Évközi 5.
vasárnap
„B”
év 2015.
Bevezetés
Bálok, farsangi karneválok, a tánc, a mulatás
ideje van. Sokan varrnak vagy varratnak maguknak új ruhát, régebben költséges
maszkot, álarcot. Az életöröm ugyanis nem idegen a kereszténységtől. De a mulatozás
után az élet visszatér a medrébe. S vasárnap újra itt vagyunk a templomban,
hogy az Úr törvényének eleget téve, megszenteljük azt. Hangoljuk hát lelkünket ennek méltó megünneplésére, és meghalljuk
a Péter anyósa meggyógyításából a nekünk szóló üzenetet.
Kirié
litánia
Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy beteg,
segítségre szoruló embereket látva, felébredjen bennünk a segítőkészség. Uram
irgalmazz!
Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy
betegeinket mindig a Te szereteteddel ápoljuk és gyógyítsuk. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy soha el
ne feledjük, hogy amit a legkisebb testvéreinknek teszünk, azt Neked tesszük.
Uram irgalmazz!
Evangélium
után
A kafarnaumi zsinagógából az ördögűzés
után Jézus is valószínűleg a megpihenés szándékával tér be Jakabbal és Jánossal
együtt Simon Péter és András házába, ha nem is azért, hogy egy újabb kánai
menyegzőn osztozzék a jókedvű emberek örömében, de mindenképpen a baráti,
családi otthon békéjére vágyott.
Amint azonban a házba belép, találkozik
az élet realitásával. Simon anyósa lázas betegen fekszik, s rögtön szólnak neki
az érdekében.
Amire nem szoktunk ezzel kapcsolatban kitérni.
Még felfigyelni sem igen. Az evangéliumi elbeszélés szerint Péternek, az
apostolfejedelemnek van felesége, van anyósa is. S ez utóbbit szereti. S ezt
mások is tudják, sőt ők is szerethetik. Ezért kérik Jézust, hogy gyógyítsa meg.
Meg is gyógyította.
És mi hogyan viszonyulunk hitvestársunk
édesanyjához, uno-káink szeretett nagymamájához.
Az evangélium hallgatásakor arra sem
figyelünk fel, hogy miután meggyógyult, szolgált vendégeinek. Hálás volt
Jézusnak és munkatársainak. Asztalterítéssel segítette a munkájukat, közvetve
az emberek evangelizálását. Isten országának a hirdetését.
Aztán alig telik el pár óra, máris ott
tolonganak az ajtó előtt a betegek, a nyavalyások, a megszállottak, mindenki,
akinek valami baja van.
Bár sokan vannak, mégsem nyit várakozó
listát. Türelmesen sorban meggyógyítja mindegyiket. Jézus, bár lépten, nyomon szembesül
a sok emberi nyomorúsággal, mégsem nyit népkórházat, nem „rendel”, nem áll rá a
háziorvosi teendők végzésére, bár apostolainak főfeladatává tette a betegek
gyógyítását, az emberi bajok orvoslását. Miért? Mert nem ezért jött, neki más a
küldetése.
Vajon micsoda?
Erre a kérdésre is választ kapunk, ha
jól odafigyelünk az egész evangéliumi jelenetre. Hajnaltájban, amikor még sötét
volt, Jézus felkelt és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.
Majd tanítványai unszolása ellenére
otthagyta Kafarnaumot. „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott
is hirdessem az evangéliumot” –mondja Jézus és folytatta útját a szomszédos
helységekbe, bejárta egész Galileát.
Nemcsak egy helyen, mindenütt hirdette
az evangéliumot, hiszen éppen ezért jött! Jézus osztozik örömünkben, pótolja a kifogyott
bort, helyreállítja egészségünket, olykor csodát tesz értünk, de mégsem csupán
ezért jött. Nem varázserővel működő karizmatikus csodadoktor.
És nem is azért jött, hogy önmagát
hirdesse, hanem, hogy az Atyáról tanúskodjék. Ezért nem erőtlenedik el
igehirdetése. Érdemes megfontolni nekünk is, mai igehirdetőknek ezeket a
szempontokat. De főleg az utóbbit, amikor úgy érezzük, vagy azt tapasztaljuk,
hogy fáradozásunk eredménytelennek tűnik, minden erőfeszítésünk ellenére sem
csökken az istenellenesség, sem a vallásellenesség, sem az erkölcstelenség.
Minden krisztushívőnek evangéliumhirdető
küldetése van. Szülőknek, pedagógusoknak, hitoktatóknak, nagyszülőknek, lelkiveze-tőknek
és lelkipásztoroknak, fiataloknak és időseknek egyaránt. Feladatunk, hogy Jézust
megjelenítsük egész személyiségünk: szavaink, tetteink és imáink révén e
világban.
Az evangélium ugyanis olyan kincse a Mennyei
Atyának, mely nem egy néphez, nem egy városhoz, vagy emberi közösséghez szól, hanem
mindenkihez. Jézus mindenki felé közvetíteni akarja az igazságot és a belőle
fakadó valódi örömöt. Ott kell odaajándékozni az evangéliumot másoknak, ahol
vagyunk, mégpedig mindenkinek. Nem személyválogatóan.
„Mindenkinek mindene lettem, hogy
mindenkit üdvösségre vezessek” - mondja Pál apostol. Nekünk is ez a feladatunk.
Mindenkinek mindene kell, hogy legyünk, hogy mindenkit, minden honfitársunkat
üdvösségre vezessünk, e hazában.
De sokszor jutnak eszembe a páli szavak:
„Jaj nekem, ha nem hirdetem az Evangéliumot.” És a testvéreknek hányszor?
Csalódások, keserves tapasztalások,
reménytelenség uralja a boldogságát kereső, de azt valójában nem találó mai
ember benső világát. Ehhez az emberhez küld bennünket Mesterünk az
evangéliummal.
A reménytelenség és kilátástalanság
ördögi köréből, a háború esztelen eszkalációjából is van kilépési lehetőség. Ez
pedig nem más, mint életünk: gondolkodásunk és tetteink annak a Jézusnak a
tanítása szerinti alakítása, aki - a mai evangéliumban láttuk - szavával,
tetteivel és imádságos csöndjével meggyógyít minden betegséget és minden bajt.
Kiűzi a gonosz lelkeket, a gonoszt, nemcsak az egyénekből, hanem e világból,
hazánkból is, hogy megtisztult énünk és hazánk alázattal fogadhassa be Isten
szeretetének ajándékát: az örömhírt s az ebből fakadó békességet és üdvösséget.
Ámen
F.F.
