Újév 2015.

Bevezetés

Újév napján vegyes érzelmekkel ébredünk. A megilletődés, a vágyakozás és a reménykedés érzelmei vesznek erőt rajtunk. Mindenki remél valamit. A munkanélküli állásról, a beteg egészségről, a félénk biztonságról, a magányos társakról, a becsapottak igazságról, a hontalanok meleg otthonról, a foglyok szabadságról álmodoznak. Mindannyian szeretnénk nyugodtan és békében élni. Békét szeretnénk szívünkben, békét családunkban, békét nemzetünknek és békét az egész világnak.

Kirié Litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy családunkban sokszor okoztunk békétlenséget. Uram, irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy tűrtük, hogy a gyűlölet szítói rombolják nemzetünk egységét és békéjét. Krisztus, kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem emeljük fel kellő eréllyel szavunkat az e világban dúló háborúk befejezéséért. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Lassan már csak bátortalanul említem meg, hogy a mai nap, Január 1, több mint harminc esztendeje a Béke Világnapja.

Pedig, aktuálisak ma is a Szent Ágostontól vett szavak: „Ha az államok az igazságot nem tartják tiszteletben, bűnszövetkezetekké válnak. A bűnözők pedig államokat alapítanak.” A konkretizálást mellőzöm.

Háborúk mindig voltak az emberiség történelmében, mindig szomorú végkifejletekkel, még akkor is, ha a győzők győztesnek minősítették magukat, a legyőzötteknek pedig a földönfutás, szegénység, nyomor, rabiga, gazdasági és társadalmi visszaesés, kilátástalanság, igazságtalan gyilkolás, mészárlás, halál lett az osztályrészük.

Békét áhító Testvéreim!

Gyulay püspök úr körleveléből idézek, mivel nála senki sem tudja jobban megrajzolni a mai világképet.

„Két repülő New Yorkban, sok repülő Afganisztánban. Pusztuljon a burzsuj, pusztuljon a terrorista. Kedves levél itt, halált hozó ott. Szép ház és bőséges étel, menekültsátor és a sor végének már nem jutott étel. Havi több milliót keresők, gyermek nélkül, - és szerencsétlen munkanélküliek három-négy gyermekkel.

Vajon két világot teremtett az Úr és mi kevertük össze és lett ilyen zavaros? Ó, nem. Csak egyet és minden emberben saját képmását akarta megtestesíteni. "Alkossunk embert, a mi képünkre és hason-latosságunkra" szólt. Az értelmes ember, a szabad akaratú ember nagyravágyásában összetévesztette és téveszti még ma is önmagát az Istennel. Bár nem ő teremtette a Földet, az olajt, az aranyat, az atomot, mégis kizárólagosan akarja birtokolni. A megtermelt javak, mind az övé.

A mások kizsákmányolása, elnyomása, munkájának gyümölcse, haszna az övé. Sőt a másik élete fölött is úr, megölheti, elpusztíthatja okkal, vagy kedvtelésből. Önmagát féltve, vagy gyűlöletből. S ha a másik is kivenni akarja részét az Isten alkotta világból, ha élelemre, lakásra és ruhára vágyik, vagy pláne, ha úgy véli, hogy az vétett ellene, akkor szemet-szemért, fogat-fogért, sőt ha másként gondolkozik, már ez is elég, hogy életét elvegyék. Golyó vagy akasztófa, szőnyegbombázás vagy atombomba, mind egyre megy.”

Uram, ezt a világot teremtetted? Ez az ember a te képedre alkotott élőlény?”

Tragédia az, hogy egyre többen közömbösök, egyesek egyszerűen becsukják a szemüket, a jóléti társadalom adottságaival körülbástyázva magukat. Káin magatartása ismétlődik meg bennük: "Őrzője vagyok talán a testvéremnek?"

Az Egyház kötelessége az, - hangoztatják a pápák -, hogy Isten komoly szavára figyelmeztessen: "Mit tettél? Testvéred vére hozzám kiált a földről!"

A béke megteremtése azonban nem kizárólag az imádság kérdése. Manapság világossá lett, ha nem építjük ki a "béke kultúráját”, akkor nincs mit megőrizni, feltartóztathatatlanul sodródunk a „halál kultúrája” felé.

A tartós béke azonban nem intézmények szervezésén, hanem szívbeli tetteken, legfőképpen a megbocsátáson alapul.

Erre figyelmeztet, a mai evangéliumi részlet is, a pásztorok magatartása. Elindulnak, sietnek, látnak, elbeszélnek, csodálkoznak, dicsőítenek és magasztalnak. Ezek az igék mind fontosak, egy sort indítanak meg, amely rajtunk keresztül folytatódik, ők a béke pásztorai, terjesztői, megvalósítói az Új Szövetség hajnalán. Mi ugyanezt kell, hogy tegyük két évezreddel utánuk.

A mi igazi kiengesztelődésünk és békességünk Jézus Krisztusban van, aki „asszonytól született” – Pál apostol szavai szerint. Igénybe vette Máriának, Isten szent Anyjának a közreműködését, miként ma is az Egyházét. Megbékélést, irgalmat, szeretetet osztó jóságát ma is Egyházára bízza.

Isten a megbocsátásra, békességteremtésre való szeretetteljes készségében odáig ment el, hogy önmagát adta oda a világnak a Fiú személyében, aki azért jött, hogy a megváltást kiárassza mindenkire és a teljes emberiségre.

Az Egyház pedig, mint jó édesanya az idők végezetéig imádkozza a Jézustól tanult szavakat: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". Ezzel a "miképpen" - nel, a mi kezünkbe helyezi a megbocsátást, a megbékélést, a békét.

Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, miként Szentatyánk, Ferenc pápa, azért, hogy hatékony legyen az Egyház béketeremtő küldetése nemzetközi szinten, hazánkban, a helyi egyházakban és közösségekben, családokban egyaránt, hogy a ma kezdődő újesztendő, ne a háborúk, hanem az áldott béke éve legyen minden ember számára!

Urunk! Adj békés, boldog újesztendőt minden jóakaratú embernek!

F. F.

Ámen

Anna prófétanő

2014. december 30.

Jézus templomban történt bemutatáskor Simeon mellett feltűnik az idős Anna alakja, miként erről a mai evangéliumban olvashattunk.

A csendes várakozás, a templomban való tartózkodás, a kitartó imádság és a szolgálat évei után hirtelen megelevenedik körülötte az élet, amikor megpillantja Jézust.

A kisded Jézust látva Istent dicsőíti, mert meglett a hosszantartó várakozásnak a gyümölcs. Érdemes volt állandóan a templomban lennie, az ima meghozta gyümölcsét.

Kérő imáink alkalmával sok esetben gyors választ és intézkedést várunk Istentől. Máskor azonnali találkozást szeretnénk.

De mintha Isten szótárából hiányoznának a „rögtön, azonnal, tüstént” szavak.

És tulajdonképpen hová sietünk? Érdemes lenne megtanulnunk a 84 éves Anna prófétanőtől a türelmes várakozást és az állhatatos imát, hogy meghallgatást nyerjenek a mi kérő imáink.

Ámen.

Agg Simeon

2014. december 29.

Simeonnal együtt hagyatkozzunk Isten Lelkére, aki minket is a templomba vezet, hogy találkozzunk a Gyermekkel.

Miközben korunk emberében kihal a remény és csak a fogható jelen számít, az agg Simeon nemzedékek Isten iránti vágyakozását tudta egész életében ébren tartani és mindvégig megőrizni. Reménye töretlen volt. Karjába veszi Jézust, mi pedig még teljesebben befogadhatjuk őt minden szentáldozásban.

Az Istengyermek nincs egyedül: Szűz Mária karján találjuk. Ma is így van ez. Szűz Mária előképe volt az Egyháznak, amelynek ma is az a hivatása, hogy Jézust, a világ reménységét alázatosan felmutassa az embereknek.

