Advent 1. vasárnapja

Bevezetés

A mai, advent első vasárnapjával, új liturgikus évet kezdünk. Az átlag keresztény számára advent a várakozás és a karácsonyi előkészületek ideje. A háziasszonyok lázasan szorgoskodnak. Sokan bevásárlások után rohangálnak. Mások pedig a karácsonyi szünidőre, vagy távoli rokonok meglátogatására készülődnek. És mi mire? Urunk Jézus Krisztus születésének méltó megünneplésére? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy az adventet a karácsonyi ajándékok beszerzési idejének tekintjük. Uram, irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy engedjük, karácsony profántartalmú ünneppé váljék. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy még adventben sem gondolkodunk el azon, hogy miért lett Szent Fiad emberré. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A hívő ember számára advent tartalmi jelentése több rétegű. Felidézi az Ószövetséget, amelyben Isten kiválasztott népe évezredeken át várakozott a megígért Messiás, szabadító eljövetelére. Keresztény hitünk tanítása szerint ez a várakozási idő Krisztus születésével már beteljesedett, be-fejeződött.

Isten azonban Krisztus által újabb ígéretet tett az emberiségnek. Megígérte, hogy a világ végén újra eljön és azt az Istenországot, amelyről az emberiség kezdettől fogva álmodozik, és amely Krisztus eljövetele óta állandóan növekszik, végső diadalához, dicsőséges állapotába jutassa. Hogy ez mikor következik be, azt, az Írás szavai szerint, senki sem tudja, még az ég angyalai sem.

A keresztény ember számára, ellentétben a szekták követőivel, nem a világ vége pontos dátumának az ismerete a fontos, hanem az okos, éber várakozás. A hívő ember a helyes várakozásra való figyelmeztetést hallja ki az imént hallott példabeszédből is.

E szerint egy házigazdának el kellett utaznia. Távozása előtt összehívta szolgáit. Rájuk bízta egész vagyonát. Szétosztotta a feladatokat, mindegyiknek kijelölte szerepét. A kapuőrnek, a portásnak lelkére kötötte, éberen vigyázzon és virrasztva várja hazatértét.

Nem nehéz megfejtenünk e példabeszédet. Magától kínálkozik az értelmezés. A házigazda magát Jézust jelenti, a szolgák pedig mi vagyunk. Nemcsak az apostolai, - Jézus szavait idézve - „nemcsak nektek mondom, hanem mindenkinek”, ma tehát nekünk, tehát mi vagyunk a szolgák.

Feladatunk tehát nem a tétlenség, hanem a ránk bízott feladatok, a földi életünk megszervezése, állapotbeli kötelességeink teljesítése. A diák tanuljon és készüljön föl felnőttkori feladatára. A házasok gondoskodjanak családjuk jólétéről. A dolgozók építsék a hazát. A politikusok vezessék a rájuk bízottakat. Az orvos, a mérnök, a bíró, a pap tartsa színvonalon magát saját szakterületén. Az Úr Jézus tehát nem a tétlen várakozást kívánja, hanem az aktív munkálkodást. Visszatérése időpontjának nyitva hagyásával, ezért az állandó várakozást és éberséget erősen a lelkükre kötötte. És mindenkinek, minden krisztushívőnek mondta, hogy folytassák művét, amíg újra el nem jön.

Itt nemcsak a papok és szerzetesek küldetéséről van szó, hanem minden keresztény hivatásáról és feladatáról az egyházban: "Amit nektek mondok, mindenkinek mondom; "Legyetek éberek! Ezzel valamennyiünket felszólított, hogy keresztény tanúságtételünk által tartsuk ébren a világban az Ő művét, Isten országának az építését!

Ma sokszor úgy tűnik, mintha már a hívő keresztényeken is úrrá lett volna a közömbösség, a belefáradás, a pesszimizmus, a letargia. Kiiktatódik életükből az Úr eljövetelének napja.

Európa nagymamává vált, - mondotta Szentatya a minap Stras-burgban. Már nem termékeny és nem életteli. Rámutatott: olyan útra vezet az eldobható élet kultúrája és az elhatalmasodó vásárlási kényszer, amelyben az emberi élet addig számít értéknek, amíg hasznot hajt. Ezt mutatja az idősekkel és a súlyos betegekkel való bánásmód. Vagy, ahogy, azokkal gyermekekkel cselekszünk, akiknek nem engedjük meg, hogy megszülessenek.

Ma ugyanis még az előző évekhez viszonyítva is, nagyobb az önzés, kirívóbb az igazságtalanság s nemzetünk jövőjével való cinikus nemtörődés.

Ma ugyanis elhatalmasodott az önzés. Sokakat hidegen hagy mások kára, a társadalom válságos állapota, a töménytelen sok szenvedés. Hiányzik az emberekből az együvé-tartozás érzése, az együttérzés, a szolidaritás. S ami a legszomorúbb, hogy ma jobban, mint tegnap, s holnap még jobban fog hiányozni, mint ma. Az Isten nem az önzés, hanem a szeretet Istene. Mert szereti az embert. Ezért lett emberré Egyszülöttje azon a nevezetes első karácsonyon. Aki példát adott nekünk az egymásért életet odaadó szeretetre, a szolidaritásra.

Soha nem tapasztalt mértékben és formában harapódzott el az igazságtalanság is világviszonylatban. Milliók pusztulnak és halnak éhen, lesznek földönfutóvá.

A Szentatya is élesen kikelt Strasburgban az ellen, hogy milliók halnak éhen világszerte, de ugyanakkor rengeteg dolgot dobunk a kukába, a szemétbe.

A gazdagok még gazdagabbakká, a szegények még szegényebbekké lesznek. Úgy tűnik, a dúsgazdagról és a szegény Lázárról mondott példabeszéde már teljesen kimosódott a mai ember emlékezetéből. A Szentatya ezért figyelmezteti az egykor keresztény Európát, hogy gazdaságközpontú unió helyett vissza kell, hogy térjen az emberközpontú unióhoz.

