Bevezetés
A mai evangéliumi szakasz meg akarja értetni
velünk János szerepét, aki keresztelt és Jézusét, aki örök üdvösséggel
ajándékozta meg az embert. A próféták hosszú sorában, akik mind a messiási jövő
felé mutattak szavaikkal, János az utolsó tanú. Ő már az egészen közeli jövő
felé mutat, arra a személyre, aki közvetlenül utána jön. A tanúságtételeire a
zsidó nép vezetői is felfigyeltek. Küldötteik révén faggatták őt. Kérdéseikre a
tömör válasza ez: „A pusztában kiáltó hangja vagyok.” És mi kik vagyunk?
Egyengetjük-e mi az Úr útját? - Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirie
litánia
Jézus Krisztus! Aki után sóvárogtak az
Ószövetség szentjei, add, hogy mi is úgy sóvárogjunk közeli eljöveteled után,
miként ők. Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus! Add, hogy imával és
virrasztással készüljünk közeli eljöveteledre. Krisztus, kegyelmezz
Jézus Krisztus! Add kegyelmedet, hogy
még buzgóbban készüljünk megtestesülésed szent titkának méltó megünneplésére,
mint eddig. Uram, irgalmazz!
Evangélium
után
Egy tanmese szerint, egy rossz hírű
italbolt közelében történt. Valamelyik este egy férfi, későn szállt le az
induló villamosról. Imbolyogva kereste egyensúlyát. Rendőr sietett hozzá és
igazoltatta: „Kérem a személyi igazolványát!” Azonosította a fényképet,
végigkérdezte személyi adatait. Aztán csak ennyit kérdezett „Ki maga
tulajdonképpen?” Azután jó éjszakát kívánt és továbbment.
A János evangéliumának első fejezetéből
vett mai evangéliumi szakasz szerint is igazoltatás történt. Nem rendőrök,
hanem a zsidó nép vezetői igazoltatják, Keresztelő Jánost. A vallás és a
szertartások igaz gyakorlásának a papok és leviták voltak az őrei. Valószínűleg
hivatalosan küldték ki őket Jánoshoz, Zakariás fiához, hogy vizsgálják meg
személyét és különleges működését a pusztában. A vizsgálódó kérdések
középpontjában ez állt: "Ki vagy te?"„Ki vagy te?” „Miért keresztelsz?”
„Mit mondasz önmagadról?”
Az ezekre adott rövid válaszai után
mondja ki a lényegest: „A pusztában kiáltó hangja vagyok, egyengessétek az Úr
útját!”
E válasza prófétai jövendölésre utaló s
egészen különös. Egészen szokatlan küldetéstudata van nem csak neki, de népének
is, amely azt vallja magáról, hogy az élő Isten szövetséget kötött velük.
A kor hangulatára jellemző, hogy Isten
valamilyen megjelenését várták körükben, amely szabadulást hoz számukra. Arról
azonban az emberek nem sokat tudtak, hogy hogyan fog ez megvalósulni.
Azt sem tudták maguknak megfogalmazni,
hogy az életükkel kapcsolatos elégedetlenségüknek mi az igazi oka. A zsidó
népnek nagy szenvedést okozott, hogy elvesztették nemzeti önállóságukat,
országuk a római birodalom egyik tartománya lett. Ezért Istentől elsősorban
nemzeti önállóságuk visszaállítását remélték.
Ezért amikor a Jeruzsálemből érkezett
papok felteszik Jánosnak a kérdést: "Ki vagy te?", először is azt a
feltételezést utasítja el, hogy ő a Messiás, tehát, hogy ő hozna a választott
nép számára szabadulást. - Akik ugyanis ezt a kérdést intézték hozzá, hallották
őt Isten hírnökeként beszélni, aki bűnbánatra szólítja fel az embereket.
Látták, hogy a lélek tisztulása után vágyakozókat bemeríti a Jordán folyó
vizébe, és sokat beszél Isten eljövendő országáról. Ezért gondoltak arra, hogy
ő lehet a Messiás, a Szabadító, a Megváltó.
János azonban elutasítja a feltételezést. "Nem én vagyok a Messiás". - A
válasz nem elégíti ki a kérdezőket, így tovább érdeklődnek. "Ki vagy te tehát?"
A válasz egészen különleges. Ő a pusztában kiáltó szó, akinek az a feladata,
hogy előkészítse a Megváltó eljövetelét.
Keresztelő Szent János tehát az Úr
pusztában kiáltó szavának, az Úr szócsövének tekintette magát. Tanúságot tett
Jézus Krisztusról. Tudta, hogy Jézus az Isten Báránya, aki Istentől jött, hogy
elvegye a világ bűneit. Életével bizonyította, hogy Krisztus a Messiás.
De elmondható ez rólunk is? - Az
természetesen kicsit furcsa lenne, ha szüntelenül azt bizonygatnánk, hogy Isten
hangja és szócsöve vagyunk. Magatartásunk viszont el kell, hogy elárulja azt, hogy
ki és mi mozgatja tetteinket. De elárulja-e azt, hogy Istenről tanúskodik életünk?
Hogy rámutatunk életünkkel, miként Keresztelő Szent János az ujjával, az Isten
Bárányára?
Vajon nem arra mutat-e rá inkább, hogy
számunkra mindennél fontosabb az anyagi jólét, a hatalom.
Megkeresztelkedésünk és bérmálkozásunk
alkalmával mi is az Úr előfutárai, küldöttei lettünk De sajnos ez alig látszik
meg rajtunk, s életünkön. Mi többnyire csak önmagunkkal törődünk. Pedig senki
sem élhet csak önmagának egy olyan emberi közösségben, amelyben oly sok a
bajbajutott ember.
Ha a tengeren SOS jeleket ad le egy
bajbajutott hajó, minden közelében tartózkodó hajónak segítségére kell sietnie.
Ha ezt nem teszi, jogosan állítják nemzetközi bíróság elé a hajó kapitányát.
Nem kell ahhoz különleges, hatodik
érzékszerv, hogy meghalljuk a ma magyar földön leadott SOS jeleket. – Miként a
tengeren minden SOS jelet hallónak kötelessége segítségére sietni a
bajbajutottaknak, ugyanígy kötelessége minden kereszténynek, nekünk is, segítséget
nyújtani a bajbajutott, tévelygő embertársainknak.
Krisztus nem azt kérdezi majd az ítélet
napján, hogy milyen vallásúak voltunk, hanem, hogy szerettük-e az embereket,
segítettünk-e a bajbajutottaknak. Segítettük-e a tévelygőket, a homályban, a
sötétben botorkálókat eljutni az igazságra, s eljutni a világosságra. Hogy
milyen útkészítők, milyen előhírnökök voltunk kortársaink számára?
Miként Keresztelő Szent János élete, úgy
a mi életünk is legyen Krisztusra mutató! Legyünk előhírnökei annak a Jézus
Krisztusnak, aki örömhírt, üdvösséget, békességet hoz minden jóakaratú
embernek, karácsonykor.
Amen. F. F.