T! Mi, megkereszteltek vagyunk az Egyház.    F.F.

(Adoremus)

Szent Család ünnepe 2014

Bevezetés

Ma Szent Család ünnepe van. XIII. Leó pápa szorgalmazta azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a 19. századi nyugati világban egyre inkább kikezdett családeszménynek imádságos alapokat adjon.

A mai szentmise szentírási részletei olyan gondolatokat tartalmaznak, melyek a családi közösség szeretetkapcsolatának megerősítését szolgálják. Igyekezzünk ezeket értő füllel hallgatni, és ezeket meghallva és elfogadva, ezek legyenek a mi családi életünk meghatározói is.

Családi életünkre tekintve, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket..

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy kevés időt fordítunk családtagjainkra. Uram, irgalmazz!

Urunk, bocsásd meg, hogy nem teszünk meg mindent gyermekeink vallásosos neveléséért. Krisztus, kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem gondoskodunk kellően idős szüleinkről. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Gyakran mondogatjuk: a jókívánság sose rossz! Talán hozzátehetjük: pénzbe se kerül. Nem fukarkodunk vele. Számos alkalommal, sokszor csak szokásból, máskor szívből fakadóan vagy udvariasságból ezzel köszöntjük embertestvéreinket. Boldog születésnapot vagy névnapot, boldog ünnepeket, jó egészséget kívánunk egymásnak.

Talán szokatlan és újszerű, de a mai vasárnapon, amelyet a liturgia a családoknak szentel, ezzel a kívánsággal kezdeném beszédemet: Boldog családi életet kívánok minden templomban jelenlévő testvéremnek, de minden honfitársamnak is.

Ez a jókívánság azonban csak akkor ér valamit, ha a címzettek tettei is erre irányulnak. Az igehirdető csak annyit tehet, hogy néhány szerény gondolattal megvilágítsa az annyira kívánatos ilyen tettek útirányát.

Minden családban, - ha egészséges szellem és szeretet uralkodik - különös öröm egy gyermek születése.

A keresztény családokban az imént említett örömet szenteli meg az újszülött gyermek megkeresztelése. A hívő édesanyák és édesapák Szűz Mária és Szent József nyomába lépnek, amikor elhozzák gyermeküket a templomba, hogy a keresztség által felvételt nyerjen Isten nagy családjába.

Igaz, hogy minden ember, főleg a csecsemő nagy titok, és senki sem tudhatja, mi rejtőzik gyermeke lelkében. Egyházunk azonban nyomatékosan kéri a szülőket és keresztszülőket, hogy legyenek annak tudatában, hogy a gyermek testi-lelki fejlődésének ők az első számú felelősei.

Egészen sajátos események övezték a kisded Jézus templomi bemutatását. Isten prófétai látással ajándékozta meg az ősz Simeont és ezáltal ő lett a Megváltó, a Messiás első előfutára. A Szentlélek által megvilágosítva felismerte benne Isten küldöttjét, az Úr felkentjét. Úgy tekintett a Gyermekre, mint a népek világosságára, akit Isten küldött, hogy utat mutasson mindazoknak, akik a bűn vagy a tudatlanság sötétjében raboskodnak.

Azt sem hallgatja el, hogy Jézus útja nem lesz allelujás diadalút és sokan ellene mondanak majd hívó szeretetének. Ennek következtében hívő vagy hitetlen fogadtatásban részesül, és a dicsérő hozsannákat elnyomja majd a "Keresztre vele" gyilkos kiáltása.

A mi gyermekeink bölcsője mellett nem jelentek meg prófétáló tanúságtevők, de éppen ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy felismerjük gyermekeink fokozatosan kibontakozó képességeit, és ne feledkezzünk meg arról a kötelességünkről, hogy a keresztségben kapott kegyelem a vallásos nevelés által átjárja gyermekeink életét.

Tudjuk, tapasztaljuk, hogy egy olyan zűrzavaros világban élünk, ahol egyre kevesebb a gyermek születik, ahol még ma is terhesnek mondják a várandós, áldott állapotú anyákat. Haldokló állapotú az a világ, az a nemzet, ahol tehernek nevezi azt, ami ajándék s ahol nem tündöklik már a gyermek szeretete, ahol a gyermek csak vendég a háznál.

Azt is tapasztaljuk, hogy a keresztény értékrend tudatos össze-törése folytán alapjaiban rendült meg a családok élete. Egyre kevesebb mind az egyházi, mind polgári házasságok száma. És egyre több a válások száma. Miért? Sok házasságot nem a szeretet tartja össze. Szent Ágostonnal valljuk, hogy az a szeretet, amely véget ér, valójában nem is létezett. És ennek a szeretethiánynak nemcsak a házasfelek, hanem a gyermekek is kárát látják. A válások miatt egyre növekszik az egyszülős gyermekek száma.

És ami szomorú: Sok olyan házasság van, amelyikben lehetne, de egy gyermek sincs. És sok olyan van, amelyikben lehetne több is, de csak egy van. Elismerés illeti ezeket az édesanyákat is, hiszen életet továbbadó anyákká, a Teremtő munkatársai lettek.

De, ha az ilyen testvértelen gyermekeket nézem, szánom őket. Nem ismerik a testvér fogalmat. Nincs részük sok szép életüket gazdagító, szocializáló élményben. Nincs játszótársuk.

A napokban találkoztam olyan 4 gyermekes családdal, akik befogadnak egy évre egy egygyermekes játszótárs nélküli gyermeket.

Csak a legnagyobb elismeréssel adózhatunk az ilyen családoknak, és mindazoknak, akik mindent megtesznek a családok boldogulásáért, s a gyermekek harmonikus fejlődéséért, felnőtté válásáért.

Ha csak a természet rendjét nézem, akkor is szilárd hittel vallom, hogy a házasság, a család intézménye örök és szent. Hogy az maradhasson, a házasság szentségében, Isten különleges kegyelmi segítségét ad a házastársak számára.

Szentségi házasságban élők részesülnek abban az erőben, amellyel valóra váltják mai jókívánságaimat, a házasságok megújulnak, s magyar földön újra a boldogság szigetei lesznek. Ámen.    F. F.

Karácsony másnapja 2014.

„A kövek beszélnek"

Bevezetés

Tegnap még Jézus Krisztus születéséről hallottunk, ma pedig már időben jóval későbbi eseményről, Jézus e Földről való távozása után született fiatal keresztény közösség, az egyház első vértanújának égi születéséről hallunk majd.

A hit megvallásában, a keresztények számára örökké élő példakép, a megkövezőinek megbocsátó Első Vértanú. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy életpéldájából mi mit és hogyan valósítunk meg.

Kirié litánia

Urunk Jézus Krisztus! Te mondottad: Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért. Valóban azoknak tarjuk mi őket? Uram irgalmazz.

Mit teszünk mi napjaink üldözött keresztényeinek sokaságért. Krisztus kegyelmezz.

Hiszünk mi abban, hogy a keresztények kiontott vére a kereszténység magva? Uram irgalmazz!

Evangélium után

Milyen szomorú szerep hárul a kövekre nemegyszer a történelem folyamán. Még a Szentírásban is sokszor csak dicstelen szerep jut ne-kik. A sátán is kezébe vette a köveket Júdea sivatagában, és arra csábította Jézust, hogy változtassa át azokat kenyerekké.

Az is megtörtént, hogy Jézus ellenségei köveket ragadtak és gyilkos szándékkal támadtak Isten küldöttjére.

Még arra is hajlandók lettek volna, hogy halálra kövezzék a házasságtörő asszonyt.

Pedig az Isten egészen más szerepet szánt a köveknek.

Emlékezzünk a virágvasárnapi bevonulásra, amikor Jézus ellenfelei megirigyelik a feléje kiáltott hozsannát! Kifogásukra ezt feleli: Ha ezek az emberek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.