Adventben Isten szava ébresztgetni kíván bennünket: Vigyázzatok! Legyetek éberek! És éljetek a benneteket körülvevő nagy kísértések ellenére is hiteles keresztény életet! Amen

                                                                                                                        F. F.

Elmélkedés

2014. 11. 26.

Az Egyház történelmét végigkísérik az üldözések. Szinte minden korban akadtak olyanok, akik a keresztényekben látták legfőbb ellenségüket. Azt gondolták, hogy fenyegetéssel, kényszerítéssel, bántalmazásokkal megtörhetik a hívőket.

Az a keresztényüldözés, ami Közel-Keleten történik, borzasztó. Irtják az apostolokra visszavezethető ősi keresztény közösségeket. Három tőkeerős állam létrehozott egy Iszlám Államot, amely elképzelhetetlen kegyetlenséggel kínozza, öli a keresztényeket. Azóta válogatás nélkül bombákkal szórják ezt a területet. Az életben maradni akarók ezrei kényszerülnek menekülésre és élnek embertelen körülmények között.

Ha nagyobb távlatokban nézzük ezeket az üldözéseket, ezek sorra kudarcot vallottak. Hisszük, hogy a maiak is, annak ellenére, hogy akiknek módjukban lenne, nem tesznek semmit sem a megakadályozásukért. Mi csak szavunk felemelésével és imáinkkal segíthetünk rajtuk, erősíthetjük őket, hogy mint igazi hívő keresztényeknek legyen erejük az üldözések elviseléséhez, és az üldözések között is hűségesek maradjanak, mert mindaz, aki mindvégig hűséges marad, az üdvözül.

Példájuk erősítsen bennünket is a mindvégig tartó állhatatosságunkban.

Amen

Krisztus a Világmindenség Királya

Bevezetés

Ma, a főünnepek közül a legfiatalabbat, Krisztus, a Világmin-denség királya ünnepet ünnepeljük. XI. Piusz pápa tette főünneppé az 1925-ös szentévben. A pápa elhatározásának háttere az volt, hogy ebben az időben erősödött meg az ateista kommunizmus és a szeku-larizmus és ez Krisztustól és az egyháztól való tömeges elfordulás veszélyét jelentette. Bár ünnepként új, az alapgondolat, az első keresztény közösségek idejére vezethető vissza. Az Újszövetség számos része utal rá, többek közt János evangéliuma a Jézus és Pilátus közötti párbeszédet leírva, amelyben Pilátus kérdésére, Jézus, ezt válaszolta: "Az én országom nem e világból való."

A mai evangélium is, mint a világvégén, mindeneket a szeretettettek alapján megítélő Királyra.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy amikor éhes voltál, mi nem adtunk Neked enni. Uram, Irgalmazz nekünk!

Bocsásd meg, hogy amikor beteg voltál, mi nem látogattunk meg Téged. Krisztus kegyelmezz nekünk!

Bocsásd meg, hogy amikor ruhátlan voltál, mi nem takartunk be Téged. Uram, Irgalmazz nekünk!

Evangélium után

Sokan, midőn a király szót hallják, egy letűnt államformára gon-dolnak. Aranyos, drágaköves koronára, fényes palástra, jogarra és egyéb cifraságokra. Midőn azonban Krisztus királyságáról beszélünk, nem ilyesmire gondolunk. Egyházunk ugyanis csak azért használja a király nevet Jézus uralmának kifejezésére, hogy hű maradjon a Szentírás szóhasználatához. Nevezetesen ahhoz a jelenethez, amint már említettem, midőn Pilátus kérdésére, a szelíd arcú, s megkötözött kezű ártatlan Jézus kijelenti: Igen, én valóban király vagyok.

Azóta, hogy a keresztre szegezett töviskoronás Krisztus felemeltetett, - beteljesített szavaira emlékeztetve, - mindeneket magához vonz. Azóta jelen van az Ő országa e világban.

De miben nyilvánul meg az Ő országa? Alattvalói hogyan tehetnek tanúbizonyságot arról, hogy az Ő országához tartoznak? Máté evangéliuma ma erre válaszol.

Máté elbeszélésben olyan cselekedetek jellemzik Krisztus országának jelenlétét a világban, amelyek legkevésbé sem tartoznak egy hatalom megnyilvánulásához. A hatalom uralkodni akar, saját akaratát érvényesíti mások fölött, egyre látványosabban szeretné megmutatni erejét. Ezzel szemben Krisztus országa a szeretetben nyilvánul meg. Krisztus országában a szeretet nem érzelmekben, hanem sokkalta inkább tettekben nyilvánul meg.

A szeretetbe beletartozik mindenki. De a Krisztus iránti szeretet megkülönböztetett figyelmet szentel azoknak, akik valamilyen testi - lelki szükségben szenvednek.

A médiumok, ma már hazai földön is, elterelik a figyelmet az emberiség és a társadalom legszélesebb rétegéről, a nélkülözőkről, s nyomorgókról. Feledtetik azokat, akiknek nincs kenyérkereső állásuk, nincs meg a mindennapi kenyerük, akik mindennap éheznek, akik rongyokba öltözötten várják a telet, akiknek nincs hová lehajtani fejüket, akik hajléktalanok.

A választási programokat figyelve, alig találkozunk hajléktalanokkal foglalkozó programokkal. Hajléktalanok számára létesítendő éjjeli menedékhelyek, meleg ételt osztó helyek számának növeléséről. Multimilliárdos férjek feleségeinek éhezőknek kötényeikbe rejtve élelmet vivő Szent Erzsébetekről. Rózsacsodákról. Éheztem és enni adtatok.

A szükségben szenvedők másik csoportjához tartoznak a betegek. Betegséggel sokféle módon találkozunk az életben. Jézus most azokra gondol, akiknek életéhez tartós módon kapcsolódik a betegség. Ide tartoznak tehát az idősek, az életalkonyán hazafelé ballagók s azután az egészségileg tartósan sérültek és megfogyatkozottak, az ágyban fekvők, a végórájukhoz érkezettek. Csak a betegeket látogatók felé hangzik majd a hívó szó: Jöjjetek atyám áldottai! Vegyétek birtokba… Mert beteg voltam és meglátogattatok.

