai
evangéliumi szakaszban Mózes és Illés. Isten szolgái voltak ők is. Az ő életük
is telve volt keserűséggel és szenvedéssel. Sokat kellett szenvedniük ahhoz,
hogy isteni fényben ragyoghassanak.
A látomás beszámolója szerint, Jézus
haláláról beszéltek, amelynek Jeruzsálemben kellett beteljesednie. Amely nem a
megsemmisülésbe torkollik, hanem a megdicsőülésbe vezet.
Jézusban váltak valóra az ószövetségi
jövendölések. A szenvedések férfija: Jézus Krisztus, húsvét hajnala óta a
megdicsőültként áll előttünk. Mi szenvedő emberek Jézusban szemlélhetjük a
szenvedő ember diadalát.
Urunk színeváltozásának történetében
rábukkanunk a nagy igazságra: áldozatok nélkül nincs üdvösség. A legtöbben
vonakodunk tőle. Alig vagyunk képesek felfogni, hogy az élet velejárója a
testi-lelki szenvedés. Annak ellenére, hogy mindennap tapasztaljuk a magunk és
mások életében.
A szenvedés nem az Úr Isten büntetése,
hanem az Ő látogatása, az emberi élet megtisztítója s neme-sítője. Ha sohasem
szenvedtünk volna még, hogyan tudnánk együtt-érezni a szenvedő embertest-véreinkkel?
Hogyan tudnánk őket segíteni?
Sokan közülünk nem tudják elfogadni,
hogy még az Isten Fiának is szenvednie kellett. Ezért menekülnek az emberek az
élet szenvedésekkel teli valóságától, és azt hiszik, hogy az élet apró-cseprő
örömeivel száműzhetik az élet keresztjét. Elfelejtik, hogy a futó örömök mulandók.
Nem tehetők maradandóvá.
Annak idején Péter az öröm-teli extázis
perceit akarta megörökíteni: "Mester, jó nekünk itt lenni! Hadd készítsünk
három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet"- nem tudta
ugyanis, hogy mit mondjon a fenséges látomás és öröm pillanataiban.
A felhőből hallott hang azonban
kijózanította és tudtára adta, hogy a földön Jézus szavát hallgatva s megvalósítva,
találhatjuk csak meg a boldogságot. "Ez az én választott Fiam, őt
hallgassátok”, figyelmeztet bennünket is az Atya a mai evangéliumi szakaszban
hallott szavaival.
Alig tudjuk elfogadni Jézus eme szavait:
"Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét és
kövessen engem"
Életünkkel mi legtöbbször ennek az
ellenkezőjét szeretnénk bizonyítani. Azt a látszatot igyekszünk kelteni, mintha
már a földi élvezetek is boldoggá tennének. A dohányzás, az alkohol, a drog, a
sex, a modern technika, a computer, az Internet, az autó, s a nagy egzotikus
utazások.
Az élet szenvedéseit feledtetni akarjuk,
az un. hosszú hétvégekkel, és közönséges nappá silányítva még a Tízparancsolat
szerint megszentelendő vasárnapot is.
Számunkra, hívő emberek számára a vasárnap
több mint pusztán pihenő-nap. Ez a nap Jézus Krisztus feltámadásának emléknapja,
amelyet testvéri közösségben, a szentmise megünneplésével, pihenéssel és a
családi, illetve baráti kapcsolatok ápolásával ülünk meg.
De visszatérve az eredeti gondolatmenethez.
Az élet szürke hétköznapjaitól tartósan senki sem menekülhet. Földi életünkben
még a legkisebb örömért is keményen meg kell fizetnünk.
Arra is sokszor csak fájdalmas
megtapasztalások árán jövünk rá, hogy az életben az öröm és szenvedés egységet
alkot. Mindkettő életünk velejárója. Egyik sincs a másik nélkül. Az élethez
több kell pillanatnyi felüdülések és extázisok sorozatánál! Oda kell figyelnünk
a Mennyei Atya szeretett Fiára, s tanítása és példája szerint kell élnünk életünket.
Nem feledve az őseink hittel vallott mondását: Per crucem ad lucem. A szenvedésen
át a dicsőségbe.
Ámen
F. F.