Vagy gondoljunk arra a jelenetre, amikor Péter vallomást tesz Jézus istenfiúi küldetéséről, mire Ő ezt válaszolja: Te Péter vagy és erre a sziklára építem egyházamat.

A kövek tehát ártatlanok, csak azok a kezek a bűnösek, amelyek gyilkos szándékkal dobálják István diakónus felé.

Nincs tragikusabb eseménye az emberi történetnek, mint amikor kövek repülnek az igazság, a szeretet hírnökei felé.

Megdöbbentő az emberi elvakultság, vallási vakbuzgóság, ami nem értékeli a lelkes erőfeszítést, amely előbbre viszi az emberiség életét. Beleragadnak, olykor önző érdekek miatt a tegnapok sarába, és az ehhez való makacs ragaszkodással útját állják a fejlődésnek.

Ez történt az evangélium indulásakor is. István diakónus azok közé tartozott, akik felismerték Jézus tanításának többletét a mózesi törvényhez hasonlítva. A régi rend hívei ebben áruló, ellenséges mozdulatot láttak, és tehetetlenségükben erőszakkal akarták eldönteni az igazságot.

Már maga a tény, hogy igaz szavaira kövekkel válaszolnak, bizonyítja gyengeségüket. Lehet ugyan az igazság ellen kövekkel hadakozni, csak egyet nem lehet: győzelmet aratni fölötte.

István diakónust betemethették ugyan a kövek, de Jézus ügyét meg nem semmisíthették. Beépültek az Egyház alapzatába. Miként a kereszt is győzelmi jellé fényesedett, úgy a kövek is tündöklő drágakövekké változtak a hős vértanú szeretetének tüzében.

Akiért, amiért életet áldoznak, az méltán kelti fel az emberek figyelmét. Minden vértanú odaállhat a betlehemi barlang mellé, mert az angyalok nemcsak Isten, de az ő dicsőségüket is hirdetik. Nincs nagyobb dicsőség, mint az igazság és szeretet ügyéért áldozni a drága életet.

Vértanú rendi testvérem mondotta vallatóinak: „Kereszténységünk és magyarságunk egyaránt szent nekünk, s ezeknek az értékeknek a védelmében mindenre készek vagyunk." Életével bizonyította: a vértanúságra is.

Hivatásom ébresztője olyan indulóra tanított bennünket, kollégistákat, amelynek refrénje ez volt: „Szent Ferenc atyánkért meghalunk, ha kell!” Nemcsak énekelte, hanem meg is tette. Finn-Karéliá-i gulágon oda is adta érte életét.

Velem egyidős, Krisztust az emberek előtt megvalló életéért, az Eucharistiát beteghez vivő paptestvérem életét 32 kegyetlen kézszúrással oltották ki a bérgyilkosok.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a haldokló vértanú az Úr Jézus példáját követő, megkövezőiért is imádkozó nemes tettét. Uram ne ródd fel nekik bűnül!

Igaz, hogy a nagylelkű, megbocsátó szeretet a keresztények életében sem tudta mindig legyőzni a bosszúvágyat. Mégis azt kell mondanunk: Egyházunk sohasem lehet hűtlen az evangélium alapelvéhez. Sohasem hirdethet bosszú hadjáratot, hogy megtorolja legkedvesebb gyermekeinek szenvedéseit, s halálát.

Gondoljunk csak Mindszenty bíborosra, akit cinikusan ma 66 éve tartóztattak le a kereszténység legszentebb kettős ünnepének másnapján. Amikor hosszú rabságából 56-ban kiszabadult, az ország népéhez intézett első szavai között ott voltak eme szavai is: "Szívemben nincs bosszúérzés és harag senkivel szemben sem!" És elragadtatással szólt a történtekről: „Csodálatraméltó hősiesség szabadítja meg most a hazát. – mondta - A világtörténelemben példátlan ez a szabadságharc; minden dicsőséget megérdemelnek fiataljaink. Hála és imádság az áldozatokért!”

A szabadságharcot vérbefojtók utódai, még ma sem adják meg nekik, az őket megillető dicsőséget. Még a méltóképpen emlékezni, ünnepelni akarókat is annak idején kegyetlen terrorakciókkal büntették.

A bosszúállás nem erény! Soha nem eredményez semmi jót! Nincs rajta Isten áldása.

Az István felé repülő köveken sem volt áldás. Az áldás mindig azokra száll, akik a hős vértanúhoz hasonlóan kiállnak igazuk mellett, és megvallják Jézust az emberek előtt.

Ámen                          F. F.

Karácsony

2014. december 25.

Bevezető

Jézus születésére emlékezünk. A betlehemei puszta világra szóló eseményére. Híre immár t0bb mint két évezrede lázban tartja az emberiség nagy többségét. Karácsonykor csillognak a szemek és egymás keblére borulnak az emberek. Fényárban úsznak a zsúfolásig megtelt templomok és a krisztushívők ajkáról örömmel száll az angyali ének: „Dicsősség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek”.

Minden azért van így, mert egykor történelmünk egén letörölhetetlenül fölragyogott az üdvözítő név: Jézus Krisztus. Most csecsemőként közeledik felénk: tehetetlenül, kiszolgáltatottan és szegényesen. Így jelezte, amit később hangosan hirdetett: nem hatalom, pénz és dicsőség teszi boldoggá az embert, hanem az Isten által hozott testvéri egyetértés, béke és szeretet. Ezért karácsonyi örömünk akkor lehet teljes és tartós, ha megengedjük, hogy a betlehemi Csillag üdvözítő fénye beragyogja szívünket.

Hogy beragyoghassa, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig tiszta szívvel dicsőítsünk! Uram irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus! Tégy bennünket jóakaratú emberekké! Krisztus kegyelmezz.

Urunk Jézus Krisztus! Adj minden jóakaratú embernek békességet!Uram irgalmazz!

Evangélium után

Szent karácsony ünnepén még azok a keresztények is, akik talán az egész év folyamán elkerülik a templomot, ilyenkor ünnepelni akarnak. Ünnepelni a gyertyafényes karácsonyfa előtt, ünnepelni a karácsonyi dallamoktól zengő fenyőillatos templomokban.

Mikor pedig a szentmisében fölcsendül ajkunkon a betlehemi angyalok éneke: "Dicsőség a magasságban Istennek", mindenki elérzékenyül, és úgy véli: ez a ragyogó ünnep valóban Isten dicsőségét hirdeti.

Most azonban álljunk meg né-hány percre és gondoljuk meg: az első betlehemi éjszakán majdnem minden másképp történt. Nem díszes oltár, nem fénybe öltözött templom és nem harangok zúgása köszöntötte az isteni Gyermeket. Nem bársony és selyem, csak háziszőttes pólya takarta melegre vágyó testét. Nem fogadták lelkes tömegek, csak Mária és József, majd az egyszerű pász-torok tették eléje szívük aranyát.

Ezért különös, szinte érthetetlen, midőn angyali ének csendül az éjszakában és még különösebb az, amit énekelnek. Dicsőség a magasságban Istennek!

Kérdezem: Nem tévedtek az angyalok? Vajon ez a szegényes is-tálló, a jászol, az állatok leheletéből született meleg, ezek hirdetnék Isten dicsőségét? Nincsenek itt éljent kiáltó tömegek, nincs itt fény és pompa, csak a csöndes éjszaka teríti csillag-csipkés palástját az isteni Kisdedre. Ó, Urunk Istenünk, hát ez lenne, ilyen lenne a Te dicsőséged?

Őszintén bevalljuk, nem értjük az angyalok énekét. Hogyan lehet, az ismeretlenség homályában lejátszódó eseményt, Jézus születését dicsőségesnek neveznünk? Ismételten kérdezem: Nem tévedtek a betlehemi angyalok?