Különösen elgondolkodtatóak azok a szavak, amelyekkel Jézus a bebörtönzöttekre utal. „Börtönben voltam és fölkerestetek”. S itt a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel gondolunk a börtönökben tevékenykedő börtönlelkészekre, szociológusokra és pszichológusokra, akik a jó Isten kegyelmi segítségével tisztességes emberekké próbálják formálni az embereket.

De a legnagyobb szégyennel tekintünk azokra a kétféle mércét alkalmazó képmutatókra, akik titkos börtönöket tartanak fel, vagy adnak azoknak helyet - ahol nem látogathatók a rabok, s nem részesülhetnek semmiféle jogi védelemben, csak könyörtelen emberi kínzásokban.

A hívő keresztény embernek Isten országába való tartozásáról azzal kell tanúbizonyságot tennie, hogy küzd a bűn és a halál struktúráinak minden formája ellen.

A világ igazi fejlődése nem az egyre nagyobb profit elérésében, nem is az egyre nagyobb eredményeket felmutató tudományban és technikában mérhető le, hanem abban, hogy mennyire áll az emberi szívek középpontjában a felebaráti szeretet. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy milyen mértékben állítjuk a tudományt, a technikát a felebaráti szeretet szolgálatába. Hogy nem az éhínség és a nyomor leküzdésének a szolgálatába állítjuk azt, legfeljebb csak morzsányit, mindannyian tapasztaljuk.

Az éhínség, a nyomor, az ezernyiféle betegség, a kirekesztés, a gyűlölködés ellen küzdelem, mind-nyájunk szent kötelessége. Ezen kötelességünk teljesítését, vagy nem teljesítését veszi figyelembe az a Jézus, akit királyként gúnyoltak ki a kereszten, s királyok királyaként fogja megítélni a világot.

Amen

F. F.

Elmélkedés

Lk 19, 45-48

Az evangéliumban arról olvastunk a mai napon, hogy Jézus bement a jeruzsálemi templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket, majd pedig tanítani kezdett

Az Úr Jézust, amikor megérkezett a templomba, kínosan érintette, hogy a vallási vezetők milyen készségesen engedélyezték a kereskedőknek és pénzváltóknak, hogy a templom területén, a pogányok udvarán árusítsák az áldozathoz szükséges bikákat, bárányokat és galambokat.

A célt, hogy ne kelljen messze vidékről hajtani vagy cipelni a család áldozatát, még tisztességesnek is lehetne nevezni, ha nem a kufár-szellem húzódna meg a lelkek mélyén, a kereskedők jó kis hasznot húznak, a templom vagy annak elöljárói pedig osztalékot szedhetnek.

A templomadót is csak ezüst sékelben lehetett megfizetni, ezért volt szükség arra, hogy a különböző pénzeket beváltsák.

Ha emberi, gyakorlati szempontból nézzük, akkor jogosnak tűnik a pénzváltók és a kereskedők jelenléte, hiszen munkájukkal a templomba áldozatbemutatás szándékával, illetve a templomadó megfizetése miatt érkezőket segítették.

Más szempontból nézve viszont semmi keresnivalójuk a templomban, hiszen ez az Isten háza. Jelenlétükkel háttérbe szorították, hogy e hely az Isten ünneplését szolgálja. A templom Isten különleges módon való jelenlétének helye.

Az emberek számára az imádság háza. Szent hely, amelytől távol kell tartani a kereskedést.

Cselekedetével Jézus rámutatatott e hely eredeti rendeltetésére.

Mit jelent számomra a templom? Az imádság házát? Szívesen időzöm-e ott, Isten jelenlétében?

Amen

Árpád-házi Szent Erzsébet 2014.

Kedves Testvérek!

Míg a Világegyház november 17-én ünnepli Árpád-házi Szent Erzsébetet, addig mi – Lékai bíboros kérése – ma, november 19-én.

Még a 70-es évek elején hallottam Wartburg várában a fiatal idegenvezető hölgy ajkáról mély átéléssel mondott eme szavait:

1207-ben született Sárospatakon.

4 éves, amikor Wartburgba került.

14 évesen már házas.

20 évesen már özvegy 3 gyermekkel.

24 évesen már halott.

Rá 4 évre már az Anyaszentegyház szentje.

Azóta kitörölhetetlenül élnek e szavak lelkemben. E világban járva szinte mindenütt, ahová magyarok a történelem viszontagságai miatt eljutottak, találkoztam, magyarok által épített templomokban Őt ábrázoló festménnyel és szoborral. Hisz őseink az óhazából magukkal vitték a magyar szentek tiszteletét. Egy ilyen Szent Erzsébet tiszteletére épült templomban mondtam szentmisét. - Japánban, Nagaszakiban még ferences világrendieknek is szólhattam róla.

Már említettem, hogy több mint 800 évvel ezelőtt, 1207-ben magyar földön, Sárospatakon, született. Még kislányként elkerült Türingiába, jövendőbeli férje, Lajos őrgróf családjához.

Mi magyarok mégis magunkénak érezzük őt, bár tudjuk: ő az egész Egyházé.

Ha most több mint 800 év távlatából kérdezzük: mi tette őt Európa, s az egész világ szívévé, miért annyira vonzó ma is az ő alakja?

Csak tőmondatokban. A rózsákká váló éhezőknek vitt kenyerek. A Wartburg várát gyermekeivel, télvíz idején elhagyó Erzsébet. Az Eisenach-i kolostor templomában menedéket kérő Erzsébet. A kiűzetésért Te Deum-ot mondató Erzsébet. A koldusoknak menedékházat építő és köztük élő, s őket szolgáló Erzsébet.

Árpád-házi Szent Erzsébetből hős szeretet árad.

És belőlünk?

