Bevezetés
Amikor Dante az Isteni színjátékban
túlvilági útra indul, kísérőt választ magának. Beatrice kézen fogva vezeti őt
az ismeretlen úton és vigyáz rá, hogy el ne tévedjen. Nekünk is van a
túlvilágra vezető utunkon kísérőnk. Igaz, nem mi választottuk, mi kaptuk, és
szeretettel elfogadtuk. Hogy hogyan lett életutunk kísérőjévé, azt a mai
evangéliumban halljuk majd. De mennyire vagyunk mi tudatában ennek? Vizsgáljuk
meg lelkiismeretünket.
Kirie
litánia
Urunk! Add, hogy az angyal üdvözletével
gyakrabban köszöntsük Máriát. Uram irgalmazz!
Urunk! Add, hogy miként Mária, úgy mi is
nyitottak legyünk küldötteid szavaik meghallására. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Add, hogy Máriához hasonlóan mi
is igent mondjunk mindig a Te akaratodra. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
2000. február 1-ején, Názáretben ott
koncelebrálhattam, főceleb-ránsként, rendi testvéreimmel és mondhattam
beszédet, ahol a mai evangéliumban hallottak történtek. Az ott elmondott
beszédemet rövidítve elmondom magyar földön is, a jó pasaréti híveknek.
„Vesd le saruidat, mert szent ez a hely,
ahol állsz.” egykor Mózesnek mondott szavakkal kezdtem a beszédemet, mert az üdvtörténet legnagyobb
eseménye itt történt meg. „Verbum hic caro factum est" Olvashatjuk a bazilika
falán. Az örök Ige, az Atya Egyszülöttje itt lett emberré. S Mária itt lett
nemcsak anya, hanem Istenanya is, Theo-tokosz is, amint azt hosszú krisz-tológiai
viták után az Efezusi Zsinat hittétellé tette és fáklyás körmenettel meg is
ünnepelte.
Testvérek! Ne várjatok most tőlem
magasröptű, elvont teológiai eszmefuttatást az Incamatioról, az Ige bűntől
független, öröktől elhatározott megtestesüléséről, de még a felix culparól, a
szerencsés vétekről sem, amely a húsvéti örömének szavaival „ilyen hatalmas és
felséges Megváltót kívánt és érdemelt."
Ezeket most mind mellőzöm, illetve a
miértre a János evangéliumból vett szavakkal válaszolok. "Mert úgy
szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne
hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Testvérek! Mi ehhez az Istentől ennyire
szeretett világhoz tartozunk valamennyien. Te is, én is. És mindannyian hiszünk
Egyszülöttében is, és ezért reméljük, hogy ebben a hitünkben mindhalálig állhatatosak
maradunk, nem veszünk el, és részünk lesz majd az örök életben.
Hát akkor, miről szóljak? - A most
felolvasott evangéliumról? És abból mit emeljek ki?
Az első, amit kiemelek, az angyalnak eme
szavai: "Ne félj Mária!”
Az isteni világ hirtelen berobbanása még
a legártatlanabb teremtményben, Szűz Máriában is félelmet keltett. A félelem -
érzelem. Érzelmeink nem valami bűnös kinövések. Ugyanúgy életünk része, mint
értelmünk és szabad akaratunk. Mégis, amikor Isten kapcsolatba lép velünk, úrrá
kell lennünk érzelmeinken, félelmeinken. "Ne félj Mária! Hisz kegyelmet
találtál Istennél!” E szavak ránk is, a hívekre is alkalmazhatók. A félelmet a
szeretet oldja fel. In caritate non est timor - A szeretetben nincs félelem! Ha
Isten megszólít bennünket, nem kell félnünk. Mindnyájunkat meg is szólított. Mi
több, miként Máriát, úgy bennünket is kiválasztott, sőt bizonyos értelemben,
Máriához hasonlóan, bennünket is kegyelemmel teljessé tett és tesz: A
keresztség, a bérmálás, a fogadalom, a papság és mindennap az Eucharisztia
ünneplése révén. Mi is, amiként Mária - Istennek szenteltük életünket. A
Máriának mondott: Ne félj! Nekünk is, de a jó híveknek is szól. Istennek
szentelt életünkben nincs helye a félelemnek, csak a szeretetnek és a
gondviselő Istenre való hagyatkozásnak.
Egy másik figyelmünket megragadó mozzanat.
Mária az angyali jelenés alatt, mindvégig használja értelmét. Mária, litániánk szavaival
okos Szűz. Azt olvastuk az evangéliumban, hogy gondolkodóba esett: „Hogyan
történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?"
Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem
szabad úgy kapitulálni, hogy elveszítsük a józan eszünket. Manapság elég egyes
hívőnek azt mondani, hogy itt és ott megjelent a Szűzanya, ezt és azt üzeni, s
máris félretéve gondolkodó értelmüket máris elhiszik. Csakhogy ez az elhívés nem
hit, hanem emberhez méltatlan naiv hiszékenység. Nekünk, akik Máriát, mint
Istenanyát, Mater Ecclesiaet, Patróna Hungariaet tiszteljük, igenis szabad
kérdéseket feltennünk, szabad gondolkodóba esnünk! Szabad párbeszédbe bocsátkozni
a jelenésről hírt hozóval. Még magával az angyallal is! Maga Mária is ezt tette
a hihetetlennek tűnő esemény hírüladásakor.
Mária akármilyen jelenésnek, üzenetnek
nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik.
Mária, miután megbizonyosodott arról, hogy az angyalt a mindenható Isten
küldte, és arról is, hogy miért, akkor igent mondott Isten terveire, alávetve
neki értelmét és akaratát, átadva testét és lelkét e szavakkal: Íme, az Úr
szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint.
Mária "az Úr szolgálóleányának"
mondta magát. Ezáltal lett Ö az Isten legkedvesebb leánya, méltó az anyaságra,
méltó az istenanyaságra. Nála ugyanis a „szolgálat”, a "diakónia",
nem puszta szó. Az angyal távozása után, örömmel megy szolgálni, segíteni
rokonához, Erzsébethez, és három hónapon át maradt mellette. És egész élete mi
más volt, mint egy alázatos, csendes szolgálat, az üdvösség alázatos
szolgálata.
Több évtizedes papi, szerzetesi életem
alatt, örömmel tapasztalhatom, hogy mint igyekszik maga az Egyház is - Mária
példáját követve - a triumfálóból, szolgáló egyházzá alakulni.
Mária, a kimondott fiat-jával, a „legyen
a te igéd szerint" szavak kimondásával, Isten akaratára mondott alázatos,
igenjével lett „a minden embert üdvözíteni akaró Istennek” az első munkatársa, s
minden embert örökéletre vezető útitárs.
Amen F.F.