Nem, ők nem tévedtek és igazat énekeltek. Betlehem, az istálló valóban Isten dicsőségét hirdeti. Az Isten fiának eljövetele az egész világ tudomására hozta: minket, embereket, szeret az Isten. Ő ugyanis abban találja dicsőségét, hogy kiárasztja szíve szeretetét. Isten dicsősége nem azáltal mutatkozik meg igazán, hogy a világmindenség kápráztató színjátékával megcsillogtatja előttünk hatalmát és gazdagságát. Isten dicsősége nem abban nyilatkozik meg, hogy a bűnt megtorolja, és igazsága pallosát megsuhogtatja fölöttünk.

Isten legnagyobb dicsősége: az ő szeretete. Mikor egyszülött Fiát a földre küldte, nem kért semmit sem tőlünk. Nem igényelt semmit a föld cifra rongyaiból. Nem azért jött, hogy kérjen, hanem, hogy adjon. Születésével kinyilatkoztatta: a földön minden csak szemét a szeretet aranyához mérve.

Nem szép szavakkal, hanem emberré alázódásával hirdette meg: Isten igazi dicsősége az ő szeretete. Ezért igazuk van a karácsonyi angyaloknak, mikor Isten dicsőségéről zengedeznek. Isten nem úgy gondolkozik, mint mi, gyarló emberek. Szerinte minden aranynál értékesebb a szeretet aranya. Minden hatalomnál erősebb a szeretet hatalma. Minden éneknél szebb a szeretet éneke. Min-den dicsőségnél nagyobb a szeretet dicsősége.

Senkinek sincs akkora dicsősége, mint Istenünknek, mert senkinek sincs az övénél nagyobb szeretete. Ezzel tanít meg minket is arra, hogy az embernek is igazi dicsősége az ő szeretete. Nem a zakatoló gépek, nem a világűrben száguldó űr-szondák és űrhajók, nem a rakéták, nem is rakétaelhárító, rakétapajzs, önmagában még a tudomány és a technika sem igazi dicsősége, hanem a szeretet.

Meg kell érteniük ezt férfiaknak és nőknek egyaránt! A férfiaknak, akik oly szívesen ülnek, vagy ülnének a hatalom kormánykereke mellé. A férfiak dicsősége sem lehet más, mint az irgalom, mint a szeretet, ami a tudomány erőit az emberiség boldogságának szolgálatába állítja.

Az asszonyoknak sem szabad megfeledkezniük arról, hogy a szeretet soha el nem hervadó rózsáiból kell megfonniuk dicsőségük koszorúját. A fiatalság, a szépség mulandó és elsüllyed az időskor ráncaiban. Az asszonyok dicsősége sem lehet más, mint a szeretet áldozatos szolgálata.

Mindannyiunk igazi dicsősége az a szeretet, amely alkalmassá tesz bennünket arra, hogy békében éljünk minden emberrel, s amely védi, nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján a szegényt, az egyedül-élőt, a szabad ég alatt tanyázót.

Karácsony ünnepe azt hirdeti: csak akkor vagyunk méltók odaállni Jézus jászla elé, ha szeretet hatja át életünket az év minden napján.

A záró gondolatot Juhász Gyula: Betlehemes ének c. verséből veszem

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,

A kerek föld mindegyik gyermekéhez

Egy üzenettel jött: Szeressetek!”

Ámen.

Keresztelő születése

December 23.

Hajnalodik, a történelem és a világmindenség éjszakájának végén már dereng a megtestesülés szelíd fénye. Izrael igazi története a végéhez, pontosabban a beteljesedéshez közeledik. Mai zsidó testvéreink, akik az Ószövetség tanúi, elcsodálkozhatnak azon, hogy Keresztelő János után miért nincs több prófétájuk, Jézus keresztáldozata óta miért nincs többé áldozatuk? Ám lehet, hogy az tartja távol zsidó testvéreinket Karácsony mindent beteljesítő titkától, ami bennünket is kísért: Ha Isten valóban eljött e Földre, miért nem változott meg minden? Hiszen a próféták is, maga a Keresztelő is az ítélet nagy és félelmetes napját hirdette meg, és csillagfényes, angyalénekes betlehemi éjszaka jött helyette.

Igen, mert Isten, mielőtt ítéletet tartana, ember akar lenni; mielőtt végleg szétválasztaná a jókat a rosszaktól, előbb jóként, ártatlan emberként szenvedni akar a rosszakért és a gonoszokért, hogy szabadságukat tiszteletben tartva irgalmasságában mégis megtérésre hívja őket. A felszínen talán semmi sem változott, az isteni irgalom azonban csendben a valóság lényegét változtatta meg Krisztusban, aki velünk akart lenni itt a földön, hogy mi vele lehessünk örökké a mennyben.

Amen

Magasztalja lelkem az Urat

2014. december 22.

A mai evangéliumi szakasz szerint az Erzsébetet meglátogató várandós fiatal lány szájából erőteljes bizakodó szavak hangzanak el.

Mi az oka Mária hálaadásának?

Mária nagyon nehéz, mondhatnánk, kilátástalan helyzetben van. Még nincs férjnél, és máris gyermeket vár. Vajon tud-e már erről a vőlegénye, József? Vagy ez talán Mária személyes titka? Mi történik, ha kitudódik a várandóssága? Meglátogatja Erzsébetet, és valami nagyszerű dolgot él át: még mielőtt elmesélhetné, mi történt, az idősebb és szintén várandós Erzsébet köszöntéskor olyan dolgot mond, amiről még sehonnan sem tudhatott. Szavai felbátorítják Máriát, aki öröménekben tör ki. Dicsőíti a szent és hatalmas Istent. Mély bizonyosság él benne a jövőt illetően: „boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas…”

Mária bizalommal tekint Istenre, aki beteljesíti az angyal által mondott szavakat. Mária boldog érzéssel várja. Anélkül, hogy tudná, pontosan mi is vár rá, belekezd a dicsőítésbe. Átadja magát Istennek, és ezért mondja: Történjen velem akaratod szerint! Milyen jó lenne, ha bennünket is áthatna ez a fajta nyitottság, odaadás és bizalom és Isten akaratára mindig ilyen bizalommal mondanánk mi igent, hogy legyen meg mindig az Ő akarata!

Amen

Advent 4. vasárnapja "B"

Bevezetés

Amikor Dante az Isteni színjátékban túlvilági útra indul, kísérőt választ magának. Beatrice kézen fogva vezeti őt az ismeretlen úton és vigyáz rá, hogy el ne tévedjen. Nekünk is van a túlvilágra vezető utunkon kísérőnk. Igaz, nem mi választottuk, mi kaptuk, és szeretettel elfogadtuk. Hogy hogyan lett életutunk kísérőjévé, azt a mai evangéliumban halljuk majd. De mennyire vagyunk mi tudatában ennek? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

Urunk! Add, hogy az angyal üdvözletével gyakrabban köszöntsük Máriát. Uram irgalmazz!

Urunk! Add, hogy miként Mária, úgy mi is nyitottak legyünk küldötteid szavaik meghallására. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Add, hogy Máriához hasonlóan mi is igent mondjunk mindig a Te akaratodra. Uram irgalmazz!

Evangélium után

2000. február 1-ején, Názáretben ott koncelebrálhattam, főceleb-ránsként, rendi testvéreimmel és mondhattam beszédet, ahol a mai evangéliumban hallottak történtek. Az ott elmondott beszédemet rövidítve elmondom magyar földön is, a jó pasaréti híveknek.

„Vesd le saruidat, mert szent ez a hely, ahol állsz.” egykor Mózesnek mondott szavakkal kezdtem  a beszédemet, mert az üdvtörténet legnagyobb eseménye itt történt meg. „Verbum hic caro factum est" Olvashatjuk a bazilika falán. Az örök Ige, az Atya Egyszülöttje itt lett emberré. S Mária itt lett nemcsak anya, hanem Istenanya is, Theo-tokosz is, amint azt hosszú krisz-tológiai viták után az Efezusi Zsinat hittétellé tette és fáklyás körmenettel meg is ünnepelte.