Amen

F. F.

2014. évi Szent Erzsébet-napi körlevél

Kedves Testvérek!

Közeledik Árpád házi Szent Erzsébet ünnepe. Még a 70-es évek elején hallottam Wartburg várában az idegenvezető ajkáról, mély átéléssel mondott eme szavait:

1207-ben született Sárospatakon.

4 éves, amikor Wartburgba került.

14 évesen már házas.

20 évesen már özvegy 3 gyermekkel.

24 évesen már halott.

Rá 4 évre már az Anyaszentegyház szentje.

Azóta kitörölhetetlenül élnek e szavak lelkemben. E világban járva szinte mindenütt találkoztam templomokban Őt ábrázoló festménnyel és szoborral. Sőt Róla elnevezett település templomában is mondtam szentmisét. Japánban, Nagaszakiban még ferences világrendieknek is szólhattam róla.

Tudjuk, hogy több mint 800 évvel ezelőtt, 1207-ben magyar földön, Sárospatakon, született. Még kislányként elkerült Türingiába, jövendőbeli férje, Lajos őrgróf családjához.

Mi magyarok mégis magunkénak érezzük őt, bár tudjuk: ő az egész Egyházé. Ha most több mint 800 év távlatából kérdezzük: mi tette őt Európa, s az egész világ szívévé, miért annyira vonzó ma is az ő alakja? Az Árpád-házi szent királyok nemzetségének legsajátosabb és a világtörténelemben példaadó hagyományát, az életszentséget vitte tovább II. András királyunk leánya. Már a puszta ráemlékezés is melegséggel, és szeretettel tölti el a szíveket.

Ez teszi lehetővé a rendszerváltozás óta, hogy a Magyar Katolikus Egyház is ünnepélyesen ünnepelhesse őt, s a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevéllel buzdítsa a híveket Szent Erzsébet életpéldájának követésére.

Most ezt olvasom fel.

Kedves Testvérek!

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe minden évben arra szólít fel bennünket, hogy ne csak ünnepeljük és csodáljuk benne a szolgáló szeretet példáját, hanem kövessük jótékonykodó útmutatását is. A mindössze 24 évet élt magyar királylány felismerte és radikálisan megvalósította az evangéliumi felebaráti szeretetparancsot. Példája azért tűnik ki a jótékonykodó szentek sorából, mert a saját történelmi korában az uralkodók között nem volt példa arra, ahogyan ő a rászorulókat minden téren segítette.

Számunkra a példája útmutatás és személye égi közbenjárást is jelent, hiszen a Katolikus Karitásznak, a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezetének a védőszentjeként tekintünk rá. Amikor közbenjárását kérve emlékezünk rá, tettekre sarkallnak Erzsébet szavai: „Tegyétek boldoggá az embereket!”

Világunkban számos olyan kihívással találkozunk, mint Árpád-házi Szent Erzsébet a maga korában, hiszen egyre több család került nehéz anyagi helyzetbe, sokan szorultak egzisztenciálisan az élet peremére.

Szentatyánk, Ferenc pápa arra szólítja fel az egyház tagjait, hogy induljunk el feléjük. „Mesterünket követve mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy tekintsünk testvéreink nyomorára, érintsük meg, vegyük magunkra és tegyünk konkrétan azért, hogy könnyítsünk rajtuk.

E nyomor láttán az Egyház felkínálja szolgáló szeretetét, a diakóniát, hogy segítsen a szükségben, begyógyítsa ezeket a sebeket, amelyek elcsúfítják az emberiség arcát. A szegényekben és a legutolsókban mi Krisztus arcát látjuk. Ha szeretjük és segítjük a szegényeket, akkor Krisztust szeretjük és szolgáljuk.”

Az Egyház a szolgáló szeretetét sokféle módon teszi a világban, de leginkább a hivatalos segélyszervezetén, a Karitászon keresztül valósítja meg. A Karitász az egyik legnagyobb világméretű segélyszervezet, hiszen 165 országban van hivatalos szervezete és 200 országban segít éves szinten 24 millió emberen. Ezt a nagy munkát 625.000 önkéntese és 440.000 ezer munkatársa végzi. Ennek a világméretű karitatív szolgálatnak része hazánkban a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica, amely 800 településen, közel 10.000 önkéntessel teszi a jót.

Magyarországon a Karitász munkája során kiemelten foglalkozik az idősekkel és betegekkel, a gyermekes családokkal, a hajléktalanokkal, a szenvedélybetegekkel, a testi-szellemi fogyatékkal élőkkel, a nemzeti kisebbségekkel, a menekültekkel és a bevándorlókkal.

Negyedik éve működik a Karitász Krízissegély programja, amellyel az egzisztenciálisan kritikus helyzetbe került családokat támogatják gyógyszerrel, élelmiszerrel, ruhával, bútorokkal, rezsi hozzájárulással, lakbérrel, fűtéssel, lakhatással. Ott van a katasztrófáknál, hogy segítsen az életkörülmények helyreállításán. Mindezt az Egyház nevében és az evangélium szellemében teszi.

Ez a nagy kihívást jelentő munka azért valósulhatott meg, mert az elmúlt évben a templomi adománygyűjtések alkalmával híveink nagylelkűen támogatták a Karitász szolgálatát. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva Egyházunk külön is háláját fejezi ki a Katolikus Karitász minden munkatársának, önkéntesének és támogatójának. Ha valaki önkéntesként szeretne kapcsolódni ebbe a nemes munkába, a plébániákon érdeklődhet a helyi lehetőségekről.

Különös értéke hazai egyházunknak, hogy plébániáinkon önálló karitász-csoportok működnek, melyek a plébániák területén élő rászorulók önkéntes segítését szervezik és végzik nagy szeretettel és figyelemmel.

Bizalommal kérjük híveinket, hogy november 23-án, vasárnap perselyadományaikkal is segítsék Egyházunk karitatív szolgálatát.

Amikor megköszönjük a testvérek adományait, Árpád-házi Szent Erzsébet közbenjárását kérjük mindnyájunkra, hogy lelkesítsen és erősítsen bennünket a jóban!

