(Mt
15,29 – 37)
A szó tettek nélkül üres, és kevéssé
vagy egyáltalán nem meggyőző. Szent Máté, aki nagy beszédekbe foglalta Jézus
tanítását, ezzel párhuzamosan cselekedeteinek, csodatetteinek öszfoglalatát is
megadja. A `beszédek' nagyobb számban vannak és hosszúak, a tetteket azonban
kevés számú versben is össze lehet foglalni, mert önmagukért szólnak.
Máté ezúttal is a Galileai-tó melletti
hegyre és valószínűleg Kafarnaum környékére viszi Jézust, aki most ül, miként a
hegyi beszéd alkalmával is. Annak idején tekintéllyel beszélt, most pedig
hasonlóképpen úgy cselekszik, „valamennyi beteg meggyógyítása” és a „hét kenyér
és néhány hal” megszaporítása által, mint akinek hatalma van.
A csodák mindenekelőtt a beteg, a fáradt
és éhes sokaság iránt tanúsított jézusi jóság jelei. Jézus nem marad közömbös
az éhezővel szemben, mint ahogy nem halad el szenvtelenül a beteg, a testileg
és lelkileg szenvedő ember előtt sem.
Ez az első észrevétel, és főként az első
utalás, amelyet az evangélista ki akar emelni a mai evangéliumi szakaszban. A
betegség, az éhség a szegénységhez hasonlóan valamiféle rossz. Jézus ennek leküzdésére
szólítja az embert, miközben megmutatja követőinek, hogyan kell cselekedniük. Ő
csak megkezdi a tevékenységet (ebben rejlik cselekedeteinek prófétai
jelentése), de a tanítványoknak, az őt követőknek kell beteljesíteniük művét.
Ha a keresztény cselekvés nem terjed ki
az ember életét gyötrő bajok kiküszöbölésére, nem követi Krisztus tetteit, és
ezért nem is hiteles. Ezen érdemes elgondolkodni a mai napon, most az adventi
szent időben. Vagyis én személy szerint hogy állok ezzel? Ne feledjem a szó
tettek nélkül üres, és kevéssé vagy egyáltalán nem meggyőző.
Jó tudni, hogy Jézus Krisztus emberek
baján enyhítő és róluk szélsőséges körülmények közt, még csodák árán is
gondoskodó evangéliuma volt és marad építője ennek a világnak. A Krisztust
követő ember abszolút barátja a múló és örök életnek. A krisztusi ember belőle
épít életszentséget az eljövendő üdvösségre.
Amen