Testvérek! Ne várjatok most tőlem magasröptű, elvont teológiai eszmefuttatást az Incamatioról, az Ige bűntől független, öröktől elhatározott megtestesüléséről, de még a felix culparól, a szerencsés vétekről sem, amely a húsvéti örömének szavaival „ilyen hatalmas és felséges Megváltót kívánt és érdemelt."

Ezeket most mind mellőzöm, illetve a miértre a János evangéliumból vett szavakkal válaszolok. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”

Testvérek! Mi ehhez az Istentől ennyire szeretett világhoz tartozunk valamennyien. Te is, én is. És mindannyian hiszünk Egyszülöttében is, és ezért reméljük, hogy ebben a hitünkben mindhalálig állhatatosak maradunk, nem veszünk el, és részünk lesz majd az örök életben.

Hát akkor, miről szóljak? - A most felolvasott evangéliumról? És abból mit emeljek ki?

Az első, amit kiemelek, az angyalnak eme szavai: "Ne félj Mária!”

Az isteni világ hirtelen berobbanása még a legártatlanabb teremtményben, Szűz Máriában is félelmet keltett. A félelem - érzelem. Érzelmeink nem valami bűnös kinövések. Ugyanúgy életünk része, mint értelmünk és szabad akaratunk. Mégis, amikor Isten kapcsolatba lép velünk, úrrá kell lennünk érzelmeinken, félelmeinken. "Ne félj Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél!” E szavak ránk is, a hívekre is alkalmazhatók. A félelmet a szeretet oldja fel. In caritate non est timor - A szeretetben nincs félelem! Ha Isten megszólít bennünket, nem kell félnünk. Mindnyájunkat meg is szólított. Mi több, miként Máriát, úgy bennünket is kiválasztott, sőt bizonyos értelemben, Máriához hasonlóan, bennünket is kegyelemmel teljessé tett és tesz: A keresztség, a bérmálás, a fogadalom, a papság és mindennap az Eucharisztia ünneplése révén. Mi is, amiként Mária - Istennek szenteltük életünket. A Máriának mondott: Ne félj! Nekünk is, de a jó híveknek is szól. Istennek szentelt életünkben nincs helye a félelemnek, csak a szeretetnek és a gondviselő Istenre való hagyatkozásnak.

Egy másik figyelmünket megragadó mozzanat. Mária az angyali jelenés alatt, mindvégig használja értelmét. Mária, litániánk szavaival okos Szűz. Azt olvastuk az evangéliumban, hogy gondolkodóba esett: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?"

Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem szabad úgy kapitulálni, hogy elveszítsük a józan eszünket. Manapság elég egyes hívőnek azt mondani, hogy itt és ott megjelent a Szűzanya, ezt és azt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket máris elhiszik. Csakhogy ez az elhívés nem hit, hanem emberhez méltatlan naiv hiszékenység. Nekünk, akik Máriát, mint Istenanyát, Mater Ecclesiaet, Patróna Hungariaet tiszteljük, igenis szabad kérdéseket feltennünk, szabad gondolkodóba esnünk! Szabad párbeszédbe bocsátkozni a jelenésről hírt hozóval. Még magával az angyallal is! Maga Mária is ezt tette a hihetetlennek tűnő esemény hírüladásakor.

Mária akármilyen jelenésnek, üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik. Mária, miután megbizonyosodott arról, hogy az angyalt a mindenható Isten küldte, és arról is, hogy miért, akkor igent mondott Isten terveire, alávetve neki értelmét és akaratát, átadva testét és lelkét e szavakkal: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint.

Mária "az Úr szolgálóleányának" mondta magát. Ezáltal lett Ö az Isten legkedvesebb leánya, méltó az anyaságra, méltó az istenanyaságra. Nála ugyanis a „szolgálat”, a "diakónia", nem puszta szó. Az angyal távozása után, örömmel megy szolgálni, segíteni rokonához, Erzsébethez, és három hónapon át maradt mellette. És egész élete mi más volt, mint egy alázatos, csendes szolgálat, az üdvösség alázatos szolgálata.

Több évtizedes papi, szerzetesi életem alatt, örömmel tapasztalhatom, hogy mint igyekszik maga az Egyház is - Mária példáját követve - a triumfálóból, szolgáló egyházzá alakulni.

Mária, a kimondott fiat-jával, a „legyen a te igéd szerint" szavak kimondásával, Isten akaratára mondott alázatos, igenjével lett „a minden embert üdvözíteni akaró Istennek” az első munkatársa, s minden embert örökéletre vezető útitárs.

Amen                                                                                                  F.F.

2014. december 20.

Szombat

Keresztelő János születésének hírüladása után, amit a tegnapi evangéliumban olvashattunk, ma Jézus születésének hírüladásáról szól az örömhír. Ismét egy angyali jelenésnek lehetünk tanúi, de most nem egy apának, hanem egy leendő anyának szól az isteni üzenet, amelyet az angyal közvetít.

Zakariás hitetlenkedése után még inkább feltűnő számunkra, hogy Mária milyen engedelmesen és alázatosan hisz Isten szavának, s fogadja el az Isten akaratát. Így válik üdvösségünk szolgálójává.

Talán néha mi is elcsodálkozunk Isten tervein. Talán mi is értetlenül állunk olykor, amikor megismerjük szándékait. Vajon képes vagyok-e hittel, engedelmesen elfogadni Isten akaratát?

Amen

2014. december 19.

Péntek

Keresztelő János születésének csodás körülményei csak fokozzák izgalmunkat és várakozásunkat a karácsonyi előkészületi időben.  Apja, Zakariás nem hitt az angyali szónak, mert lehetetlennek tartotta, hogy idősebb felesége gyermeknek adjon életet. De ami emberileg nézve lehetetlennek tűnik, nem lehetetlen az Isten számára.

Az evangéliumban leírt események előrevetítik Jézus születését, ami még ennél is csodásabb körülmények között történt. Itt is megmutatkozik majd, hogy Isten megváltó, üdvözítő tervének semmi sem állhat az útjába, még az sem, ami az ember számára hihetetlennek tűnik. A hitetlenség sokszor minket is megbénít. De ha hiszünk benne és engedelmesen elfogadjuk szándékait, akkor Isten általunk is nagy dolgokat képes véghezvinni.

Amen

2014. december 17.

Szerda

Első olvasásra sokaknak érthetetlennek tűnik a mai evangélium felsorolása. A szöveg Jézus nemzetségtábláját tartalmazza, ezzel kezdődik Szent Máté evangéliuma. Miért hallgatjuk a szentmisén, illetve miért olvassuk el az egész családfát? Miért kezdi írását Máté egy ilyen hosszú felsorolással, amely ráadásul tele van számunkra ismeretlen személyek furcsa neveivel.

A kérdésekre a válasz viszonylag egyszerű: Jézus nemzetségtáblája az egész ószövetség foglalata. Ha valaki jól ismeri az ószövetségi könyveket, akkor számára nem ismeretlenek ezek a nevek. A felsorolás azt tanítja, hogy ha meg szeretnénk ismerni Jézust, akkor ismernünk kell az ószövetséget is, mint az üdvtörténet Megváltó előtti szakaszát. Hiszen ezen idők, ezen évszázadok során emberi nemzedékek várták Isten ígéretének megvalósulását, a Messiás jövetelét. Az ígéret beteljesedik Jézus e világra érkezésével. A Megváltó eljöveteléről szóló prófétai jövendölések Jézus személyében teljesedtek be.