Budapest, 2014. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén:

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 

Végítélet

Lk 17, 26-37

A mai evangéliumi szakaszban az Úr Jézus azt tanítja, hogy a világ végén igazságos ítélet lesz. Az apostolok kérdése ezzel kapcsolatban: „Hol lesz ez Uram?”

Kétezer éve szenvednek Jézus hívei. Kezdjük elveszíteni türelmünket, bizalmunkat, mert a gonoszság és hazugság minden fajtája ült már az Egyház fején, és még most is zaklatja, most is üldözi.

Az apostoloktól eltérően mi, azt kérdezzük inkább: Mikor lesz ez, Uram? Mikor lesz az eljöveteled és igazságszolgáltatásod ideje?

Jézus nem mond ott évszámot. Hiába mondta volna, hogy 2014-ben, mert még nem volt egységes időszámítás, minden nép a maga elképzelése szerint számította az időt, és csak 500 év múlva Aeropagoszi Dénes számítása révén jött létre a keresztény időszámítás.

Az időponttal kapcsolatban azt azonban kijelentette: Nem tudjátok. Azt csak az Atya tudja és az, akinek ő kijelenti.

Viszont mondott támpontokat.

„Az Emberfiának előbb sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék.” Ha ezt a mondását titokzatos testére, az Egyházra vonatkoztatjuk, ez folytonos az Egyház történetében

Jézus mindig a mában, az Egyházában él. Érhetjük „ez a nemzedék”-en a mi nemzedékünket is.

És minden követőjének szól: „éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amelyikben nem várjátok.”

Amen

A tíz bélpoklos

Lk 17, 11-19

A lepra szörnyű betegség volt Jézus korában, és még később is gyógyíthatatlan Ragályos volta miatt féltek az egészséges emberek és elűzték a társadalomból, a családokból is azt, aki megbetegedett. Ha később meggyógyult, a zsidó papok tiszte volt ellenőrizni a gyógyulást, és áldozatot bemutatni érte.

Amikor Jézus egy faluba éppen betért, szembejött vele tíz leprás férfi. Ezek akkor kényszerültek elhagyni az egészséges emberek közösségét, vagy már régebben elhagyták, ezt nem lehet tudni, erről nem szól az evangélium. Messzebb megálltak, úgy kértek Jézustól könyörületet.

Jézus nem lépett közelebb, csak a gyógyulást ellenőrző paphoz küldte őket.

Azután Jézus nem mozdult. Várt. Tudta, hogy meggyógyultak, tudta, hogy észre is vették. Várta, hogy visszajöjjenek megköszönni. És amikor csak egy szamaritánus tért vissza hozzá, szomorúan és szigorúan mondott ítéletet a hálátlanok felett ítéletet.

Hol hibázták el?  Nem volt elég hitük Jézusban, megálltak távol. Nem volt szeretetük: nem mentek hálát adni, hanem futás az ellenőrző papokhoz, igazolást kérni és sietni haza?

„Ha valakiről azt mondod, hogy háládatlan, minden rosszat elmondtál róla” – mondja a közmondás.

Sorsuk?

A Hálás végleg meggyógyult. A többiről nem mondja ugyanezt.

Manapság is rengeteg jót kapunk Istentől. Sokan sem neki, sem egymásnak nem köszönik meg

A közmondás érvénye nem változott.

Vigyázzunk!
Amen

F. F.

Lateráni bazilika felszentelése

Bevezetés

Ma a liturgia a Lateráni Bazilika felszentelésének ünnepét üli. Olyan főünnep ez, mely az évközi 32. vasárnapi miseszöveget is háttérbe szorítja.

A Város (Róma) és a földkerekség minden templomának anyja és feje – olvassuk a Lateráni Bazilika homlokzatán.

Isten épülete vagyunk, halljuk Pál apostol szavait. A kőből épült templom felszentelésének ünnepén jusson eszünkbe ez is, hogy testünk a Szentlélek temploma, és az is, hogy nekünk, e közösség tagjainak, mint lelki köveknek Isten templomává kell épülnünk. Mennyire törekszünk mi arra, hogy belőlünk épüljön, felépüljön magyar honban Isten temploma, Isten országa?

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy bár a Szentlélek templomai vagyunk, mégsem törődünk eléggé lelkünk tisztaságával. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy mint lelki kövek nem igyekszünk eléggé, eggyé, Isten templomává épülésünkkel. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy bár az Írás kéri, hogy váljunk áldozattá és adjuk oda életünket egymásért, mégsem válunk azzá, s nem adjuk oda életünket egymásért. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Lateráni bazilika a pápák leg-ősibb bazilikája. Eredetileg az előkelő római család, a Lateranusok háza volt. A Néró elleni összeesküvés miatt elkobozták és császári birtok lett. A Római Birodalom 300 éves egyházüldözése után A kereszténnyé lett Nagy Konstantin császár, a 313-as Milviusi hídnál lezajlott ütközet előtt álmában egy fénylő keresztet látott, rajta e felirattal „In hoc signo vinces” – „Ebben a jelben győzni fogsz”. És győzött! A győzelem hatására megtért, megkeresztelkedett, s a keresztényeknek ajándékozta a Lateráni palotáját. És átalakították templommá.

A katakombák titkos miséző-helyei után Krisztus hívei már föld-feletti templomban ünnepelhettek, díszes oltárt állíthattak fel, ünnepélyes körmeneteket tarthattak. A bazilika elismerést, tekintélyt biztosított a keresztények számára a kívülállók felé. Befelé pedig összefogta, egybekovácsolta Isten szent népét és a római püspökkel való kapcsolatot megszilárdította.

Ez a templom lett a pápák címtemploma.

A történelem folyamán sok viszontságot élt át. Vandálok, földrengés és tűzvész pusztították De mindig újjá építették. A bazilika jelentős pusztulása a pápák avignoni fogsága idején következett be. Ehhez az is hozzájárult, hogy a pápák visszatérése után a II. Gyula pápa által építetett Szent Péter bazilika vált központtá és a Lateráni bazilika szerepe csökkent.

