2014.
december 25.
Bevezető
Jézus születésére emlékezünk. A
betlehemei puszta világra szóló eseményére. Híre immár t0bb mint két évezrede
lázban tartja az emberiség nagy többségét. Karácsonykor csillognak a szemek és
egymás keblére borulnak az emberek. Fényárban úsznak a zsúfolásig megtelt templomok
és a krisztushívők ajkáról örömmel száll az angyali ének: „Dicsősség a
magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek”.
Minden azért van így, mert egykor
történelmünk egén letörölhetetlenül fölragyogott az üdvözítő név: Jézus
Krisztus. Most csecsemőként közeledik felénk: tehetetlenül, kiszolgáltatottan
és szegényesen. Így jelezte, amit később hangosan hirdetett: nem hatalom, pénz
és dicsőség teszi boldoggá az embert, hanem az Isten által hozott testvéri
egyetértés, béke és szeretet. Ezért karácsonyi örömünk akkor lehet teljes és
tartós, ha megengedjük, hogy a betlehemi Csillag üdvözítő fénye beragyogja
szívünket.
Hogy beragyoghassa, vizsgáljuk meg
lelkiismeretünket.
Kirié
litánia
Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig
tiszta szívvel dicsőítsünk! Uram irgalmazz!
Urunk Jézus Krisztus! Tégy bennünket
jóakaratú emberekké! Krisztus kegyelmezz.
Urunk Jézus Krisztus! Adj minden
jóakaratú embernek békességet!Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Szent karácsony ünnepén még azok a
keresztények is, akik talán az egész év folyamán elkerülik a templomot,
ilyenkor ünnepelni akarnak. Ünnepelni a gyertyafényes karácsonyfa előtt,
ünnepelni a karácsonyi dallamoktól zengő fenyőillatos templomokban.
Mikor pedig a szentmisében fölcsendül
ajkunkon a betlehemi angyalok éneke: "Dicsőség a magasságban
Istennek", mindenki elérzékenyül, és úgy véli: ez a ragyogó ünnep valóban
Isten dicsőségét hirdeti.
Most azonban álljunk meg né-hány percre
és gondoljuk meg: az első betlehemi éjszakán majdnem minden másképp történt.
Nem díszes oltár, nem fénybe öltözött templom és nem harangok zúgása
köszöntötte az isteni Gyermeket. Nem bársony és selyem, csak háziszőttes pólya
takarta melegre vágyó testét. Nem fogadták lelkes tömegek, csak Mária és
József, majd az egyszerű pász-torok tették eléje szívük aranyát.
Ezért különös, szinte érthetetlen, midőn
angyali ének csendül az éjszakában és még különösebb az, amit énekelnek.
Dicsőség a magasságban Istennek!
Kérdezem: Nem tévedtek az angyalok?
Vajon ez a szegényes is-tálló, a jászol, az állatok leheletéből született
meleg, ezek hirdetnék Isten dicsőségét? Nincsenek itt éljent kiáltó tömegek,
nincs itt fény és pompa, csak a csöndes éjszaka teríti csillag-csipkés
palástját az isteni Kisdedre. Ó, Urunk Istenünk, hát ez lenne, ilyen lenne a Te
dicsőséged?
Őszintén bevalljuk, nem értjük az
angyalok énekét. Hogyan lehet, az ismeretlenség homályában lejátszódó eseményt,
Jézus születését dicsőségesnek neveznünk? Ismételten kérdezem: Nem tévedtek a
betlehemi angyalok?
Nem, ők nem tévedtek és igazat
énekeltek. Betlehem, az istálló valóban Isten dicsőségét hirdeti. Az Isten
fiának eljövetele az egész világ tudomására hozta: minket, embereket, szeret az
Isten. Ő ugyanis abban találja dicsőségét, hogy kiárasztja szíve szeretetét.
Isten dicsősége nem azáltal mutatkozik meg igazán, hogy a világmindenség
kápráztató színjátékával megcsillogtatja előttünk hatalmát és gazdagságát.
Isten dicsősége nem abban nyilatkozik meg, hogy a bűnt megtorolja, és igazsága
pallosát megsuhogtatja fölöttünk.
Isten legnagyobb dicsősége: az ő
szeretete. Mikor egyszülött Fiát a földre küldte, nem kért semmit sem tőlünk.
Nem igényelt semmit a föld cifra rongyaiból. Nem azért jött, hogy kérjen,
hanem, hogy adjon. Születésével kinyilatkoztatta: a földön minden csak szemét a
szeretet aranyához mérve.
Nem szép szavakkal, hanem emberré
alázódásával hirdette meg: Isten igazi dicsősége az ő szeretete. Ezért igazuk
van a karácsonyi angyaloknak, mikor Isten dicsőségéről zengedeznek. Isten nem
úgy gondolkozik, mint mi, gyarló emberek. Szerinte minden aranynál értékesebb a
szeretet aranya. Minden hatalomnál erősebb a szeretet hatalma. Minden éneknél
szebb a szeretet éneke. Min-den dicsőségnél nagyobb a szeretet dicsősége.
Senkinek sincs akkora dicsősége, mint
Istenünknek, mert senkinek sincs az övénél nagyobb szeretete. Ezzel tanít meg
minket is arra, hogy az embernek is igazi dicsősége az ő szeretete. Nem a
zakatoló gépek, nem a világűrben száguldó űr-szondák és űrhajók, nem a rakéták,
nem is rakétaelhárító, rakétapajzs, önmagában még a tudomány és a technika sem
igazi dicsősége, hanem a szeretet.
Meg kell érteniük ezt férfiaknak és
nőknek egyaránt! A férfiaknak, akik oly szívesen ülnek, vagy ülnének a hatalom kormánykereke
mellé. A férfiak dicsősége sem lehet más, mint az irgalom, mint a szeretet, ami
a tudomány erőit az emberiség boldogságának szolgálatába állítja.
Az asszonyoknak sem szabad
megfeledkezniük arról, hogy a szeretet soha el nem hervadó rózsáiból kell
megfonniuk dicsőségük koszorúját. A fiatalság, a szépség mulandó és elsüllyed
az időskor ráncaiban. Az asszonyok dicsősége sem lehet más, mint a szeretet
áldozatos szolgálata.
Mindannyiunk igazi dicsősége az a
szeretet, amely alkalmassá tesz bennünket
arra, hogy békében éljünk minden emberrel, s amely védi, nemcsak karácsonykor,
hanem az év minden napján a szegényt, az egyedül-élőt, a szabad ég alatt tanyázót.
Karácsony ünnepe azt hirdeti: csak akkor
vagyunk méltók odaállni Jézus jászla elé, ha szeretet hatja át életünket az év
minden napján.
A záró gondolatot Juhász Gyula:
Betlehemes ének c. verséből veszem
Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!”
Ámen.