A családfa tehát azt hivatott igazolni, hogy Jézus a Messiás, ő a Megváltó. A sorok között olvasva ugyanakkor világossá válik, hogy ez a korszak, az ószövetség ideje lezárul, s Jézus születésével egy új korszak kezdődik el. Engedem-e, hogy az Úr az én életemben is új fejezetet nyisson?

Amen

2014. december 16.

Kedd

Máté evangéliumában Jézus egy példabeszédet mond az apáról, aki fiaitól segítséget kér. Az egyik szóban igent mond, de mégsem megy, a másiknak ugyan pillanatnyilag nincs kedve dolgozni, de később mégis megteszi, amit kérnek tőle. Egyértelmű, hogy a kimondott szó kevésnek bizonyul, és a tettek mutatják meg, hogy ki tesz eleget az apa kívánságának.

Vallási életünkben állandóan arra kell törekednünk, hogy teljesítsük az Atya akaratát. Hitvallásunkat ne csupán szavakkal fejezzük ki, hanem tetteink is tükrözzék hitünket.

Jézus egész élete erről szólt. Az Atya akaratából öltött emberi testet, vállalta a szenvedést és a kereszthalált. Szavai és tettei egységet alkottak. Azt tette, amit hirdetett.

A karácsonykor megszülető Jézus legyen az Atya iránti engedelmességünk példája!

Amen H.I.S. (F.F.)

Advent 3. vasárnapja

Bevezetés

A mai evangéliumi szakasz meg akarja értetni velünk János szerepét, aki keresztelt és Jézusét, aki örök üdvösséggel ajándékozta meg az embert. A próféták hosszú sorában, akik mind a messiási jövő felé mutattak szavaikkal, János az utolsó tanú. Ő már az egészen közeli jövő felé mutat, arra a személyre, aki közvetlenül utána jön. A tanúságtételeire a zsidó nép vezetői is felfigyeltek. Küldötteik révén faggatták őt. Kérdéseikre a tömör válasza ez: „A pusztában kiáltó hangja vagyok.” És mi kik vagyunk? Egyengetjük-e mi az Úr útját? - Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

Jézus Krisztus! Aki után sóvárogtak az Ószövetség szentjei, add, hogy mi is úgy sóvárogjunk közeli eljöveteled után, miként ők. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Add, hogy imával és virrasztással készüljünk közeli eljöveteledre. Krisztus, kegyelmezz

Jézus Krisztus! Add kegyelmedet, hogy még buzgóbban készüljünk megtestesülésed szent titkának méltó megünneplésére, mint eddig. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Egy tanmese szerint, egy rossz hírű italbolt közelében történt. Valamelyik este egy férfi, későn szállt le az induló villamosról. Imbolyogva kereste egyensúlyát. Rendőr sietett hozzá és igazoltatta: „Kérem a személyi igazolványát!” Azonosította a fényképet, végigkérdezte személyi adatait. Aztán csak ennyit kérdezett „Ki maga tulajdonképpen?” Azután jó éjszakát kívánt és továbbment.

A János evangéliumának első fejezetéből vett mai evangéliumi szakasz szerint is igazoltatás történt. Nem rendőrök, hanem a zsidó nép vezetői igazoltatják, Keresztelő Jánost. A vallás és a szertartások igaz gyakorlásának a papok és leviták voltak az őrei. Valószínűleg hivatalosan küldték ki őket Jánoshoz, Zakariás fiához, hogy vizsgálják meg személyét és különleges működését a pusztában. A vizsgálódó kérdések középpontjában ez állt: "Ki vagy te?"„Ki vagy te?” „Miért keresztelsz?” „Mit mondasz önmagadról?”

Az ezekre adott rövid válaszai után mondja ki a lényegest: „A pusztában kiáltó hangja vagyok, egyengessétek az Úr útját!”

E válasza prófétai jövendölésre utaló s egészen különös. Egészen szokatlan küldetéstudata van nem csak neki, de népének is, amely azt vallja magáról, hogy az élő Isten szövetséget kötött velük.

A kor hangulatára jellemző, hogy Isten valamilyen megjelenését várták körükben, amely szabadulást hoz számukra. Arról azonban az emberek nem sokat tudtak, hogy hogyan fog ez megvalósulni.

Azt sem tudták maguknak megfogalmazni, hogy az életükkel kapcsolatos elégedetlenségüknek mi az igazi oka. A zsidó népnek nagy szenvedést okozott, hogy elvesztették nemzeti önállóságukat, országuk a római birodalom egyik tartománya lett. Ezért Istentől elsősorban nemzeti önállóságuk visszaállítását remélték.

Ezért amikor a Jeruzsálemből érkezett papok felteszik Jánosnak a kérdést: "Ki vagy te?", először is azt a feltételezést utasítja el, hogy ő a Messiás, tehát, hogy ő hozna a választott nép számára szabadulást. - Akik ugyanis ezt a kérdést intézték hozzá, hallották őt Isten hírnökeként beszélni, aki bűnbánatra szólítja fel az embereket. Látták, hogy a lélek tisztulása után vágyakozókat bemeríti a Jordán folyó vizébe, és sokat beszél Isten eljövendő országáról. Ezért gondoltak arra, hogy ő lehet a Messiás, a Szabadító, a Megváltó.

János azonban elutasítja a feltételezést.  "Nem én vagyok a Messiás". - A válasz nem elégíti ki a kérdezőket, így tovább érdeklődnek. "Ki vagy te tehát?" A válasz egészen különleges. Ő a pusztában kiáltó szó, akinek az a feladata, hogy előkészítse a Megváltó eljövetelét.

Keresztelő Szent János tehát az Úr pusztában kiáltó szavának, az Úr szócsövének tekintette magát. Tanúságot tett Jézus Krisztusról. Tudta, hogy Jézus az Isten Báránya, aki Istentől jött, hogy elvegye a világ bűneit. Életével bizonyította, hogy Krisztus a Messiás.

De elmondható ez rólunk is? - Az természetesen kicsit furcsa lenne, ha szüntelenül azt bizonygatnánk, hogy Isten hangja és szócsöve vagyunk. Magatartásunk viszont el kell, hogy elárulja azt, hogy ki és mi mozgatja tetteinket. De elárulja-e azt, hogy Istenről tanúskodik életünk? Hogy rámutatunk életünkkel, miként Keresztelő Szent János az ujjával, az Isten Bárányára?

Vajon nem arra mutat-e rá inkább, hogy számunkra mindennél fontosabb az anyagi jólét, a hatalom.

Megkeresztelkedésünk és bérmálkozásunk alkalmával mi is az Úr előfutárai, küldöttei lettünk De sajnos ez alig látszik meg rajtunk, s életünkön. Mi többnyire csak önmagunkkal törődünk. Pedig senki sem élhet csak önmagának egy olyan emberi közösségben, amelyben oly sok a bajbajutott ember.

Ha a tengeren SOS jeleket ad le egy bajbajutott hajó, minden közelében tartózkodó hajónak segítségére kell sietnie. Ha ezt nem teszi, jogosan állítják nemzetközi bíróság elé a hajó kapitányát.

Nem kell ahhoz különleges, hatodik érzékszerv, hogy meghalljuk a ma magyar földön leadott SOS jeleket. – Miként a tengeren minden SOS jelet hallónak kötelessége segítségére sietni a bajbajutottaknak, ugyanígy kötelessége minden kereszténynek, nekünk is, segítséget nyújtani a bajbajutott, tévelygő embertársainknak.

Krisztus nem azt kérdezi majd az ítélet napján, hogy milyen vallásúak voltunk, hanem, hogy szerettük-e az embereket, segítettünk-e a bajbajutottaknak. Segítettük-e a tévelygőket, a homályban, a sötétben botorkálókat eljutni az igazságra, s eljutni a világosságra. Hogy milyen útkészítők, milyen előhírnökök voltunk kortársaink számára?