Döbbenetesen szép ez a mai Lateráni bazilika, a 36 gránit oszlopával, az apostolok szobraival, amelynek mindegyike közel ötméteres, avagy a főoltárával, ahol a II. Vatikáni Zsinatig csak a pápa misézhetett. S nekünk, magyaroknak különösen is kedves. A templom hajójában, jó magasan, egy dombormű annak a történelmi eseménynek emlékét őrzi, amikor II. Szilveszter pápa átadta a magyar küldöttségnek Az első királyunknak küldött koronát.

Nagy eseménye volt ez a világegyházban. Nagy tekintélye volt a Szent István-i országnak abban az időben. És ma? Közöttünk élő, de nem hozzánk tartozók rombolják elvitathatatlan érdemeit hazánknak.

A Bazilika nyolcemeletnyi magas főhomlokzatán ez a felirat olvasható: „Mater et caput omnium ecclesiarum urbis et orbis”. „A város és a világ minden templomának anyja és feje.” Minden templom anyja. Találó felirat, mert mit is köszönhet az ember egy anyának? Az életét.

Mit köszönhetünk mi a templomnak, ahol megkereszteltek bennünket? Istengyermeki, s örök életet. Így tehát mindenegyes templom – nemcsak a Lateráni - anya, s ezért azzal a hálával kell hozzá viszonyulni, mint a szülőanyához szokás.

Az imént mondottak késztetnek e kérdés feltevésére: De úgy viszonyulunk-e mi templomainkhoz, mint szülőanyánkhoz? Hálásak vagyunk-e az örökéletet adó keresztségünkért? És ha igen, mivel mutatjuk ki hálánkat?

Mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ilyen pompázatos bazilikát építsünk, mint a Lateráni bazilika. Igaz, szerényebbet még csak igen, miként 80 évvel ezelőtt őseink is ezt a templomot.

Ma nekünk teszi fel a kérdést Pál apostol: „Nem tudjátok, hogy Ti az élő Isten temploma vagytok?”

Mi a keresztségben lettünk Istennek élő templomai. Ez nem csak rangot jelent, de még inkább feladatot. Mint ahogy egy kőtemplomot is karban és tisztán kell tartani, úgy lelkünk templomát is karban és tisztán kell tartani.

Az evangélium elbeszélése szerint az Úr Jézus is megtisztította a jeruzsálemi templomot.

Jó ideig csak nézi a vásári forgatagot, de a Lélek megmozdul benne, és kiűzi a jeruzsálemi templomból az oda nem való árusokat. Felborítja a pénzváltók asztalát: az Úr hajléka ugyanis nem üzlet és nem bank.

Különös módon, a templomőrség nem avatkozik be a felfordulásba. A tanítványok is csodálkozva, ámulva nézik a haragvó Jézust.

Tette az ószövetségi Zakariás próféta jövendölését juttathatja az esemény tanúinak emlékezetébe, mely szerint ”Nem lesznek többé kereskedők a Seregek Urának templomában azon a napon”. Tudni illik a messiási időben.

A tanítványok emlékezetébe pedig, az evangélista által is idézett, és Jézusra alkalmazott Zsoltárból vett jövendölés: „A házadért való buzgalom emészt engem.”

Bárcsak mi is, hívő keresztények, a jézusi buzgalommal látnánk hozzá, és velünk együtt minden keresztény, lelkünk templomának a megtisztításához. Ezzel fejezhetnénk ki legjobban hálánkat azért, hogy a keresztségben Isten gyermekei és templomai lehettünk.

Ámen

F. F.

Boldog Duns Scotus teológus emléknapja

Bevezetés

Ma Boldog Duns Scotus ferences teológus emléknapja van. 1265-ban született Skóciában és 1308-ban halt meg Kölnben. Tizenöt évesen belépett a ferences rendbe, 1291-ben szentelték pappá. Teológiát tanult Párizsban, Oxfordban és Cambridge-ben. Ezután Párizsban és Oxfordban tanárként működött. 1992. március 20-án avatta boldoggá Rómában II. János Pál pápa.

Evangélium után

Boldog vagyok, hogy ferences vagyok, boldog, hogy megismerhettem a legnagyobb ferences egyháztanítót, Duns Scotus Jánost és magát a ferences teológiát, Duns Scotus János tanítását az Örök Igéről, az Ige megtestesüléséről, amely az egész üdvtörténet legnagyobb és legszebb műve. Isten örök szeretetének a kinyilatkoztatása, amely megnyilatkozik az üdvözítő Szenvedés (a szent kereszt) és az Oltáriszentség misztériumában is. Krisztus, a történelem és a Kozmosz (világmindenség) Középpontja ad értelmet, méltóságot és értéket életünknek. - Duns Scotus, kora több keresztény gondolkodójától eltérően azt vallotta, hogy Isten Fia emberré lett volna akkor is, ha az emberiség nem vétkezett volna.

Csodálatos egy másik tanítása is a szeplőtelen fogantatásról. Ebben is igen nagyot alkotott. Csodálatos, ahogyan ő ezt kifejti. És az a hatás is, amelyet ennek a tanításnak a megismerése kifejtett rám, és kifejt a tanítást megismerőre.

A párizsi egyetemen több vita után végül a pápai legátus jelenlétében megvédte tanait Mária szeplőtelen fogantatásának kérdésében. A decuit, potuit, ergo fecit, illett, megtehette, tehát meg is tette érvek meggyőző erővel történő kifejtésével. Ezt a tanítást 1854-ben IX. Piusz pápa dogmává emelte.

Boldog vagyok, hogy teológus koromban ilyen szellemű, kriszto-centrikus, Máriát ennyire mélyen tisztelő és szerető nevelést kaptam. Boldog, hogy én is ilyen szellemben nevelhettem a rám bízottakat, és ilyen szellemben hirdethettem és hirdethetem ma is az Örök Ige evangéliumát.

