18. évközi vasárnap 2014.
Bevezető
A mai, évközi 18. vasárnap evangéliumában a kenyérszaporítás csodájának leírását halljuk majd. Lehet, hogy csak ez a tény gondolkodtatna meg bennünket, ha nem figyelnénk fel arra, ami ezt megelőzte. A tömeg Jézus utáni tódulására, Jézus ta- nításának lelkes hallgatására, és arra, amit az evangélista feljegyzett, hogy Jézus szíve megesett az őt hallgató éhező embereken.
Mi mit teszünk azért, hogy meghallgathassuk Jézus tanítását, és mit az éhezőkért?
Vizsgáljuk meg lekiismeretünket.
Kirié Litánia
Urunk, Jézus! Bocsásd meg az éhezők iránti eddigi gyenge szolidaritásunkat. Uram irgalmazz!
Urunk, Jézus! Bocsásd meg, hogy oly ritkán dobunk pénzt a Szent Antal kenyere perselybe. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus! Add, hogy napról napra erősödjék bennünk a szolidaritás a szegénységi küszöb alatt élők iránt. Uram irgalmazz!
Evangélium után
Magamról valamit a kedves testvérek. A rendi vezetés 85-ik életévemben áthe- lyezett a rózsadombi templomunkból ebbe a szép pasaréti templomba lelkipásztornak, magyarul kisegítő papnak.
67 évvel ezelőtt öltöttem magamra a ferences habitust. 1953-ban szenteltek pappá. Gyémántmisés pap vagyok. Teológiából doktoráltam. Matematika-fizika szakos tanári diplomát szereztem. Mint matematika-fizika szakos tanár, 15 évet szolgáltam Esztergomban. 15 évet Szentendrén. 10 évet a Szent Angélában, annak újraindí- tójaként, 12 évfolyamos iskolává alakítójaként. Közel negyven évet vasárnapi kisegí- tőként és templom-igazgatóként, rendház és közösségépítő lelkészként, Rózsadom- bon. És most újra itt, ahonnét elindultam, 61 évvel ezelőtt, és nagyon szép nyolc évet tölthettem a hitvalló hős elődök között. És most a Gondviselés életalkonyom éveiben visszavezérelt ide, ahonnét indultam. És erről a szószékről mondhatom e szentbeszédet, ahonnan mondtam első szentbeszédemet.
T! Kettős éhség – testi és lelki - kíséri végig az embert a történelem útján. Sokszor súlyos terhet és feladatot jelent számára ennek csillapítása, de önerejéből mind a mai napig képtelen megbirkózni vele.
Az emberi szellem veleszületett nyugtalansággal törekszik a mind nagyobb tudásra, több ismeretre. Ezért tulajdonképpen örömmel hallgatja azt, aki nála többet tud. Ezért tisztelte az emberiség mindenkor tudósait, bölcseit. Lehet, hogy ezektől az ember valóban sok kérdésre kapott választ, végül azonban mégis éhesen maradt a lelke. De maga, a nagy tudós lelke is éhezik a lelkiek iránt. Az embernek ezt lelki éhségét csak Jézus képes kielégíteni.
Ezt tudta a mai evangéliumban említett tömeg is, amely a városokból és falvakból tódult utána, hogy magáról megfeledkezve hallgathassa. Ő megtanítja a feléje for- dulót arra, hogy ne állatnak, hanem a teremtés koronájának, Isten képére és hasonla- tosságára teremtett embernek érezze, és vallja magát. Aki tudja önmagáról, hogy ő az egyetlen teremtmény ebben világban, akivel egy Isten törődik. Segíti földi küzdelmei- ben, segíti szépen, boldogan élni itt a földön, s akit, mint fogadott gyermekét, a mennyei Atya fogadja be majd az életút végén végtelen szeretetébe.
De addig is, a hosszú vándorúton sokféleképpen táplálja azokat, akik tudják, érzik, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden olyan igével, amely Isten aj- káról való, mindazokat, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot.