Miként Keresztelő Szent János élete, úgy a mi életünk is legyen Krisztusra mutató! Legyünk előhírnökei annak a Jézus Krisztusnak, aki örömhírt, üdvösséget, békességet hoz minden jóakaratú embernek, karácsonykor.

Amen.                                                                                 F. F.

2014. december 13.

Illés próféta "helyreállít"

llés próféta idejében a zsidó nép nagyon elpártolt Istentől az északi országrészben. Bálványokhoz csatlakozott, ezeket imádta szóval, állat és emberáldozatokkal. Illés kapta a feladatot, hogy állítsa helyre Jahve és a nép viszonyát.

Kemény küzdelem kezdődött. Illést nem tudták megölni, de 600 társát igen. Illés menekül, de bezárja az ég csatornáit három és fél évre. A nép nem okul, ezért jön a Kármelhegyi csoda. Illés lerombolja a Baál szobrot, megöleti papjait. A nép döbbenten talál rá az igazságra: "Az Úr az Isten." Erőt kap azonnal, indul a földi élet is.

Isten, az elfáradt prófétáját tüzes szekéren - halál nélkül - az égbe ragadja. De vissza kell jönnie a földre. Mikor? Amikor az emberek megint nagyon elhagyják az igaz Istent, amikor rengeteg szenvedés sem tudja kijózanítani őket, akkor jön el csodákkal és prófétai szóval tanúskodni Isten mellett Hénokkal együtt. (Jel 11,3-14).

A világ nagy büntetése előtt visszajön Illés és tanúságot tesz Isten mellett. Illés szellemében tanúskodott Keresztelő János is, hogy kibékítse az apát, fiút, s- - s a népek Isten mellé álljanak.

Az emberiség ma sincs a helyén: Isten mellett kellene lennie, de a Sátán mellett állnak sokan. Tanúskodjunk, tanítsunk és imádkozzunk, még van remény sokak megtérésére, családok, nemzetek kiengesztelődésére.

Amen                                                                       F.F.

2014. december 12.

"Ha megtartottad volna parancsaimat…”, hallottuk az Olvasmányban Izaiás Isten ajkára adott szavait

Isten vezetni és áldani akar: "Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék, aki vezetlek téged az úton, amelyen járnod kell."(17)

Áldott lesz Izrael, ha Isten tanítása szerint él és az Ő útján halad, mondja a próféta. Ha mást választ, nyilván átkozottá válik, azaz Istentől elvetetté.

Be is mutatja a próféta Isten szavaival, hogy mit jelentene az áldás, és mit az átok:

"Ha figyeltél volna a parancsaimra, olyan volna békességed, mint a folyam, és igazságod, mint a tenger hullámai.” (18) A folyam: nagy folyóvíz, tele hallal, hajót hord, rajta gazdag árukínálatot, jólétet. Vize tisztaságot ad s életet embernek, állatnak, növénynek. Ahol mindenki jól van, ott él a béke.

"Igazságod, mint tenger hullámai." Ezek erősek, félelmetesek, legyőzhetetlenek emberi erővel. Ahol ilyen az igazság és az igazságosság, messziről jön sodró erővel, vagyis Isten ellenállhatatlan erejét hordja a történelem kezdetétől, ott nem kell félni, nem hamis emberkék apró és hamis locsogásától.

"Ivadékod annyi volna, mint föveny, és méhed sarja annyi, mint a homokszemei."(19)

A ma emberének is szól ez a kétezerhétszáz éves isteni üzenet. Isten szava örökérvényű. Aki elfogadja áldott, aki elveti, átkozott lesz.

Hiányzik a béke, a tisztesség, a jólét, az igazság; - egész Európában visszaesik a gyermekszületés! És ezzel fennáll a veszély, hogy ez az istentelen társadalom kiveszik és eltűnik Isten színe elől. (V.ö.19)

Sajnos Hazánk sem kivétel! Vissza kell térnünk Istenhez. És ezt a visszatérést már most, ebben az adventben el kell kezdenünk!

Amen                                                                      F.F.

2014. december 11.

Elmélkedés:

Jézus szelíd bátorítása így szól a mai napon: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek” (Mt 11,28). Azért hív a szentmisékre, az adventiekre is, mert csak nála lelhetjük meg lelkünk nyugalmát.

A karácsony ünnepe, amely a heti megszokottnál hosszabb pihenésre ad lehetőséget, szintén alkalom arra, hogy megpihenjünk nála, és bőségesen részesedjünk karácsonyi ajándékaiban.. Az adventi készületünk azt a célt szolgálja, hogy Isten Fia születésének ünnepe az öröm, a békesség és a lelki felemelkedés napjaivá váljanak a magunk és családunk számára.

A december a legtöbbünknek a készülődés és az ajándékbeszerzés miatt mozgalmasabb a többi hónapnál. Épp itt az ideje tehát annak, hogy engedelmeskedjünk Jézus hívásának és elinduljunk hozzá, akiben megtalálhatjuk lelkünk nyugalmát. A vásárlásra buzdító hangos reklámok zajában halljuk meg ezt a csendes hívó szót: Jöjjetek hozzám! Legyen időnk a csendre, az elcsendesedésre, az elmélyedésben!

Amen 

2014. december 9.

Elmélkedés

A bűnös ember megmentésére induló irgalmas Istent szemlélteti az elveszett bárányt kereső pásztorról szóló példabeszéd.

A jó pásztor érzi, hogy a nyáj minden bárányáért felelős, s egyet sem hagy elveszni. Felelősséget érez kivétel nélkül valamennyi iránt.

Nagy az öröme, amikor megtalál egy elveszettet, s jobban örül neki, mint az el nem tévedteknek. Jézus megváltó születését és megváltó halálát kapcsolja össze a jó pásztor képe, hiszen a mi Urunk azt mondta magáról, hogy ő a jó pásztor, aki életét adja övéiért.

A kereszten meghalt értünk, hogy megváltson minket. Neki köszönhetjük, hogy nem kell elveszett bárányként tovább vergődnünk bűneink tövisbokrában, hanem vétkeinket megbocsátva visszavezet bennünket Egyházának közösségébe.

Mind születésében, mind halálában észrevehetjük Jézus odaadását, önfeláldozását. Küldetését a mennyei Atyától kapta, s ahhoz mindhalálig hűséges maradt. Megtestesülésének, emberré válásának titkával kezdődik el megváltásunk, amely keresztáldozatával teljesedik be.

Jézus születése, a Megváltó jövetele mindenkinek, a kilencvenkilenc igaz és az egyetlen bűnös számára egyaránt örömhír. Ha őszinte bűnbánat által elismerem Isten előtti kicsinységemet, a betlehemi Gyermek megkeres és megtalál engem! Számára is nagy öröm, hogy rám talált, de én is felszabadultan örvendezhetek érkezésének, amely üdvösségemet jelenti.

Amen                    (H.I.S.)

Szeplőtelen Fogantatás

Hogy a mai ünnep jelentőségét megérthessük, gondoljunk vissza az emberiség őstörténetére! A bűnbeesésről szóló szomorú költeményben nemcsak a lázadó emberről beszél a biblia szerzője. A bűn tragédiája végén nem hull le életünk színpadára a befejezés függönye. A nagy Rendező, az irgalmas Isten ígéretet tesz a folytatásra, amelynek főszereplője nem a bukott asszony lesz, hanem a kegyelemben tündöklő Mária. Isten őt szánt arra, hogy benne és általa fölemelje az egész emberiséget. Benne ragyogjon föl mindaz a szépség, amivel Isten meg akarja ajándékozni az emberiséget, föl akarja ékesíteni a föld minden asszonyát.

Isten Máriában, Jézus édesanyjában mutatta meg, hogy milyennek gondolta és milyennek akarja látni az igazi asszonyt. Ezért kiemelte a bűn törvénye alól és megajándékozta az isteni élettel.