Duns Scotus János halála után özönlöttek sírjához a zarándokok. És, mégis, amire nem szoktunk felfigyelni, hogy halála után közel 700 évvel avatta csak boldoggá, 1992. március 20-án Rómában Szent II. János Pál pápa.

Ezzel kapcsolatban egy személyes dolog, Ez utóbbi tény erősíti bennem azt a reményt, hogy ha életemben esetleg nem, de a jövőben biztosan boldoggá fogják avatni életem legnagyobb magyar főpapját, Mindszenty József bíboros urat is.

Ámen

F. F. 

A hűtlen intéző.

2014. november 7.

A példabeszéd arra tanít, hogy valamennyien intézők vagyunk, és nem urak. A kapott javakkal el kell számolnunk egyszer. Úgy kell élnünk, hogy a megbízatásunk lejártával jó legyen a sorsunk.

A példabeszédbeli intéző alattomos és hűtlen volt, de a maga sorsát okosan rendezte. Nem az alattomosságban követendő példa, hanem az okosságban. Mert, amíg nem vették el tőle az intézőséget, mert amíg hatalma volt, hatalmával jót cselekedett. Urának eladósodottjait megsegítette, adósságaik egy részét elengedte, miként napjainkban is teszik magyar földön illetékesek az eladósodottakkal, (devizahitelesekkel).

Az adósokkal való jótette valóban dicséretes dolog, hiszen ezzel nemcsak az adósok, hanem ő maga is jól jár.

T. Mi is intézők vagyunk, mi is elbocsátást nyerünk egykor, s ha jól intéztük megbízatásunkat, minket is befogadnak majd egyszer az égiek, azok, akikkel jót tettünk.

Ugyanis minden javunk az Istené. Ő ránk bízta azért, hogy tegyünk jót velük. Nemcsak nem haragszik, de egyenesen azt akarja, hogy ezt tegyük, hiszen Ő is jót tesz mindig mindenkivel. Azt a jót kell tenni, ami a másiknak jó.

Azzal, hogy időnket, erőnket másra „pazaroljuk”, nem elherdáljuk Urunk tulajdonát, hanem megmentjük az örök életre.

Mint a világosság fiai ismerjük fel ezt a megbízatásunkat és váltsuk valóra. Aki nem tesz jót „magapazarlásával”, szívtelenné válik, nem gyűjt érdemeket, nem visz magával semmit.

Főleg az irgalmas szeretetre akarja tanítani Jézus az ő követőit. Ezt a stílust el kell sajátítanunk. Nem a csalás és sikkasztás dicsérete tehát ez a példabeszéd, hanem a nekünk adott isteni adományok nagylelkű továbbadásáé.

Ámen

F. F.

Szent Imre

2014. november 5.

Bevezetés

Ma Szent Imre herceg ünnepe, a magyar fiatalság védőszentjének ünnepe van. Hogy ezt a szentmisét méltóképpen mutathassuk be elhunyt szeretteinkért, kérjük lelkiismeretünk vizsgálatunkhoz az ő segítségét.

Gyónom

Evangélium után

Mivel mindannyiunknak közös tulajdonságunk a felejtés, ezért üdvös dolog, ha szentjeinknek életét röviden felidézzük.

Ki is volt Szent Imre? Szent István királynak és Boldog Gizella királynőnek a gyermeke.

Alakját csodás legendák veszik körül. Ezekből kell kihámozni a valóságot, személyével kapcsolatos életrajzi adatokat.

A történészek szerint 1007-ben született Székesfehérvárott. Korának nagy műveltségű és szentéletű bencés szerzetese: Szent Gellért volt a nevelője.

Tizenöt éves korától atyja maga mellé vette, és mindenüvé magával vitte. A legenda szerint egyik alkalommal együtt mentek a mai Pannonhalmára, hogy a Szent István alapította Szent Márton kolostorban, együtt imádkozzanak a szerzetesekkel.

Amikor megérkeztek Imre herceg egyenetlenül osztogatta a csókokat. Egyeseknek egyet, másoknak hármat, ismét másoknak ötöt s végezetül egynek hét csókot adott. Amikor ennek okát kérdezte a mise után édesapja, azt válaszolta, hogy mindenkinek életszentsége szerint adta, s közülük Mór, a későbbi pécsi püspök, volt a legtisztább életű, ezért adta neki a legtöbb csókot.

Mint tiszta életű gyermek megérezte, hogy ki a felnőttek közül a hozzá hasonlóan tiszta életű.

Mivel Szent István valamennyi gyermekét korán elvesztette, őt jelölte ki utódjául. Gyönyörű tanácsokkal látta el őt a hozzá intézett "Intelmek"-ben.

Vitéz harcos volt. Ő vezette a Magyarországot megtámadó II. Konrád császár ellen a magyar hadsereget, amely Győrnél, a magyarok győzelmével végződött. A magyar hadsereg előtt nyitva állt Bajorország kapuja, de a magyar királytól távol állt a hódítás szándéka. Helyette békét ajánlott a császárnak.

István király hatalmának és tekintélyének tetőpontján, 1031-ben, Székesfehérvárott, egyetlen életben maradt fia, Imre herceg megkoronázására készült, hogy trónját és országában a kereszténység zsenge vetését biztosítsa.

Ebben az ünnepélyes hangulatban jött a szomorú hír: Imre herceget vadászat közben egy feldühödött vadkan halálra sebezte és sebeibe 1031. szeptember 2-án belehalt.

"Siratta őt Szent István és az egész magyar nép, megvigasztalhatatlanul." írja a legenda.

1083-ban, Szent László király emelte oltárra atyjával, Istvánnal és nevelőjével, Gellért püspökkel, együtt. Példaképe és védelmezője ő minden magyar fiatalnak 

Ma is.  Ámen

F. F.

Halottak napja

Halottak napja 2014.

Bevezetés

Sajátos jellegű emlékezési nap, ez a mai. Míg tegnap a Krisztust megvalló, neves és névtelen megdicsőült szentek sokaságára emlékeztünk. Addig ma, valamennyi hozzánk közeli, vagy tőlünk távoli, az élők sorából eltávozott testvéreinkre.