De nem jobb a helyzet a testi éhség csillapításának dolgában sem.
Jézus mintha a pusztai Kísértővel folytatott vitát, az imént hallott mondatát egé- szítené ki itt. Mintha azt mondaná: „nemcsak igével él az ember, hanem kenyérrel is.”
Nem a kenyér mennyiségén, nem is a szállítás lehetőségén múlik ma milliók éhsége, hanem csupán azon, hogy kik és hogyan tanulják meg Jézustól szánni a sereget. Jézus szánakozása és segítő készsége nem csupán egy adott eset volt, hanem egy példaeset mindenkorra, napjainkra is, és mindenhová, magyar földre is! Az ö módszere a világ számára az egyetlen megoldási lehetőség a testi-lelki nyomorúság megszüntetésére.
Az Egyház léte első pillanatától fogva komolyan vette ezt a küldetését. A „ti adjatok nekik enni!”, krisztusi felszólítás teljesítését.
Az Apostolok Cselekedetei tanúsága szerint az apostolok nemcsak az isteni ige kenyerét osztogatták a híveknek, hanem a mindennapi testi táplálékról is gondoskod- tak. Ezért választották ki a hét szerpapot, hogy az asztalnál ellássák a szolgálatot. Az Apostolok Cselekedetei szerint, az első keresztény-közösségekben nem akadt egyetlen egy szűkölködő sem. És ma?
Az Egyház mindig feladatának tartotta, hogy az irgalmasság testi és lelki csele- kedeteivel forduljon az emberek felé. A pápák körlevelei, enciklikái, a Rerum Nova- rumtól kezdve, a Centesimus Annus-ig, újra és újra felhívták a világ figyelmét a szo- ciális igazságosság érvényesítésére.
Ma egyszerűen megmásíthatatlan tényként fogadják el, hogy még a leggazdagabb országokban is, a munkaképes lakosságnak közel 10 %-a munkanélküli, az em- beriség nagy tömegei éheznek. Jézus szavait idézik: „Szegények mindig lesznek vele- tek.” De nem mindegy, hogy mennyi és miért? Hogy miért fosztják meg az embert ke- nyérkereső állásától? Miért veszik ki még az utolsó falat kenyeret is a szegény ember szájából. Ki beszél ma még szociális hálóról magyar földön?
S a Világ nagyhatalmai, a pénzügy, gazdaság, az eladósodás, a munkanélküliség, az éhezés kérdéseinek megtárgyalásakor egyszerűen tudomásul veszik a tényeket. Megegyeznek abban, hogy tovább keresik a megoldás lehetőségeit. De eddig még so- hasem álltak elő konkrét megoldási javaslattal.
Mi lenne, ha a világ csak egy órára, komolyan venné Jézusnak a mai evangéli- umban hallott szavait. S szánni tudná a tömeget, a testileg, lelkileg nyomorgókat? S feltenné a kérdést: Mi szükség van arra, hogy naponként több milliárd dollárt fordítsa- nak háborúkra, fegyverekre, emberek és kultúrértékek pusztítására? S miért nem for- dítják ezt az összeget a kardok ekevasakká kovácsolására?
Ha mi csak szavunkat tudjuk felemelni, és szolidaritásunkat kifejezni az éhezők milliói iránt. Azért egyről ne feledkezzünk meg! Hálát mondani mindazoknak, akik az emberek testi éhségének csillapításában Isten munkatársai. A mezőgazdaságban dol- gozók tömegeinek, az élelmiszeripar alkalmazottainak, az áruszállítás dolgozóinak, sőt minden, ételt asztalainkra varázsoló háziasszonynak. Ők valamennyien a kenyér- szaporító Jézusnak a munkatársai.
T. Ne feledjük, ha csak egy darab kenyeret is adunk az éhező testvéreinknek, vagy egy pohár vizet a szomjazó testvérünknek, máris enyhítettünk a világ nyomorán és nem marad el bőséges jutalmunk sem. Ámen.
F. F.