Mária éppen úgy, mint valamennyien, a természet rendje szerint született. Hogy szeplőtelenül fogantatott erről szülei, Szent Anna és Szent Joachim sem, tudtak semmit sem.

A szeplőtelen fogantatás azt jelenti, hogy ő volt az első, aki részesült a megváltás kegyelmében. Nála nem a keresztség szentsége törölte el az áteredő bűnt, hanem Isten kivételt tett vele. Ő e nélkül fogantatott, e nélkül született. Ezért mondja a Magnifikatban: Nagy dolgokat tett velem az Úr! Ha valaki, hát akkor ő igazán elmondhatta Pál apostollal: Isten kegyelméből vagyok az, aki vagyok.

Mindezek hallatára fölvetődhet a kérdés: miért tett Isten kivételt Máriával? A válasz igen egyszerű: mert testét a megtestesült Ige jászolává tette. Mária minden nagyságát nem érdemének, hanem Isten kegyelmének köszönheti. Prohászka Ottokár püspöktől idézem a következő szavakat:„Aki Istent fogan és hord kilenc hónapig a szíve alatt, az csak tiszta, szeplőtelen és kegyelemmel teljes lehet.”

Nekünk, keresztényeknek, akik krisztushordozók vagyunk e világban, arra kell törekednünk, hogy bűn nélküliek, szeplőtelenek és tiszták legyünk, és nap, mint nap gyarapodjunk a kegyelmekben, hogy kegyelmekben gazdagok, kegyelemteljesek legyünk Karácsony ünneplésekor.

Amen.                                                   F.F.

Advent 2. vasárnapja

Bevezetés

Minden évben, advent második vasárnapjának evangéliumában Keresztelő Szent János, Izaiás prófétától vett szavakkal, arra buzdít bennünket, hogy „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá”. A nagy „Előfutár”, más létsíkba lépve, azt kéri tőlünk, hogy készítsünk utat, lelki értelemben, Jézus és köztünk, illetve a meglevő utat gondozzuk. A lelkiismeretvizsgálatkor azt kérdezzük meg magunktól, hogy a Jézushoz vezető utunkon mik a hegyek, mik az akadályok? Mik a völgyek, mik a hiányok? Mik azok, amik görbévé teszik utunkat?

Kirie litánia

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy a Hozzád vezető utunkon sokszor nem eltávolítottuk, hanem akaratlanul is halmoztuk az akadályokat. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy a Hozzád vezető utunkon sokszor inkább mélyítettük a szakadékot, mint feltöltöttük volna azokat. Krisztus kegyelemezz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nem mindig jártuk az egyenesutat. Uram irgalmazz!

Irgalmazzon

Evangélium után

Tudjuk, hogy a 70 éves babiloni fogságból hazatérő választott nép csak sivatagon át tudott visszajutni hazájába. A sivatagi szél azonban járhatatlanná tette az ösvényeket. Hegymagasságúra torlaszolta a homokdombokat, kimélyítette a szakadékos völgyeket.

Ezért a nép vezetői követeket küldtek a pusztai beduinokhoz, hogy útmunkásokat toborozzanak. A követek hangos kiáltozással gyűjtöttek útkészítőket. A csoportvezetők dirigáltak: „Minden hegyet hordjatok le, minden völgyet töltsetek fel. Ami görbe, legyen egyenessé!”

Ebből a helyzetből egy más létsíkba átlépve, a próféta a jövőbe nézve meglátja és meg is jövendöli, hogy az Úr egyszer majd, miként a babiloni fogságból, úgy a bűn rabságából is kivezeti népét. Eljön, megváltja népét, s magát az egész emberiséget. Ezen eljövetelekor is utat kell készíteni számára. Természetesen ekkor nem fizikai, hanem lelki értelemben.

Zakariás főpap, nem önmagától, hanem isteni sugallatra mondotta fia születésekor: „Te pedig, gyermek, a Magasságbeli prófétája leszel: Az Úr előtt haladsz, hogy előkészítsd útját, S az üdvösség ismeretére tanítsad népét, mely a bűnök bocsánatában van." És azzá is lett! Mint a Magasságbeli prófétája szólítja fel az embereket, hogy építsék azt az utat, melyen megérkezhet hozzájuk az Úr.

A mai evangéliumi szakaszban ezért van az útépítésnek profetikus lelki tartalma. Ezért kell foglalkoznunk ma a lelki útépítéssel. Ki tagadhatná, hogy jelenlegi világunkban hiányoznak, illetve tönkrementek azok az utak, amelyek biztosítanák az embernek Istennel való összeköttetését.

Számos olyan keresztényellenes szerveződés, s mozgalom van, amely a kezében lévő médiumok által azt sulykolja az emberek tudatába, hogy kereszténység utáni korban élünk és nem azt, hogy egy évtizedeken át legtökéletesebbnek hirdetett, hosszú időre berendezkedett társadalmi rendszer, a kommunizmus, és lassan az azt felváltó ideológia utáni korban!

Pedig mi mindent megtesznek, hogy ráerőszakolják ideológiájukat az emberekre. Az ELTE Szociológia tanszékéről templomunkban járt csoportja tényszerűen vette tudomásul, hogy a katolikus vallás mégsem a végét járja. Mégsem kereszténység utáni korban élünk.

Ennek ellenére megtévesztő okoskodással, érvekkel, s erőszakkal gyűrik maguk alá a népeket. Ennek érdekében még ma is mindent elkövetnek, hogy szétrombolják a népeket összetartó kohéziós erőket: Házasságot, családot, vallási közösségeket, hogy szétrombolják az Istenhez vezető utakat.

Ezért is időszerű Keresztelő Szent János figyelmeztetése, amellyel az Úrhoz vezető útépítésére biztatja egykori és mai hallgatóit

Különös útépítés volt az ő munkája. Csakúgy, mint a többi előkészítőé. Igaz, az útépítők hasonlata szerint, ők, a próféták is utat építettek, és ezen a földön. De nem földi utakat, hanem Istennel összekötő utakat. Nem a puszta földre alapoztak ők, hanem az emberi lelkekre. Gondolatvilágukban a puszta sem az a kietlen vidék volt, amelyet Keleten ma is meg lehet találni, hanem az emberi lelkekben levő sivatag, az emberi közömbösség, hitetlenség, kiégettség, anyagiasság sivataga.

Készítsétek az Úr útját! Hangzik a próféták kiáltása Keresztelő Szent János ajkán. Megtérést hirdet. A bennünk levő, vétkes cselekedetekből és szokásokból épült halmok és dombok elhordását. A szavaink és tetteink közötti mély szakadékok, völgyek eltüntetését.

Ezek is, az őszinte jobbá lenni akarás is hozzátartoznak a mi karácsonyi előkészületünkhöz. Különösen is egy olyan korban, amelyik nem tud befelé, lelke mélyére nézni, Csak fülsiketítő zajban tud élni, bábeli nyelvzavarban, s egymás meg nem értésében.

Egy olyan korban, amikor a társadalom minden egészséges védekezése és tiltakozása ellenére is kérkedik a bűn. S arra törekszik, hogy az emberek lelkiismeretét eltompítsa és összemossa a bűnt és az erényt.

A karácsonyi előkészülethez hozzátartozik a lélek megtisztítása is. Lelki, erkölcsi megtisztulás nélkül lehetetlen karácsonyt ünnepelni, s lehetetlen népünk erkölcsi megújhodása, megszabadulása abból a mély erkölcsi és szociális válságból, völgyből, amelybe felelőtlen vezetői taszították.

Hogy ezt elérhessük, mind-annyiunknak saját életünkben kell elkezdeni az erkölcsi megújhodást, az Úr eljövetelét akadályozó dombok, hegyek, és völgyek eltávolítását. És akkor Meglásd! Meglásd! Akkor eljő, eljő majd Emmanuel.

Amen.                 F.F.