22. évközi vasárnap 2014.
Bevezetés
A keresztségben Isten gyermekei lettünk, és azt a hivatást kaptuk,
hogy életünkkel hasonlóvá váljunk
emberségünk örök eszményképéhez,
Jézus Krisztushoz. Példája nyomán
oda kell adnunk önmagunkat élő,
szent, Istennek tetsző áldozatul.
Mindezt önkéntes önmegtagadással
és napi keresztjeink készséges hordozásával. Gyöngeségünkben állhatatosságot csak Istentől remélhetünk,
azért esdve kérjük az Urat, hogy könyörülj rajtunk.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!
Kirié litánia
Jézus Krisztus, Akiben eljött hozzánk a láthatatlan Isten: Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki Véredben váltságot és szabadulást hoztál: Krisztus, ke-
gyelmezz!
Jézus Krisztus, Akiben mi is Istennek tetsző élő, szent, áldozattá válhatunk:
Uram, irgalmazz!
Evangélium után
„Neki sokat kell szenvednie!”
Hallottuk az imént felolvasott evangéliumi szakaszban.
Az Úr Jézus tanítványai nem
tudják elfogadni ezt a tényt. Nekik
más elképzelésük van a messiásról,
mint Jézusnak. Ők elsősorban politikai hatalomváltásra gondolnak,
amelynek ugyan része a vallásosság
megreformálása, de számukra a győzelem a királyi hatalom átvételét jelentette. Ebbe az elképzelésbe nem
fért bele a szenvedés és a halál. A
feltámadásra tett utalásokat pedig
érthetően nem tudták értelmezni.
Amit Jézus mondott, az a ta-
nítványoknak – és természetesen Péternek is – valami fatálisan rossz taktika előre vetítése volt, amelytől meg
akarták óvni szeretett mesterüket, a
Heródesek örökébe képzelt jövendő
zsidó királyt.
Ez a vágyuk süketté tette
őket. A tanítványok, Jézus egyre növekvő népszerűsége láttán, mindezeket képtelenek felfogni.
Az Úr Jézus eme kijelentése,
nem egy elszólás. Az Úr Jézus tudatosan szoktatta ehhez a gondolathoz
övéit. „Ettől fogva, elkezdte... mondani tanítványainak”, olvastuk az
evangéliumban.
A szakaszt vizsgálva, meggondolatlanság lenne, ennek a szakasznak, csak az Úr Jézus életében
betöltött helyét vizsgálni. Nagyon
fontos felfigyelni arra, hogy Máté
evangélista feladatának tekintette olvasóinak a kereszt botrányára való
felkészítését. Világossá teszi olvasói
számára, hogy nem az események
véletlen tragikus egybeesése vezetett
Jézus kereszt halálához, hanem ez az
Úr Jézus tudatosan vállalt sorsa, küldetésének teljesítése. Az Úr Jézus
gonoszság elleni küzdelmének belső
logikájából következik ez a sors. A
gonoszság meggyengítése, a bűn kiengesztelése csak ezen a módon lehetséges. Ebben a kérdésben nem lehet megalkudni.
Az Úr Jézus szokatlanul kemény hangon utasítja vissza Péter
apostolt. Ezt mondja a későbbi
szentnek és vértanúnak: „Távozz tőlem, sátán!” Hogyan mondhat ilyesmit annak a Péternek, akit egyháza
legfőbb pásztorául rendelt? Hogyan
mondhatott i1yesmit annak a Péternek, akire a mennyország kulcsait
bízta? Nem értjük ezt az ellentmondásos magatartást.
Válaszunk megfogalmazását
megkönnyíti az a körülmény, hogy
Jézus is szükségesnek látta megindokolni kemény, korholó szavait: Em-
beri módon és nem Isten tervei szerint gondolkozol.
Péter nem ismerte még a
csak később leírt kinyilatkoztatott
szavakat: „Amint egy ember által
jött a halál a világba, úgy egy ember
által jön az üdvösség is”. Hogy miért
ilyen és miért nem más formában, az
a Mennyei Atya titka marad. Mi hívő
lélekkel elfogadjuk.
S ott van a mai evangélium-
ban hallott, s nehezen elfogadott jézusi kijelentés: „Ha valaki követni
akar, tagadja meg magát, vegye föl
keresztjét és kövessen”.
Valamikor a remeték, a középkor szentjei vezeklő övet hordtak,
amely testüket kínozta. Durva darócöv volt ez, és sok szent még szögekkel „ékesítette”, és ezt a fájdalmat
ajánlották föl Krisztusnak. Még én
is, társaimmal együtt, a kezdet kezdetén, hetente háromszor korbácsoltam magam ezzel a korbáccsal.
Ma már idegen ilyesmi tőlünk. Ma már nem kell – a múltban
sem kellett – ilyen önsanyargatásokat végeznie senkinek sem azért,
hogy Krisztusnak a mai evangéliumban hallott szavait teljesíthesse. Elég
– sok esetben túlontúl is – azoknak a
kereszteknek a felvétele, amit a mindennapi élet rak vállainkra. Elegendő, ha azokat a fájdalmakat viseljük el, amikben, egy-egy betegségben
van részünk.
Az Úr Jézus sohasem kért és
kér rendkívüli dolgokat követőitől.
Ma sem kér. Ma is csak a hitvalló
keresztény élettel járó kereszteknek
a felvételét kéri. Ma a keresztény becsület, a lelkiismeretesen teljesített
kötelesség, a szépen elvégzett munka, a tisztességes tanulás keresztének
a felvételét kéri e szavakkal: „Ha valaki követni akar engem, tagadja
meg magát, vegye föl keresztjét, és
kövessen.”
Lelkiismeretesen teljesíteni a
kötelességeket, szépen végezni a
munkát, komolyan tanulni és tanítani, rendszeresen járni a szentmisére,
ezek azok a keresztek, amelyeket föl
kell vennünk, és Krisztussal együtt
kell hordanunk.
Van-e értékesebb önmegtagadás és kereszthordozás, mint amikor a szülő lemond a szórakozásról,
hogy gyermekeivel foglalkozzék,
idejét és energiáját odaajándékozza
nekik?
Vegyük fel naponta a ránk bízottakkal, szeretteinkkel való szeretetteljes foglalkozás keresztjét. Vegyük fel a testileg-lelkileg leépülő
szülőről, hitvesről történő szeretetteljes gondoskodás keresztjét.
És vegyük fel az embertestvérekkel való együttélésből adódó mindennapos kereszteket is! Így, egymás
türelemmel való elviselésével, teljesítjük Jézus Krisztus nagy parancsát,
a szeretet parancsát. Így leszünk mi
valamennyien kereszthordozó krisztuskövetők.
Ámen.
F. F.