Mondjuk el nékik azt, amit, míg éltek nem mondtunk el. S távolítsuk el szívünkből mindazt, ami a velük való kegyeletes tisztelet, s hála szálainak erősödését akadályozná.

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy csak ritkán gondolunk arra, hogy földi életünk egykor véget ér. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Add, hogy mindig éberen várjuk az örök hazába hívó szavadat. Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy csak ritkán gondolunk imádságos szeretettel elhunyt szeretteinkre. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Különös napok ezek a november elseje körüli napok. Ilyenkor hívő és hitetlen megfordul a temetőben. Sokszor fáradságot és áldozatot nem kímélve az ország más részeiből vagy egyenesen határainkon túlról, hogy egy-egy szál virágot, gyertyát helyezzen szeretteinek sírjára. Hogy miért van ez, arra talán a legtöbben azt mondják: mert így szokás. Tény azonban, hogy ezen a napon mindenki találkozik valahogy a halállal. Találkozik a gyermek, akinek leg- többször csak azt a számara izgalmas és játékos eseményt veszi észre a mai napból, hogy gyertyákat kell gyújtani a síroknál. Találkozik a fiatal, aki közömbösen és unottan van jelen, de valami fojtogatót ő is érez a levegőben, hiszen illetlen ilyenkor hangoskodni a temetőben. Találkozik az élet delén túl lévő ember, aki ezen a napon elveszett hozzátartozóit idézi fel. S találkozik az idős ember, aki egyre közelebb érzi magához a halál jeges leheletét.

Fogyasztói társadalmunk elegáns társaságaiban modortalanságnak számít szóba hozni a szenvedéssel, halállal kapcsolatos dolgokat. Ha mégis a halálról kényszerülünk beszélni, akkor legfeljebb általános alanyban fogalmazva annyit mondunk: az ember meghal. Az ember, de sosem én. Voltaképp a halált olyan dologgá szelídítjük, amely senkihez sem tartozik. Menekülünk az igazság kimondása elől, hogy az ember a halálra születik.

Amikor tanítványaimmal tanulmányi kirándulásunk alkalmával, először sétáltunk el Nagycenken a község temetőjébe, ahol a legnagyobb magyarnak, Széchenyi Istvánnak a hamvai nyugosznak, és mentünk lefelé a kápolna alatti sírboltba, kitörölhetetlenül vésődtek lelkembe az ott olvasható eme szavak:

„Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi: por és hamu.”
Kemény, kíméletlen figyelmeztetés minden ember számára. Voltunk, mint ti ...

Mi is megízleltük az élet édes mézét és ittunk a keserűség poharából. Mi is voltunk fiatalok, amikor a szerelem, a színes álmok, tarka remények ruhájába öltözött a szívünk.

Valamikor mi is boldogan hajoltunk az élet bölcsője fölé és nem gondoltunk a szemfödőre. Valamikor mi is ölelésre tártuk karunkat és csókjainkkal ajándékoztuk meg szeretteinket. Valamikor mi is az erő, a szépség diadalútját jártuk. Ám egyszer hívatlanul és váratlanul mellénk lépett a betegség, és fülünkbe súgott valamit. Félelmetes üzenetére megremegtünk és szerettünk volna elmenekülni, de nem lehetett. Megfogta kezünket, aztán kihozott a temetőbe, ahol porrá őrli a halál életünket.

Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi.
Íme, így hangzik a holtak, a temetők üzenete.
Nem lennénk méltók a keresztény névre, ha a temetőket járva csak a halál üzenetét hallgatnánk meg. A sírok kereszterdejében nem-csak a virágok, gyertyalángok, aranyos sírkövek vigasztalják gyászoló szívünket. Úgy tűnik nekem, hogy a halottak napján, a virágoskertté varázsolt temetőkbe belekiált Urunk Jézus Krisztus e szavakkal: Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki bennem hisz, ha meghalt is, élni fog!

A temetőkben egyre több helyen láthatjuk a sírhalmokat felváltó, s lehangoló látványt nyújtó betonkalitkákat, amelyekben az elhamvasztott halottak urnáit őrzik. Némelyik mellett ott láthatjuk a kedves halott fényképét is.

Megdöbbentő látvány: valami-kor életerős férfi és csinos asszony fényképe mellett a néhány marék hamu. Szomorú találkozása a múltnak és a jelennek.

Miközben ezt nézegeti a hívő ember, eszébe jut valami. Szent hitünk tanítása, amely szerint a kereszténynek nemcsak múltja van, nemcsak jelene, hanem jövője is! A por és hamu mellé odaképzelhetjük azt az embert is, akit majd Krisztus képére újjáteremt az Isten.

Igaz, a halál kegyetlenül széttép minden illúziót. Kiszakít az élők sorából, visszadob az anyag, az atomok világába. Aki halott, az kiszakadt az emberiség élő családjából. Aki halott, az már nem tartozik senkihez, azt már csak lelkileg, s a szeretetszálai kötik szeretteihez.

És senki máshoz nem tartozik már? Vagy talán mégis? Ha igen, akkor kihez? Szent hitünk szerint a Krisztusban elhunytak mégsem árvák! Aki meghalt, az Istenhez tartozik. Egy szeretett vagy egy meg-vetett Istenhez. Egy hitt, vagy egy megtagadott Istenhez. Hiszen Jézus azért halt meg és azért támadt föl, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek ura legyen. A Rómaiakhoz írott levél szerint: „Akár élünk, akár halunk, egyaránt az Úréi vagyunk”. Aki Krisztushoz kötötte sorsát földi életében, az halála után is hozzá tartozik. A Szentírást idézve: „Ha földi sátrunk összeomlik, örök otthont kapunk a mennyben”.

Hiszen, ha porrá is lett testünk, lelkünket a mennyben örök otthon é szeretteink várnak.

Ámen

F. F. 

Letöltés